Sásdi Tamás: Az első világháború

Sásdi Tamás: Az első világháború

 

A szarajevói merénylet és következményei

 

A második balkán háborút lezáró bukaresti béke aláírása után Nikola Pasic a következő kijelentést tette: „Az első menetet megnyertük, most a másodikra kell készülnünk, Ausztria ellen”. Nem kellett sokáig várnia. A balkáni puskaporos hordó Szarajevóban robbant fel végzetesen. 1914. június 28-án itt rendeztek egy provokációs jellegű hadgyakorlatot, amelyen a trónörökös, Ferenc Ferdinánd is részt vett. A trónörökös parádés bevonulását katonai biztosítás nélkül tervezték, s mindössze 120 megbízhatatlan rendőr állt rendelkezésre. Az első merénylő Nedeljko Cabrinovic volt. Kibiztosította gránátját és az előtte pár méterre elhaladó, a trónörököst és feleségét szállító kocsira dobta. A gránát közvetlenül a kocsiban ülők háta mögé esett, de még nem robbant. Onnan a földre gurult, a szemben levő járdaszélnek ütközött, és a mögötte levő kocsi utasait sebesítette meg. A kocsi továbbhajtott, majd hirtelen irányt változtatott. A kocsi éppen ott fékezett le, ahol a merényletre készülő Gavrilo Princip a zsúfolt járdán állt. Néhány méterre volt csak a trónörököstől. Elővette pisztolyát. Egy detektív észrevette, de amikor el akarta kapni a karját, egy másik fiatalember leütötte. Princip lövései leterítették a trónörökös párt. Ferdinánd halálos sebet kapott a nyakán, a hercegnőt is halálos lövés érte. A kocsi a kormányzói palotához robogott. Még élve, öntudatlan állapotban emelték ki őket, de a halál nemsokára bekövetkezett. A szarajevói hadgyakorlat véres tragédiába fulladt és a szikrája kirobbantotta az első világégést.

Bécsben és Budapesten megdöbbenést váltott ki a véres tragédia. A szerbellenes indulatok a tetőfokára hágtak. A legtöbb vezető a Szerbiával való végső leszámolásra hajlott. Az azonban nem volt egyértelmű, hogy a szerb kormány támogatta volna a merényletet. Az osztrák kormány több hetes habozás után 1914. július 23-án ultimátumot intézett Szerbiához. Követelte, hogy minden, a Monarchia ellen irányuló propagandát és tevékenységet tiltson be, és tegye lehetővé, hogy a Monarchia hatóságai Szerbia területén részt vegyenek a szarajevói merénylet kivizsgálásában. A szerb kormány a követelések nagy részét elfogadta, csak azt nem, hogy a Monarchia hatóságai szerb területen vizsgálódjanak. Ezzel kiváltotta a Monarchia hadüzenetét, amelyre a szarajevói merénylet után pontosan egy hónappal került sor. A hadüzenet kirobbantotta az évek óta lappangó konfliktust. Oroszország és Franciaország azonnal Szerbia mellé állt. Németország a semleges Belgiumon keresztül megtámadta Franciaországot augusztus 2-án. Ez feljogosította Angliát, hogy hadat üzenjen Németországnak augusztus 4-én. E sorozatos hadüzenetek világméretűvé duzzasztották a hármas szövetség és az antant összeütközését.

 

Erőviszonyok a háború kitörésekor

 

1914 augusztusában az egyik oldalról Németország és a Monarchia, a másik oldalon Anglia, Franciaország, Oroszország, Belgium, Szerbia és később Japán lépett hadba. Németországnak a háború kitörésekor több mint 2 millió katonája volt, s hadserege is igen erős tüzérséggel rendelkezett. A Monarchia csak 1,3 millió főt mozgósított, és tüzérsége is gyenge volt. Az antant oldalán Oroszország csaknem 3,5 millió embert állított fegyverbe, Franciaország 1,6-ot, Anglia 170.000, Szerbia pedig 330.000-et. Az erőviszonyok kezdettől fogva az antantnak kedveztek, emellett a háború kitörésekor embertartalékai kevésbé vette igénybe, mint a központi hatalmak. Anglia tengeri uralma plusz előnyt jelentett. A központi hatalmak mellett szólt, hogy a német hadsereg a háború kitörésekor technikailag, felkészültség és kiképzés szempontjából felülmúlta a másik tábor hadseregét. Rövid háború esetén Németország lett volna előnyben, elhúzódó háborúnál pedig az antant volt jobb helyzetben.

 

Haditervek

 

A fentiek ismerete alapján a németek rövid háborút akartak, erre építették a haditervüket is, amely az ellenség gyors lerohanására irányult. A német császár a következőket mondta bizakodóan: „Mire lehullanak a falevelek, már haza is térnek a katonák”. A gyors döntés kierőszakolását a még 1904-ben kidolgozott Schlieffen-terv alapján képzelték el: A háború kitörésekor 50 hadosztály Belgiumon áttörve a tengerparton halad, elvágja Franciaországot Angliától, majd Párizs ellen fordul. Ugyanakkor 20 hadosztály a német-francia határon áttörve egyenesen Párizs felé tart. A két hadseregcsoportnak tehát Párizsban kellett volna találkoznia. A keleti hadszíntérre alig néhány német hadosztályt terveztek küldeni.

A franciák célja 1914 decemberében körvonalazódott végleg: Belgium teljes integritásának visszaállítása, Elzász-Lotaringia visszacsatolása és a porosz militarizmus szétzúzása. Ezek a későbbiekben bővültek, 1916-ban a britekkel kötött közös egyezményben biztosították maguknak a Közel-Keleten Szíria és Cilicia megszerzését, 1917-től kezdték emlegetni a Saar-vidék bekebelezését és a Rajna bal parti területeinek leválasztását Németországról, valamint a független Lengyelország szükségességét a németek hátában. Hadászati tervük támadó háborúra épült. Számítottak a németek Belgiumon keresztül történő támadására, de ezt nem ítélték túl veszélyesnek. A mozgósított haderő túlnyomó részével Lotaringián keresztül kívántak hatalmas erejű támadást indítani, amelynek leendő sikerében biztosak voltak.

Anglia politikai vezetése 1914-ben a status quo megőrzésében volt érdekelt. Politikai vezetése és közvéleménye egyaránt a békét kívánta fenntartani, azonban ott volt bennük a félelem, hogy Németország veszélyezteti Anglia világhatalmát.

Az oroszok célja Németország hatalmának és katonai-politikai uralmi igényének megtörése volt, emellett meg akarták szerezni a Nyeman alsó folyását és Galícia keleti részét. Ők is a támadásra alapozták hadászati tervüket. A hadsereget először két szárnya osztották, s az északi szárnyon, Kelet-Poroszországban azonnal támadnak, hogy megosszák a német erőket. Délen egyelőre védekeznek a Monarchia serege ellen. Miután a mozgósítás után beérkeznek a nagy erők, a front közepén megindulhat az orosz gőzhenger.

A Monarchia is természetesen a támadás mellett volt. Az oroszokat egy megelőző támadással kívánták meglepni. A másik változat a Szerbiával való háborút dolgozta ki, itt Oroszország felől csak készenléti állapotot kell kialakítani. Szerbiával mindenképpen gyorsan kívántak végezni és ezután következett volna a nagy testvér.

 

Haditechnikai újítások

 

A győzelem kicsikarása érdekében a résztvevők a harcoló seregek létszámának növelése mellett új harci eszközök bevetésére és a hadviselés technikájának javítására is nagy hangsúlyt helyeztek. Legfontosabb a vasút jelenléte volt, e nélkül a németek belgiumi és franciaországi előretörése és a sereg egy részének orosz frontra való átirányítása is lehetetlen lett volna. 1917-ben a nyugati fronton már tömegesen vetették be őket, a rohamozó csapatok harcrendjében kaptak helyet. Megjelent a tankokkal együtt masírozó új gyalogsági harcrend, a csoportos is. Itt a gyalogoskötelékek a harckocsikat kísérve közelítették meg az ellenséges árkokat. A harckocsik ellen megjelentek a páncéltörő eszközök, nehézgéppuskák és ágyúk.

A szárazföldi hadviselésben két új fegyvert vetettek be: a mérges gázt és a tankot. Gáztámadással először a németek kísérleteztek a belgiumi Ypern városánál. A palackokból kiengedett mérgező gázzal hat kilométer széles szakaszon támadtak. Az eredmény 5000 halott és 10.000 sérült volt. A támadóknak a szélirányra is kellett figyelniük, mert a szélirány változása esetén a gáztámadás a támadókat veszélyeztette. A későbbiekben a vegyi harcanyag a tüzérségi lövedékekbe került, így az alkalmazókra már nem jelentett veszélyt. Megjelent ugyanakkor a csapatok vegyi védelme, a gázálarc.

A hernyótalpas páncélozott járműveket a britek vetették be elsőként 1916 őszén. Mivel gyakran meghibásodtak és óránként csak két-három kilométeres sebességgel haladtak, sokat egyelőre nem változtattak az erőviszonyokon. A nyugati fronton főleg a drótakadályok leküzdésében bizonyultak eredményesnek. A fegyverek száma megnövekedett. Nőtt a géppuskák száma, megjelent a kézigránát, és az árokba belőni képes aknavető.

Mindkét oldal ismerte és alkalmazta a harci repülőgépet, a németek a léghajót is. Futárszolgálatra, felderítésre, bombázásra és egyes célpontok tűz alá vételére egyaránt használták őket. A kétfedelű, sérülékeny, nagy teher szállítására alkalmatlan, viszonylag lassú és alacsonyan repülő gépek még csak a légi hadviselés kezdetét jelentették. A pilóták kézzel dobálták a bombákat, és előfordult, hogy pisztollyal lövöldöztek egymásra.

A haditengerészek már a háború előtt kifejlesztették a páncélozott és nehézfegyverekkel felszerelt csatahajók (dreadnought) és a tengeralattjárók különböző típusait.

A háborús tapasztalatok alapján növelték a tüzérségi előkészítés idejét is, és igyekeztek emelni a bevont lövegek számát.

Új támadási módszerrel kísérleteztek a gyalogságnál is. Itt a hullámharcrendet kezdték el alkalmazni, amely alapján egyszerre kevesebb katona nagyobb térközzel indult rohamra. A hullámok követték egymást, míg célt nem értek vagy túl naggyá vált a veszteség. A megfelelő erő biztosítására egyrészt szűkítették az áttörési szakaszt, másrészt növelték e helyen az erőfölényt.

Később tovább fokozták a tűzerőt a tüzérségnél és a gyalogságnál is. Egyre nagyobb szerepet kaptak a meredek röppályájú lövegek, a tarackok, az aknavetők, illetve a jól kiépített és helyenként betonnal erősített állások rombolására alkalmas nehézlövegek. A gyalogzászlóaljaknál növelték a géppuskák számát, és gyalogsági lövegeket is kaptak.

A hegyes terepen indított támadásnál új módszert alkalmaztak: nem erőltették a magaslatok elfoglalását, hanem a völgyekben törtek előre.

 

A hadiesemények 1914-ben

 

A nyugati fronton 1914-ben a németek augusztus végén benyomultak Belgium felől Franciaországba. Szeptember 5-én azonban a Marne-folyónál a francia haderő ellentámadást indított, amely elől a németek több napos heves csata után kénytelenek voltak visszavonulni. Novembertől kezdve a mozgóháborút állóharc váltotta fel.

A keleti front egy erőteljes orosz támadással indult meg, amelynek sikeres előrenyomulását a nyugatról átvezényelt német csapatok állítottak meg. Ezután a németek ellentámadásba mentek át és a tannenbergi csatában augusztus végén és a Mazuri-tavaknál szeptember elején vereséget mértek az oroszokra. Szeptember közepére az orosz erőket kiverték Kelet-Poroszországból.

Galíciában a hadműveletek szintén orosz támadással indultak, melynek során a Monarchia seregét a Kárpátokig szorították vissza. A Bruszilov tábornok vezette 8. orosz hadsereg által augusztus 18-án megindított támadásban több mint 300 kilométeres fronton száznál is több orosz és osztrák-magyar hadosztály vett részt. Az oroszok elfoglalták Lemberget, és elkezdték ostromolni Przemysl erődöt. A Monarchia ellentámadása eredménytelen volt, decemberben itt is beköszöntött az állóháború.

A Szerbia elleni hadműveletek a Monarchia támadásával kezdődtek. Súlyos emberáldozatok árán decemberben elfoglalták Belgrádot, de a kibontakozó szerb ellentámadás a rosszul vezetett hadsereget a Duna-Száva vonaláig vetette vissza.

1914-ben nem került sor a központi hatalmak által óhajtott döntésre. Nyugaton jelentős francia és belga területek voltak német megszállás alatt, amely látszólagos sikert jelentett. Ez bátorította fel Törökországot a háborúba való belépésre a központi hatalmak oldalán. A törökök már augusztusban titkos szövetséget kötöttek a németekkel, egy ideig az ország a fegyveres semlegesség politikáját folytatta a nyilvánosság előtt. Ezzel időt akartak nyerni, hogy a balkáni háborúkban megroppant, gyenge hadsereget ütőképessé tegyék. Hadicéljuk az első Balkán-háborúban elvesztett területek visszaszerzése, az orosz fenyegetés elhárítása a tengerszorosok mellől és a Kaukázus, a Krím félsziget és Turkesztán török lakta részeinek megszerzése volt.  1914. október 29-én hajóágyúikkal bombázni kezdték Odesszát és Szevasztopolt, s az egész akciót orosz provokációnak állították be. November elején hadiállapotba kerültek az antanttal. Még augusztusban az antant oldalán lépett be a háborúba Japán, kínai befolyásának kiterjesztésében bízva. Mivel Kínát továbbra is beleső ellentétek gyengítették, Japán könnyedén megkaparintotta az egykori német gyarmatterületet (Csingtao és környéke). 1915-re az egész Santung-félszigetet ellenőrzése alá vonta. A kínai kormánynak átadott követeléseiben Japán bejelentette igényét az egész ország gazdasági és politikai irányítására.

Úgy tűnt, hogy karácsonyra sem nyugszanak a fegyverek, XV. Benedek pápa fegyverszüneti felhívása úgy tűnt nem fog semmit sem érni. A legfelső katonai vezetők december 24-én is ragaszkodtak a legszigorúbb katonai fegyelemhez, a harcoló alakulatok azonban nem így gondolták és találtak módot az ünneplésre. December 25-e első óráiban a németek táborában kezdődött meg az ünneplés. Karácsonyi dalokat énekeltek, pár helyen karácsonyfát is állítottak, és jókívánságokat kiabáltak át az ellenfél lövészárkába. A briteket és franciákat meglepte a gesztus és nemsokára ők is elkezdtek énekelni. Napfelkelte után az addig harcoló katonák előmásztak állásaikból, és félve megindultak a semleges zóna irányába. Miután meggyőződtek, hogy nem állított csapdát a másik, elkezdtek beszélgetni, majd megajándékozták egymást: szivart, édességet és egyebeket cserélgettek, énekeltek, egyes helyeken még futballmeccset is szerveztek. Ez az időszak alkalmas volt arra is, hogy a katonák elesett bajtársaikat tisztességesen eltemessék. Voltak olyan frontszakaszok, ahol a szigorú tisztek miatt nem ünnepeltek semmit. Időben volt, ahol csak december 25-én barátkoztak, de volt ahol kitartott az ünneplés újévig. A magas rangú vezetőknek természetesen nem tetszett az ellenféllel való barátkozás, ezt a későbbiekben megtiltották. Ennek ellenére nem tudták kiirtani az emberséget a harcosokból. A későbbiekben is próbálták a jeles napokat fegyverszünettel megünnepelni: 1915-ben például volt ahol megtartották a húsvétot és természetesen a karácsonyt. A háború során egyre jobban kiveszet az ellenfelekből ez a gesztus, feltehetően az elhúzódó harcok és az újonnan feltalált halálosztó eszközök kiölték az emberséget is a harcoló katonákból.

 

1915

 

Az év folyamán a legsúlyosabb hadműveletek a keleti fronton zajlottak le. Márciusban Galícia ellen erős orosz támadás indult, amelyet megállítottak a Monarchia erői, majd ellentámadásba mentek át és Gorlicénél áttörték az orosz vonalakat. Az itteni hadseregcsoportot August von Mackensen vezette.  Ezzel visszafoglalták egész Galíciát és elfoglalták még Litvániát és Kurlandot (napjainkban Lettország része). Az áttörés jelentős részsikereket hozott, de az orosz hadsereg stratégiai megsemmisítését nem sikerült elérnie. Újabb állófrontok alakultak ki a bukovinai Csernovictől a rigai öbölig.

A keleti fronton elért sikereket látva Bulgária bátorkodott belépni a háborúba a központi hatalmak oldalán. Bulgária hasonlóan Törökországhoz, a Balkán-háborúkban elszenvedett veszteségekért kívánt elégtételt venni. A hadba lépésre 1915 szeptemberében került sor, amely végzetes következményekkel járt az addig kitartó Szerbiára. Októberben összpontosított támadás indult meg a szerb haderő ellen, amely elől a szerbek elkeseredett védekezés közepette vonultak vissza. A szerb haderő Korfu szigetére vonult vissza, a Monarchia pedig megszállta az országot.

A déli fronton az antant tábornokai Ciprus elfoglalásával választoltak Törökország belépésére az év elején. Ezután a brit tengerészügyi miniszter, bizonyos Winston Churchill javaslatára a francia-brit erők kísérleteztek a tengerszorosok megnyitásával és ellenőrzésével Gallipolinál, de ez sikertelen volt, Churchillnek pedig le kellett mondania. Gallipolinál egész évben folytak a harcok, a törökök a lövészárkokból lekaszálták az antant katonákat.

Az év folyamán új belépőként üdvözölhették a résztvevők Olaszországot az antant oldalán. A háború kitörésekor Olaszország semleges maradt. A központi hatalmak nyugati sikertelensége felbátorította az olaszokat a hadüzenetre. Igényt tartottak Dél-Tirolra és Triesztre, valamint Isztriára és Dalmáciára. Utóbbi nem nagyon tetszett az oroszoknak, de mivel rájöttek, hogy az olaszok megjelenése a hadszíntéren erőket vonhat el a keleti frontról, hozzájárultak az igényekhez. A hadüzenetre májusban került sor. A frontok részben az osztrák határ mentén (a karintiai és a tiroli határon), részben az Isonzo folyónál alakultak ki- Hat támadási kísérlet sem volt elég ahhoz, hogy az olasz erők áttörjék az osztrák-magyar frontot, igaz utóbbira a másik fél sem volt nagyon képes.

A tengereken is folyt az öldöklő küzdelem. A háború kezdetén a búvárhajók nem támadták a kereskedelmi hajókat. A német tengeralattjárók aknákat telepítettek az angol partok mentén, és antanthajókra vadásztak. A kereskedelmi hajózást kezdetben tiszteletben tartották. A brit hadiflotta azonban lehetetlenné tette, hogy a semleges országok kereskedelmi hajói megközelítsék a német kikötőket. Az angolok a kereskedelmi hajóikat már a háború elején felfegyverezték. A németek válaszul kiadták a parancsot, hogy a felfegyverzett gőzösök hadihajónak tekinthetőek, így el lehet őket nyugodtan süllyeszteni. A britek ekkor kezdték alkalmaznia csapdahajókat. Ezek álcázott fegyverekkel rendelkező, semleges zászló alatt hajózó kereskedelmi hajók voltak, civil ruhába öltöztetett haditengerészekkel a fedélzetükön. Feladatuk az őket megállító, felszínre emelkedő tengeralattjáró megsemmisítése volt. Ez már egyértelműen sértette a tengeri hadviselés szabályait, néhány eset hatalmas botrányt kavart. Két német hajót ilyen módon süllyesztettek el, ennek köszönhetően a tengeralattjáró-kapitányok rákényszerültek, hogy előbb lőjenek és azután kérdezzenek. Így süllyesztették el a Lusitania nevű gőzöst is, amelyen 128 amerikai meghalt. Ennek köszönhetően lépett be később a háborúba az Amerikai Egyesült Államok.

Ez az év sem hozta meg a központi hatalmak által remélt győzelmet. Részletsikereik ellenére várható volt, hogy az antant előbb-utóbb fölénybe fog kerülni. Ezért a német hadvezetőség elhatározta, hogy a következő évben mindenáron kicsikarja a végső győzelmet.

 

1916

 

Az év folyamán mindenképpen döntésre akarták vinni a küzdelmet. Ennek köszönhetően rendkívül véres összecsapások bontakoztak ki a frontokon.

Az antant még 1915 decemberében tanácskozott a chantilly francia főhadiszálláson. Eldöntötték, hogy a fő cél az ellenséges erők felmorzsolása.

A német terveket Erich von Falkehayn német vezérkari főnök dolgozta ki. Falkehayn a századfordulón Kínában szolgált, majd hadügyminiszter is volt, 1914 júliusától volt vezérkari főnök. Ő szintén lehetetlennek tartotta az ellenséges front áttörését, ezért ő is az ellenséges erők felőrlését tűzte ki célul. Abból indult ki, hogy a francia sereg összeroppantható, ha szakadatlan harcokat zúdítanak rájuk. Csak a francia nemzeti büszkeséget kell egy picit megpiszkálni és azok hazafiasságból egyből belerohannak a húsdarálóba. Ezt a célt a híres verduni erődítményrendszer megtámadásával vélte elérni. Koncepciója irreálisnak bizonyult, mert nem rendelkezett a szükséges erőfölénnyel. Elképzeléseit monarchiabeli kollegája, Conrad von Hötzendorf sem támogatta, ő a Balkánon és Olaszország ellen kívánt csatázni. Így a Monarchia és Németország katonai elképzelései nem találkoztak és az előkészületek külön úton haladtak.

1916. február 21-én indult a terv megvalósítása. Ekkor egy német nehézgránát csapódott a verduni érseki palotába, melyet kegyetlen pergőtűz követett. Ezzel kezdetét vette a háború legvéresebb és legértelmetlenebb csatája. A nyolcórás pergőtűz után a német gyalogság volt soron, akik heves kézitusában egyhetes harc alatt 8 kilométerre szorították vissza a franciákat a 40 kilométeres frontszakaszon. A francia védelmi vonalak megroppantak, de nem omlottak össze.

A legkorszerűbb fegyverekkel támadó németek hatalmas veszteségeket okoztak a franciáknak. A többhónapos felőrlő harcokban 47 német és 70 francia hadosztály öldöste egymást. A németek majdnem elérték céljukat. A franciák harci szelleme megtört, s kis híján zendülés tört ki közöttük. Az 550 ezer fős veszteség miatt nem lehet rajta csodálkozni. A németek is nagy árat fizettek azért. A csata elhitette velük, hogy megnyerhetik a háborút, ezért könyörtelenül nyomták a csapatokat az emberfaló katlanba. 450 ezer embert vesztettek, de céljukat nem érték el. A verduni harcoknak nem volt konkrét győztese. A rettenetes öldöklés novemberig tartott, Falkehaynt már nyáron leváltották. Ennek oka a lehetséges román hadba lépéssel szembeni bűnös elővigyázatlansága volt, ám igazából a kivéreztetés kudarca, és ádáz ellenfelei áskálódása késztette a császárt a leváltásra. Utóda augusztusban Paul von Hindenburg lett, aki már a porosz-francia háborúban is részt vett, 1914 augusztusában a 8. hadsereg parancsnoka volt a keleti fronton, majd az egész keleti hadszíntér parancsnoka lett. Hindenburg hozta magával barátját, Ludendorfot is.

Június 24-én a Somme-folyótól északra és délre mintegy 20 km-es frontszakaszon támadott az angol-francia válogatott. Mivel ekkorra Verdunnél a húsdarálóba ment pár francia hadosztály, ezért a tervezett 40 helyett csak tizenkettőt vetettek be. Ezért az angolok itt többségben voltak, de így is túlerőben voltak a szembenálló 17 német hadosztállyal szemben. Ehhez még hozzájárult az antant technikai fölénye, amely 1655 könnyű és 1348 nehézlöveget állított szembe az ellenfél 598 közepes és 246 nehézlövegével. A rohamot egyhetes tüzérségi előkészítés vezette be. Június 24-től július 1-ig a nehézgránátok játszották a főszerepet, amelyek annyira tönkretették a talajt, hogy lehetetlen lett a rendezett előrenyomulás. A nyomulást megnehezítette még a brit katonák 30 kilós menetfelszerelése is. A németeknek nem volt nehéz dolguk, géppuskáikkal simán lekaszálták az ügyetlenkedő ellenfeleket. Ennek köszönhetően az első napon az angolok 60.000-es veszteséget produkáltak, amelyből 20.000 volt a halott. A németek meglátták a lehetséges győzelmet és úgy voltak vele, csak egy támadás kell már. Július 14-én hajnalban 20.000 angol indult rohamra, s álmában lepte meg a németeket. 8 kilométeres szakaszon áttörték a második német védelmi vonalat. Teljesen nem sikerült a német vonalat kiütni. A harc értelmetlenül folyt tovább, hasonlóan Verdunhöz, itt is még több emberanyagot bedobva a húsdarálóba, emellett kipróbálták az újabbnál újabb hadi játékszereket. Itt vetették be először az aknavetőt, a lángszórót és a harckocsit.

Az orosz fronton július környékén tervezték az offenzívát. Verdun miatt az antant vezetése egyre jobban sürgette az oroszokat egy tehermentesítő támadás igényével. Az oroszok ígéretet tettek az előkészítésére, amelyek lassan haladtak. A fő célpont a Monarchia lett, ahol tisztában voltak, hogy a sereg szláv ajkú népei nem fognak szívesen harcolni a nagy testvér ellen. Az oroszok próbálták titokban tartani az előkészületeket, amely nem sikerült. A Monarchia tábornokai azonban nem estek kétségbe, gyengének ítélték a készülő orosz haderőt. A keleti fronton akkor már teljesen elterjedt a frontbarátkozás. Az ellenfelek meglátogatták egymást a lövészárkokban és a háború értelmetlenségeiről beszélgettek. Közben folytatódott a támadás előkészítése, az oroszok hatalmas mennyiségű hadianyagot kaptak az antanttól. A tervezett támadás ráadásul egy egész arcvonalat magában foglalt, ami meglepetés volt a Monarchia hadvezetőségének.

A támadás 1916. június 4-én Bruszilov tábornok vezetésével indult meg volhiniai Lucknál. Bruszilov új taktikája meglepte a Monarchiát. Az oroszok rövid idejű, jól célzott tüzérségi tűz után négy hullámban zúdultak a Monarchia állásaira. Az első hullám elfoglalta az első és a második védelmi vonalat, a harmadik pótolta az addig elszenvedett orosz veszteségeket, a negyedik pedig az áttörést biztosította. A támadás teljesen felőrölte az osztrák-magyar 4. és 7. hadsereget és az oroszok a Kárpátokig nyomultak előre. A Monarchia összeomlását a német segítségnyújtás akadályozta meg. Az orosz támadás azonban utánpótlási nehézségek és lőszerhiány miatt elakadt, így nem sikerült teljesen megsemmisíteni a Monarchia hadseregét.

Ebben az évben Románia csatlakozott a háborúhoz. A központi hatalmak oldalán nem léphetett volna be, hiszen legfőbb célja Erdély megszerzése volt. Az antant elsöprő erejű támadásába Romániát is be akarták vonni, aki a Bruszilov-offenzíva sikerét látva beadta a derekát. Miután a bukaresti titkos szerződésben elismerték Románia Monarchiával szembeni maximális területi igényeit (Bukovina, Erdély, Bánát) 1916 nyarán bekapcsolódott a háborúba. Augusztus 27-én I. Ferdinánd román király hadat üzent a Monarchiának, majd valamennyi szövetségesének, majd a románok benyomultak Erdélybe és elfoglalták Brassót. A hadműveletek december elejéig tartottak, a döntő ütközetet az erdélyi Nagyszeben – Brassó térségben vívták. December 6-án a központi hatalmak bevonultak Bukarestbe. Románia nagy része megszállás alá került, de a központi hatalmak az akciót nem folytatták. A román kormány december 9-én fegyverszünetet kötött, majd másfél évvel később, 1918. május 7-én aláírta a békeszerződést. A szerződés elsősorban búzát, húst és olajat követelt és végrehajtott egy kisebb határmódosítást Magyarország javára. Emellett elismerték Románia jogát Besszarábiára.

A tengereken 1916-ban zajlott a legjelentősebb tengeri ütközet. A dániai Jütland félsziget mellett a németek a német partokat blokád alatt tartó angol hajóhadat akarták visszahúzódásra kényszeríteni. 1916. május 31-én a Skagerrak-szorosban messzehordó ágyúk vad dörejei jelezték az ütközet kezdetét. A németek sorra süllyesztették el az angol hajókat, miközben maguk is súlyos veszteségeket szenvedtek. A csatában a brit hajótüzérség rosszabbnak bizonyult a németnél, és a brit hajók páncélzata is gyengébb volt. Mivel azonban a németek nem érték el a tengeri blokád feltörését, így német vereségként is értékelhető az ütközet.

Az 1916-os év előrevetítette a központi hatalmak szempontjából kedvezőtlen fordulat árnyékát. Kíméletlen erőbedobással végrehajtott hadműveleteik eredménytelenek voltak, ráadásul keleten nagy területeket is elvesztettek. Mindinkább megmutatkozott az antanthatalmak technikai fölénye, ugyanakkor egyre aggasztóbb volt a központi hatalmak élelmezési helyzete. A kimerültség jelei mutatkoztak a hátországban is. 1916 decemberében a Monarchia kezdeményezésére a központi hatalmak béketárgyalási ajánlatot küldtek az antantnak. A német magabiztosságnak köszönhetően ezt visszautasították.

 

1917

 

A központi hatalmak vezető egyre jobban érezték, hogy a háború további elhúzódása vereséget hoz számukra, így két lehetőség közül választhattak: vagy megegyezéses békét kötnek, vagy kísérletet tesznek a saját szempontjukból kedvező katonai döntés kierőszakolására.

Több békeközvetítési kísérlet is történt, a legismertebb a Ferenc Józsefet követő IV. Károly tevékenysége volt. Károly sógorának, Sixtus pármai hercegnek a közvetítésével a francia miniszterelnökhöz fordult, és a háború előtti állapot visszaállítása alapján kötendő különbékére tett javaslatot, de nem zárkózott el Elzász-Lotaringia francia birtoklásának gondolatától sem. Az antantnak tetszett az ötlet, de csak akkor lett volna rá lehetőség, ha a Monarchia minden kapcsolatát megszünteti a németekkel. Ezt viszont a Monarchia nem merte megtenni.

A békekísérletek kudarca utána a háború egyre jobban eldurvult. 1917 februárjában Németország megindította a korlátlan tengeralattjáró-háborút. Ennek alapján az Atlanti-óceán keleti részében minden hajót figyelmeztetés nélkül elsüllyesztettek. Ez végzetes lépésnek bizonyult, egyrészt mert siettette az USA hadba lépését, másrészt nem sikerült az antant nyersanyag-és hadianyag utánpótlását megbénítani.

Egy nem várt esemény következett be Keleten. 1917 februárjában kitört az orosz forradalom. Az Ideiglenes Kormány folytatta a harcot. Bruszilov és Kerenszkij hadügyminiszter megszervezte az utolsó orosz offenzívát. 1917. június 30-án Bruszilov támadást indított, ez azonban július 11-én összeomlott. Ezután jelentős hadieseményre az orosz fronton nem került sor..

Ennek ellenére a központi hatalmak nem örülhettek egy ellenfél kiesésének a küzdelemből, mivel ekkor már volt helyette másik: az USA április 6-án hadiállapotba lévőnek nyilvánította magát Németországgal szemben. Az USA legfőbb oka az volt a belépésre, hogy nem hagyhatta veszteni az általa pénzelt antantot. Természetesen hozzájárult a belépéshez a tengeralattjáró-háború és a Mexikót az USA elleni hadba lépésre tüzelő Zimmermann-távirat is. Az USA belépése különösen gazdaságilag pecsételte meg a központi hatalmak sorsát, mivel az USA kimeríthetetlen erőforrást biztosított az antantnak. Az amerikai hadsereget viszont csak a háború utolsó szakaszában vetették be, mivel azt előbb létre kellett hozni. Ugyanis hadserege nem nagyon volt, hadiflottája viszont nagyon is.

Az év folyamán az antant fokozatosan katonai fölényre tett szert. Két offenzívát indítottak, Arras és St. Quentin között az év első felében, majd szeptemberben Flandriában. Mindkét offenzíva nagy emberáldozatokat követelt, de sokat nem értek el. A német hadsereget továbbra se tudták megtörni. A támadásoknál azonban az antant technikai fölénybe került a tankok tömeges bevetésével és a légi haderő felhasználásával. Az olasz fronton kivételesen a központi hatalmak voltak sikeresebbek. A Monarchia csapatai Caporettónál áttörték az olaszok védelmi vonalát, és súlyos katonai veszteségeket okoztak Olaszországnak. Lőszer-és emberhiány miatt azonban a sikert nem tudták továbbvinni, bár angol és francia segítség kellett az olaszoknak a Monarchia seregét megállítani és a frontot a Piave folyó mentén megszilárdítani.

1917 folyamán belépett a háborúba az antant oldalán Görögország is, akik török területekre pályáztak.

 

1918

 

Oroszországban 1917. november 7-én a bolsevikok átvették a hatalmat és felszólították a hadviselő államok kormányait és népeit, hogy azonnal hagyják abba a vérontást és kössenek demokratikus, annexiók és hadisarc nélküli békét. Az antant nem fogadta el a felhívást, sőt arra buzdította az orosz főparancsnokságot, hogy forduljon szembe a szovjet kormánnyal. A szovjetek külön béketárgyalásokat kezdeményeztek. A béketárgyalások december 22-én kezdődtek meg a németekkel. A németek súlyos követelései miatt a tárgyalások elhúzódtak egészen március 3-ig, amikor Breszt-Litovszkvban aláírták a békeszerződést Szovjet-Oroszország és a központi hatalmak között. A békeszerződésben Oroszország elismerte Finnország, Észtország, Livónia, Kurland, Litvánia, Lengyelország, Ukrajna, Grúzia és az örmény területek függetlenségét. Összesen 1,42 millió km2-nyi terület és 60 millió lakos vált le Oroszországról, amely ezzel elvesztette vas-és acélipara 75%-át.

Oroszország kiválása a központi hatalmaknak kedvezett kezdetben. A németek elhatározták magukat a döntő támadás megindítására nyugaton. A támadást 1918. március 21-én indították meg, amely kezdetben sikeres volt, május végére ismét elérték a Marne vonalát. Az antant válaszul létrehozta az egységes fővezérséget a francia Foch marsall vezetése alatt.

Közben a Monarchia is újabb támadást indított az olasz fronton a Piavénál. Ez a támadás a súlyos véráldozatok ellenére sem ért el sikereket és visszavonulással végződött.

Nyárra Foch tábornoknak sikerült helyreráznia az antantot és megindította az ellentámadást. Július 8-án megkezdődött a második marne-i csata. A szövetségesek a legjelentősebb sikerüket az augusztus 8-án kezdődő amiens-i csatában érték el. Az antant tankjaival minden eddiginél hevesebb támadást intézett, emiatt Ludendorff tábornok ezt a napot a német hadsereg fekete napjának nevezte el. Ettől kezdve a német hadsereg kénytelen volt erőit hátrább és összébb vonni.

A központi hatalmak katonai összeomlása a Balkánon kezdődött. Szeptember közepén a Balkánon állomásozó francia és angol haderők a szerb és görög hadsereggel együttműködve, Franchet d’ Esperey tábornok vezetésével támadást indítottak Bulgária és Törökország ellen. Bulgária jelentős része hamarosan hadműveleti területté változott. Szeptember 29-én Bulgária kapitulált, másnap aláírta a fegyverszüneti megállapodást, amelynek értelmében ki kellett ürítenie a korábban elfoglalt szerb és görög területeket. A törökök szeptember 18-án kerültek sorra a palesztinfai csatában. Az Edmund Allenby brit tábornok által vezetett és arab egységek részvételével lezajlott küzdelem Aleppo, Damaszkusz és Bejrut bevételéhez vezetett. A fegyverszünetet október 30-án Mudroszban írták alá. Ez Törökországot kötelezte a tengerszorosok megnyitására, hadiflottájának átadására és a kapcsolatok megszakítására a központi hatalmakkal.

Októberre a német hadvezetőség is már a fegyverszünet mellett volt. Ludendorff bejelentette, hogy a német hadsereg képtelen a további harcra. Október 3-án Badeni Miksa herceg vezetésével új német kormány alakult, amely javaslatot tett a béketárgyalások megkezdésére a Wilson amerikai elnök által meghirdetett 14 pont alapján. Ezek a pontok a népek önrendelkezési jogának elismerését, ennek keretében területi változásokat, az önálló lengyel állam elismerését, a titkos diplomáciai szerződések érvénytelenítését, demokratikus kormányrendszerek megvalósítását és a békekötés után a Népszövetség megalakulását vette tervbe.

Október utolsó napjaiban a központi hatalmak hadserege a súlyos veszteségek hatására teljesen felbomlott. Október 26-án az olasz támadás szétverte a Monarchia haderejét, aki 31-én fegyverszünetet kért. Ezekben a napokban a Monarchia valamennyi nemzetisége, amelynek már régóta önálló állam megalapítására, vagy anyanemzetükkel való egyesülésre törekedtek, kinyilvánította elszakadását. A Monarchia felbomlott. A fegyverszüneti egyezményt november 3-én írták alá Ausztria-Magyarország és a szövetségesek között, akiket Armando Diaz olasz tábornok képviselt. Az aláírásra a Padova melletti Giusti-villában került sor, a szerződés előírta a leszerelést, a megszállt területek kiürítését, Pola kikötőjének átadását a szövetségeseknek, az utak és vasutak szövetséges használatának lehetővé tételét, és követelte, hogy a német csapatok 15 napon belül hagyják el Ausztria-Magyarország területét. A demarkációs vonalat az 1915-ben Olaszországgal kötött titkos egyezménynek megfelelően írták le. A fegyverszünet nem érintette Magyarország területét.

A németek nehezen tudták rászánni magukat a fegyverszünet aláírására. November 9-én Berlinben forradalom tört ki, kikiáltották a köztársaságot. Max von Baden miniszterelnök és Vilmos császár lemondtak. 11-én egy német küldöttség Matthias Erzberger vezetésével a Compiegne erdőben egy vasúti kocsiban aláírta a fegyverszüneti feltételeket. Az okmány a megszállt területek kiürítésén kívül előírta a Rajna bal partjának átadását a szövetséges csapatoknak, a jobb parton semleges zóna létrehozását, valamint nagy tömegű repülőgép, tengeralattjáró, fegyver, lőszer stb. átadását. A fegyverszünet érvénytelenítette a bukaresti és a breszt-litovszki békeszerződéseket, és megkövetelte, hogy a német erők addig maradjanak az egykori orosz birodalom területén, ameddig a szövetségesek másként nem rendelkeznek.

 

 

A háború mérlege

 

A kezdeti villámháborúnak titulált elnyújtott vérontás hatalmas veszteségekkel járt. Az antant mintegy 5 millió, a központi hatalmak kb. 3,5 millió katonát vesztett. Több millió volt a sebesültek száma, közülük sokan életük végéig őrizték a háborús sebeket. A háború végén kitörő spanyolnátha tovább fokozta az áldozatok számát. Az anyagi javakat hasonló mértékben érte károsodás. A tengerek mélyén 13 millió tonnányi hajótér feküdt. Franciaországban 26 ezer négyzetkilométer mezőgazdasági terület hevert parlagon, és több ezer épület vált romhalmazzá. A keleti frontokon hasonlóak voltak a károk. Ezeken túl mélyek voltak a lelki sebek is. 1919 januárjában ilyen légkörben kezdődött meg a békekonferencia Párizsban, amelyre a világ új rendjének kidolgozása várt…

 

 

Felhasznált irodalom

 

20. századi egyetemes történet. I. kötet. Európa (szerk.: Németh István). Osiris Kiadó, Bp., 2005.

Csikány Tamás: Értelmetlen vérszivattyú. Az első világháború hadművészeti kérdései. In: Rubicon 2013/1

Egyetemes történelem 1849-1918 konzultációs jegyzet 2008.05.10. Tanár neve: Dr. Makai János. Helyszín: Eszterházy Károly Főiskola

Galántai József: Az első világháború. Gondolat Kiadó, Bp., 1988.

Kozári József: Egyetemes történelem 1849-1918. EKF Líceum Kiadó, Eger, 2005.

Ormos Mária – Majoros István: Európa a nemzetközi küzdőtéren. Felemelkedés és hanyatlás 1814-1945. Osiris Kiadó, Bp., 2003.

Pollmann Ferenc: Erich von Falkenhayn. A verduni mészáros. In: Rubicon 2013/1

Romsics Ignác: A 20. század rövid története. Rubicon-Ház Bt., Bp., 2011.

Tarján M. Tamás: 1914. december 25. Karácsony a fronton. Elérhető az interneten: http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1914_december_25_karacsony_a_fronton/ (2013-03-10)