Sásdi Tamás: A nagy gazdasági világválság következményei Magyarországon és a Gömbös-kormány belpolitikája

Sásdi Tamás: A nagy gazdasági világválság következményei Magyarországon és a Gömbös-kormány belpolitikája


A válság átterjedése Magyarországra:

A válság 1929 októberében a New York-i tőzsdekrachhal vette kezdetét, amely általános pénzügyi, majd termelési-eladási válsággá bővült. (Bővebben az USA a két világháború között és a nagy gazdasági világválság című cikkben lehet róla olvasni: korok.webnode.hu/products/sasdi-tamas-az-usa-a-ket-vilaghaboru-kozott-es-a-nagy-gazdasagi-vilagvalsag1/

A válság Magyarországot egy évvel később érte el. A magyar kormány 1931. július 13-án 3 napos bankzárlatot rendelt el, hogy megakadályozza az arany és devizakészlet teljes kifosztását.

1930-tól drasztikusan zuhantak az eladási árak, agrárolló kétszeresére nyílt. A mezőgazdaság képtelenné vált adósságterhei törlesztésére, ezt legjobban a kisgazdák érezték meg. Tömegesen árverezték el az adóssággal terhelt paraszti birtokokat, mert a tervezett jövedelem és így a törlesztés is elmaradt. 1930 nyarán a kormány bevezette a boletta-rendszert. Ez az állami segítség azonban a termelők szempontjából túlságosan mérsékelt, a fogyasztók szemében káros volt, mivel ezt a fogyasztó fizette meg a megemelt árakban. Visszaesett a fejlett
technikák használata is.

Az ipar területén a válság eltért aszerint, hogy az iparág közvetlen fogyasztásra termelt-e, vagy olyan cikkeket állított elő, amelyek további beruházásokat szolgáltak. A termelőeszközöket gyártó és az építkezéseket kiszolgáló iparosok mentek tönkre a legnagyobb mértékben, az élelmiszeripar jobban úszta meg a 4 évet, míg a vegyiparban, a textil-, bőr-, és papíriparban nem volt észlelhető veszteség. A válság duplán vetette vissza az emelkedést, amit a gazdaság a 20-as években kínlódott. A társadalom elesettsége súlyosbodott. A válság a
társadalom mélyét sújtotta a legjobban.

A mezőgazdasági terményeket nem lehetett eladni és nem is volt érdemes az árak zuhanása miatt. Magyarország vásárlói sorra csökkentették bevitelüket.

A legrosszabb helyzetbe a napszámosok jutottak, de a parasztság körében csak a módosabb gazdák vészelték át a válságot könnyen. A munkásokat sújtotta a 35%-ra felszökő munkanélküliség, miközben a munkanélküli segélyt nem oldották meg, ráadásul a munkabérek 25%-kal csökkentek. A kisiparban és a kiskereskedelemben is tömegesen húzták le a rolót. Mivel a válságot infláció nem kísérte, azok a tisztviselők és értelmiségiek, akik nem vesztették el állásukat, azokhoz tartoztak, akik a válságot legkevésbé szenvedték meg. Az értelmiségi
munkanélküliség főleg a pályakezdőket sújtotta.

A kibontakozó munkanélküli mozgalomból a kommunisták közreműködésével létrejött a Munkanélküliek Országos Egységbizottsága. 1930 tavaszán országszerte munkanélküli tüntetések voltak, egyre többen fordultak a szociáldemokraták felé. Az MSZDP vezetősége elhatározta, hogy a kormány tilalma ellenére
felvonulást rendez  május 1-én. A tüntetés békés volt, de május második felében Kispesten már véres összetűzésre is sor került. Az MSZDP vezetése elhatározta, hogy a Szakszervezeti Tanács rendezésében Budapest utcáin felvonulást rendez, majd nagygyűlést tart a Városligetben.

Szeptember 1-re tervezték a gyűlést, a kormány azonban betiltotta. A szakszervezet csendes séta mellett döntött. Aznap délelőtt 10-kor özönlött a tömeg a Körúton és az Andrássy úton a Hősök tere felé. A tömegben ott voltak a kommunisták, akiknek nem volt elég a csendes séta, balhét akartak. Jelszavakat kiáltoztak: a munkát, kenyeret mellett éltették a proletárdiktatúrát és a Szovjetuniót. Erre a rendőrség beavatkozott, a Városligeti tó mellett barikád épült, a csata estig is eltartott, amikor megérkeztek a csendőralakulatok, segítségükkel helyreállították a rendet. Az összecsapásoknak egy halottja és 70 súlyos sebesültje volt.

Bethlen István lemondása:

A válság kirobbanásakor Bethlen úgy látta a helyzetet, hogy világjelenségről van szó, így nem kell megváltoztatni a kormányzat politikáját. Azért kidolgozta a kartelltörvény-javaslatot, amellyel csillapította volna az ellentétes érdekű nagy-és középbirtokosok és a nagypolgárság elégedetlenségét. Ez nem jött össze, mindkét fél elutasította javaslatát. Annyira súlyos volt a helyzet, hogy Horthy is előállt politikai javaslataival, amit Bethlen elutasított. Bethlen a megoldást egy új választás kiírásában látta, amelyet Horthy is támogatott és 1931. június 6-án feloszlatta a parlamentet.

A választásokat június 28-án és 30-án rendezték. Itt már új szereplők is indultak. A kisgazdák fiatalabb nemzedéke 1930-ban önálló pártot alapított Tildy Zoltán és Nagy Ferenc vezetésével, Független Kigazda-, Földmunkás- és Polgári Párt néven. Bajcsy-Zsilinszky Endre pedig eltávolodva a fajvédőktől, megalakította a Nemzeti Radikális Pártot, amely teljes rendszerváltást akart. Ez a két párt egyaránt vett el helyeket az Egységes Párttól a választásokon. Ennek köszönhetően a kormánypárt összesen 158 mandátumot szerzett. A szociáldemokraták megőrizték a 14 helyet, míg a kisgazdák 10 helyet szereztek.

A választás azonban sokat nem segített, az igazi baj ezután jött. A fentebb említett pénzügyi bajra a megoldást Bethlen a rendeleti kormányzás bevezetésében látta. Nagy viták közepette elfogadták a javaslatot, mellette felállították a képviselők közül választott 33-as bizottságot, amelyben azonban a kisgazdák és a szociáldemokraták nem vettek részt.

Bethlen nagy nehezen kikerülte az államcsődöt, azonban egyre több támadás érte az ellenzék és a kormányoldalról egyaránt. Látszódott, hogy a válságból csak a mezőgazdaság rovására lehet kilábalni. Ő maga nem akart több népszerűtlen intézkedést hozni, ezért augusztus közepén a lemondás mellett döntött. Maga Horthy is nehezen viselte, hogy közvetlen munkatársa távozik a legfontosabb tisztségből: "Miután Bethlen István már tíz éve viselte a miniszterelnökség terhét, felmentését kérte. Csak nehezen és nagy sajnálattal váltam meg tőle. Távozásához akkor és azóta is találgatásokat fűztek, mert nemigen hitték el, ami kézen feküdt. Maga Bethlen vallotta azt a nézetet, hogy azok a nehézségek, amelyek a mezőgazdasági és a nagy világgazdasági válságból keletkeztek, változást tettek szükségessé az ország politikai vezetésében".

 

Károlyi Gyula átmeneti kormánya:

Bethlen lemondásának pillanatában két lehetséges utód jöhetett szóba Horthynál: gróf Károlyi Gyula és Gömbös Gyula. Mindketten közel álltak a kormányzóhoz, Károlyi közeli rokonságban volt vele, Gömbös pedig Szegeden volt bajtársa. Károlyi jelentette a hagyományos eszközökkel való kiútkeresést, míg Gömbös a radikális utat.

Első körben Károlyi kapott lehetőséget, maga Horthy is tudta kinevezése pillanatában, hogy "az ő vállalkozása csak átmeneti időre szól". Az augusztus 24-én hivatalba lépett Károlyi nem számított a Párt oszlopos tagjának, puritán életvitele révén pedig támadhatatlan is volt. Károlyi hivatalba lépésével kettévált a kormánypárt vezérének és a miniszterelnöknek a tisztsége. Előbbi Bethlen kezében maradt, amolyan atyáskodó módon a korszak további részében mindig ott volt az éppen aktuális miniszterelnök mögött.

Az új miniszterelnök kész volt azokra a népszerűtlen intézkedésekre, amelyek Bethlennek nem voltak ínyére. Elsősorban szigorú takarékossági intézkedéseket hozott: az állami kiadások lefaragásával nyugdíj-, létszám-és bércsökkentést írt elő, a miniszterektől elvette a szolgálati autót és ő maga is gyalog járt dolgozni.

A kormánypárton belüli támadások az új miniszterelnököt sem kímélték. A közalkalmazottak fizetéscsökkentését nem támogatta a 33-as bizottság egységes párti része, míg a kormánypárton belül az agrárius csoport a mezőgazdaság kiemelt védelmét követelte. Károlyi a bizottság megkerülésével vezette be a rendeletét, válaszul két minisztere lemondott. A nagyobb bajt Bethlen közbelépése akadályozta meg, aki a miniszterelnök mellé állt és meghátrálásra késztette ellenfeleit. Károlyi átalakította kormányát, azonban az agrárius érdekek továbbra is másodlagos szerepet játszottak.

A válság kedvezett az államellenes összeesküvéseknek. Szervezkedett a szélsőjobb és a szélsőbal egyaránt. Őket viszont egy őrült előzte meg. Szeptember 13-án Matuska Szilveszter egy bombát helyezett el a Biatorbágynál átívelő vasúti viadukt alatt, amely pont egy Bécsbe tartó expresszvonat alatt robbant fel. A vonat a mélybe zuhant, 22 utas pedig életét vesztette. A kormánynak jól jött ez az esemény, mert így kihirdethette a statáriumot. A merényletet egyből megpróbálták a kommunisták nyakába varrni, de mivel Matuska már előtte
külföldön is próbálkozott hasonlóval, ez nem sikerült. Először halálra ítélték, de kegyelmi alapon életfogytiglani fogházbüntetésre változtatták.

Novemberben először egy szélsőjobboldali szervezkedésre csaptak le. A Vannay László vezette csoport tervbe vette Horthy és az egész kormány letartóztatását, Hetényi rendőrfőkapitány és Gömbös Gyula meggyilkolását. Tervet is kidolgoztak, ebben kijelölték a megszállandó középületeket. Mivel ez csak tervezgetés szintjén
valósult meg, a gyanúsítottak egy részét felmentették, a társaság többi tagja enyhébb ítéletekkel megúszta.

A kommunisták már nem voltak ilyen szerencsések, az is igaz, hogy ők egy kicsit komolyabban is szervezkedtek. Ők a válságban egy új proletárdiktatúra megvalósításának lehetőségét látták. Először 1931 őszén létrehozták az Egyesült Szakszervezeti Ellenzéket, amely ellene volt a fennálló rendszernek és a szociáldemokrata politikának egyaránt. 1932 márciusában a Kommunisták Magyarországi Pártja megjelentette a sokat mondó Harci Programot, amely a proletárdiktatúra mellett 50%-os béremelést is követelt. Utóbbit a baloldal szavazóinak nagy részét tömörítő munkásság sem tartotta reálisnak. Ezek után megindult a kegyetlen harc a baloldal ellen. Letartóztatások, munkásotthonok és más intézmények bezárása és lapelkobzások követték egymást. Az illegális kommunista vezetők, Sallai Imre, Fürst Sándor és Karikás Frigyes is a rendőrség kezére kerültek. Ellenük az 1920/III. tc. alapján emeltek vádat, eszerint veszélyeztették a fennálló állami és társadalmi rendet. Hazai és külföldi szervezetek tiltakozása ellenére Sallait és Fürstöt 1932. július 28-án halálra ítélték és kivégezték. Karikás életfogytiglani fogházzal megúszta, később kiengedték a Szovjetunióba, ahol a
terror áldozata lett. A második világháború után uralomra kerülő rendszerben mindhárman a kommunizmus mártírjai lettek, számos utcát és középületet neveztek el róluk.

A kommunisták elleni harccal párhuzamosan folytatódott a kormányon belüli küzdelem is. Felvetődött, hogy a kormánykoalícióba bevonják a liberálisokat, de még az FKGP-t is. Emellett sokan már új miniszterelnököt akartak. Augusztusban rendeztek egy pótválasztást, amelyet a kormánypárti képviselő helyett a kisgazdapárt Eckhardt Tibor nyert meg. Ekkor borult a pohár, már Bethlen sem maradt Károlyi mellett. Egy hónappal később az Egységes Párt agráriusai újra támadásba lendültek a kormány ellen. akiket Bethlen is támogatott. Károlyi
Gyula nem tudott mit tenni, 1932. szeptember 21-én beadta lemondását.

Gömbös Gyula miniszterelnöksége:

Károlyi lemondása után sokan Bethlen visszatérését látták volna szívesen. Ő maga azonban nem akart még visszatérni, inkább a háttérből kívánta irányítani a politikát. Horthy Gömbös Gyulát nevezte ki miniszterelnöknek, akivel Bethlen is egyetértett és javasolta, hogy az Egységes Párt is fogadja el az új miniszterelnököt.

A közvélemény is várakozással tekintett a leendő miniszterelnökre. Származását tekintve is kilógott a sorból. Elődei mind arisztokrata származásúak voltak, ő pedig egy kis falusi tanító fiaként jutott erre a posztra. A miniszterelnöki szék mellett megtartotta a hadügyi tárcát is. Az október 1-én hivatalba lépő kormány összetétele
a következő volt: a pénzügyeket Imrédy Béla, a földművelésügyet Kállay Miklós irányította, a belügy élén megmaradt Keresztes-Fischer Ferenc. Klebelsberg Kunót Hóman Bálint váltotta a kultusztárca élén, majd 1933 elején csatlakozott a kormányhoz külügyminiszterként Kánya Kálmán.

A korábban radikális nézeteket valló új miniszterelnök a tisztség megszerzése érdekében kénytelen volt úgymond megszelídülni. Elállt a radikális földreform tervétől és látványosan kijelentette, hogy felülvizsgálja álláspontját a zsidókérdésben, valamint nem tervez antiszemita intézkedéseket.

Gömbös emberileg is teljesen más stílust képviselt, mint elődei. A korábban elegáns Bethlen helyett az új kormányfő háromfajta öltözéket váltogatott: a díszmagyart, a katonaruhát és a nagyon lezser felszerelést, emellett előszeretettel dugta zsebre a kezét. Abban is első volt, hogy rádióbeszédben mutatkozott be, amelyben összefoglalta Nemzeti munkatervnek nevezett programját.

A Nemzeti Munkaterv:

Gömbös a maga módján közelítette meg a munkáskérdést. Szerinte ugyanis a munkásság azért törekszik a hatalom megszerzésére, mert a tőke nem értette meg és visszautasította követeléseit. Ezért a munkások elégedetlenségét juttatásokkal kell lecsillapítani. A tőkéseknek mindenekelőtt szociális engedményeket kell
tenniük, ugyanakkor a szociáldemokrata párt se akadályozza a kormány békéltető politikáját. Ki akarta iktatni a szociáldemokratákat, ez látszik a következő mondatából: "Ha beillesztem a munkásságot a nemzet társadalmába a szociáldemokraták nem fognak többet politizálni Magyarországon".

Tervbe vette a program az egyesülési és gyülekezési jog, valamint a sajtóellenőrzés újabb szabályozását, s az új választójogi törvény megalkotását a titkosság elvének érvényesítése alapján. Foglalkozott az államigazgatás átszervezésével a vármegyéknél nagyobb közigazgatási egységek kialakításával.

Szó esett a termelés és a fogyasztás összhangba hozásáról, a nagyobb tömegek megélhetését biztosító termelési ágak kedvezményezéséről, a kis-és középegzisztenciák támogatásáról, számuk növeléséről, s az állástalan értelmiségi fiatalok munkához juttatásáról.

Nem maradt ki az új földbirtok-politika. A földnélküliek és törpebirtokosok számára telepítési programot hirdetett és kilátásba helyezte a hitbizományi rendszer megreformálását.


A kormánypárt átalakítása:

Gömbös a kormánypárt vezetését akarta Bethlentől megszerezni, ezért már 1932 októberében hozzálátott annak átszervezéséhez. Az Egységes Pártot átkeresztelte Nemzeti Egység Pártjára, melynek ő lett a politikai vezére, Sztranyavszky Sándor az elnöke, Marton Béla pedig a főtitkára. Bethlennek csupán egy vezetőségi tagság maradt. A választási pártot Gömbös egy mozgalmi kormánypárttá akarta alakítani, ennek érdekében helyi vezetőket jelöltek ki s az államapparátus bevonásával hozzáfogtak a szervezéshez, a tagtoborzáshoz és az országos párthálózat kialakításához. Gömbös biztosította az anyagi alapokat ahhoz, hogy Függetlenség
címen napilapot indítsanak a párt támogatására. Gömbös példaképe Mussolini volt.

A munkásság számára Nemzeti Munkaközpontot állított fel, és elkészítette az érdekképviseleti rendszer átszervezésének tervét. Kamarákat akart szervezni az olasz példa alapján, amelynek feladata gondoskodni:



  • "A nemzeti
         termelés egyetemes érdekeinek összhangjáról, védelméről és előmozdításáról

  • a
         munkaközvetítésről

  • a kollektív
         szerződéseknek a szükséghez képest való megkötéséről

  • a
         munkavitáknál az egyeztetés és békéltetés ellátásáról

  • a munkaügyi
         bíróság előtt tagjai érdekeinek képviseletéről

  • tagjainak segélyezéséről
         és támogatásáról"

Ezzel kiküszöbölhetőnek remélték a sztrájkot és az osztályharcot, munkaviszály esetén ugyanis a munkaügyi bíróság döntött volna.

A tervezetet elutasították a szociáldemokraták, a szakszervezetek, a gyáriparosok és a nagybirtokosok is. Utóbbi kettő nem volt hajlandó elfogadni az állam fokozott beavatkozását.

Gömbös tudott a New Dealről is, demokráciaellenessége miatt nem figyelt rá azonban.

Gömbös átmeneti sikerei:

Azt, hogy Gömbös reformprogramja semmit nem tartalmaz, 1934-ben sikerült eltussolnia. Ellenben összefogott az új kisgazda vezérrel, Eckhardt Tiborral, hogy kiszorítsák Bethlent a politikai életből. Együttműködésük lényege abban állt, hogy Eckhardt segít Gömbösnek a parlament idő előtti feloszlatásának kikényszerítésében, majd az előrehozott választáson Bethlen és hívei kiszorításában. Gömbös ezután Eckhardtal is le akart számolni, aki viszont bízott abban, hogy titkos választás esetén a FKGP úgy megerősödik, hogy Gömbös
nem hagyhatja ki őket a buliból.

1935 januárjában Eckhardt és Gömbös nyílt támadást indított Bethlen ellen. Eckhardt a kormánypártot vádolta a miniszterelnök reformjainak megakadályozásával, ugyanakkor Gömbös is határozottan bírálta a párton belüli ellenzéket, és felsorakoztatta maga mellett az őt támogató párttagokat valamint az ifjúsági szervezeteket.

Február elején tárgyalóasztalhoz ült Horthy, Bethlen és Gömbös. Kompromisszumot kötöttek: Bethlen hajlandónak mutatkozott a választójogi reform elfogadására, ugyanakkor Gömbös megígérte, hogy szakít a kisgazdákkal és nem törekszik a parlament idő előtti feloszlatására.

1935 március elején Gömbös átalakította kormányát, melyből kihagyta Bethlen embereit, és megszerezte Horthy hozzájárulását a parlament idő előtti feloszlatásához. Bethlen mit sem tudva híveivel bizalmat szavaztatott az új Gömbös-kormánynak. Gömbös természetesen hallgatott Horthy hozzájárulásáról. Ezt csak a sikeres bizalmi szavazás után hozta nyilvánosságra. Bethlen híveivel együtt kilépett a kormánypártból. Gömbös elérte célját. Bethlen annyira megsértődött, hogy két évig még Horthyval se állt szóba. Ezután következett Eckhardt átverése.

Az 1935 áprilisi választást a régi választójogi törvény szerint rendezték, erőszak és csalás közepette. A hatalom mindent megtett az FKGP visszaszorítására.

Az új ezredévet és a reformok korát ígérő NEP megszerezte a képviselői helyek 70%, a vele koalícióra lépő keresztény párt 14 mandátumot szerzett. Az FKGP 23, az MSZDP 11 mandátumot szerzett. A kormánypártiak nagy része Gömbös híveként először került a parlamentbe, ami felért egy politikai őrségváltással.

Gömbös bukása:

Gömbös Nemzeti Egység néven olyan tömegmozgalom megindításával kísérletezett, amely mindet átfogott volna. Ezzel együtt igyekezett egyre nyíltabban érvényesíteni a vezér elvet. Törekvéseivel a párton belüli konzervatív csoport szembehelyezkedett, köztük Kozma is.

A be nem váltott ígéretek ugyancsak rontották a kormány hitelét. A hitbizományokat a beígért új törvény feloldotta ugyan a kötöttség alól, ugyanakkor lehetőséget adott új hitbizományi birtokok létesítésére. A telepítési törvény pedig mindössze 400.000 kat. hold földet irányzott elő telepítésre, de a földhözjutottaknak előre ki kellett volna fizetniük a vételár 30%-át, ami lehetetlenné tette a földnélküliek és a törpebirtokosok földhöz juttatását. Az
intézkedéseket a reformokra várók jelentéktelenek, a nagybirtokosok soknak tartották.

1935 őszétől megerősödött a parlamenti ellenzék tevékenysége, aminek alapja az alkotmányvédelem, a diktatórikus követelések elutasítása és a nemzeti munkatervben megígért titkos választójog követelése volt.

1936 elejére Gömbös elvesztette minden támogatóját. Horthy csak betegsége miatt nem mondatta
le, memoárjában következőképpen emlékezett meg a végét járó Gömbösről: "A hozzám közel álló politikusok közül egyre többen húzódtak el Gömbös mellől. A miniszterelnököt vesebaja munkaerejétől nagy részben megfosztotta. Együttműködésünk is egyre nehezebbé vált, így elhatároztam, hogy barátságos módon lemondásra bírom. Ahogy belépett a szobámba, láttam, hogy halálosan beteg ember áll előttem. Megszántam és, eltérve eredeti szándékomtól, nem hoztam szóba lemondását. Azt tanácsoltam inkább, hogy sürgősen vonuljon gyógyintézetbe. Ezt meg is tette. München közelében egy híres veseszakorvos kezelte hosszabb időn át, életét azonban már nem tudta megmenteni. Gömbös Gyula 1936. október 6-án meghalt".

 

Felhasznált irodalom:

20. századi magyar történelem
1900-1994. (szerk.: Pölöskei Ferenc - Gergely Jenő - Izsák Lajos). Korona
Kiadó, Bp., 1997.

Horthy Miklós: Emlékirataim.
Európa Könyvkiadó, Bp., 2012.

Ormos Mária: Magyarország a két
világháború korában 1914-1945. Történelmi Kézikönyvtár-sorozat (sorozatszerk.:
Ifj. Barta János és Simándi Irén), Csokonai Kiadó, Debrecen, 1998.

Püski Levente: A Horthy-korszak
1920-1941. Magyarország története 18. kötet (főszerk.: Romsics Ignác), Kossuth
Kiadó, 2010.


Salamon Konrád: Magyar történelem 1914-1990. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 1998.