100 éve kezdődött a bethleni konszolidáció
Száz évvel ezelőtt ezen a napon (1921. április 14.) kezdődött Bethlen István miniszterelnöksége, amit a történetírás Bethleni konszolidációként tart számon. Írásunkban megismerjük Bethlen István személyét és miniszterelnökségének főbb történéseit.
Bethlen István élete a miniszterelnökségig:
A Maros-Torda vármegyében található Gernyeszegen született 1874. október 3-án, nagy történelmi múlttal rendelkező erdélyi református mágnás család harmadik és egyben egyetlen fiúgyermekeként. Középiskolai tanulmányait a bécsi Teréziánumban végzete, majd Budapesten folytatott jogi tanulmányokat. Tanulmányai befejezése után átvette családi birtokai kezelését és bekapcsolódott a politikai életbe. 1901-től kezdve folyamatosan volt országgyűlési képviselő ás az agrárius színezetű liberális-konzervatív politikai irányzat követője. A Tanácsköztársaság alatt szembefordult a hatalommal és megszervezte az Antibolsevista Comitét. A Tanácsköztársaság bukása után a békedelegáció oszlopos tagja volt.
A Simonyi-Semadan-kormány lemondása után Horthy kormányzó először őt kérte fel kormányalakítása, de ekkor még nemet mondott. Pár hónappal később, IV. Károly első visszatérési kísérlete után lemondott a Teleki Pál vezette kormány és most már elvállalta Horthy felkérését.
Belpolitika:
1921. április 14-én alakult meg a Bethlen-kormány, a kormányfő mintegy 10 évig töltötte be a miniszterelnöki posztot. Irányításával ment végbe a Horthy-rendszer politikai alapjainak megszilárdulása, amelyet a történetírás bethleni konszolidációnak is nevez. Romsics Ignác egy vicces hasonlattal jellemezte Bethlen észjárását a róla szóló életrajzában: „két dolgot nem lehetett pontosan tudni a 20-as évek Magyarországán: azt, hogy mi van a Pick szalámiban, és azt, hogy Bethlen István mit forgat a fejében”. Hogy miket valósított meg, azt a következőkben olvashatjuk.
Első teendője volt a déli országrész még megszállva tartott részéről a nagyhatalmak segítségével visszaküldeni a szerb és horvát csapatokat a trianoni békeszerződés által előírt határok mögé. Már csak az osztrák határ maradt kérdéses, amelyet népszavazással kívántak elintézni. Ezt zavarta meg októberben IV. Károly második visszatérési kísérlete. Ugyan sikerült verbuválnia pár hozzá hűséges embert, de a budaörsi csatában vereséget szenvedtek és Károly végleg elbúcsúzott Magyarországtól, novemberben pedig a magyar történelemben harmadszorra és utoljára kimondták a Habsburg-ház trónfosztását.
A közjáték ellenére olasz közvetítéssel sikerült megoldani az osztrák határ kérdését. Sikerült elérni, hogy Sopron és környéke sorsáról népszavazás döntsön, amelyet december közepén tartottak meg. A szavazáson Sopronban 72,5%, az egész övezetben 65% kívánt maradni magyar területen, így a város és környéke Magyarországé maradt. Sopron ezután kapta a civitas fidelissima (leghűségesebb város) címet.
Ezután kezdődhetett a belpolitika rendbetétele. Elsőként a szociáldemokratákkal egyezett meg. 1921 karácsonya előtt pár nappal született meg a Bethlen-Peyer paktum, amely ugyan korlátozta a párt szabadságát, de mégis ott maradt a politikai palettán. Vállalták, hogy lemondanak a politikai sztrájkról, a köztársaság propagálásáról, az állami alkalmazottak szervezéséről és a polgári ellenzékkel való együttműködésről, támogatják a kormány külpolitikai törekvéseit. A kormány cserébe biztosította a párt és a szakszervezetek szabad működését, eltulajdonított helységeik visszaadását, a pártlapok szabad terjesztését, és hogy megszüntetik a gyorsított bírósági eljárásokat. Nem engedett viszont a kormány az internálási ügyben. Csak azon párttagok internálása szűnt meg, akikért a párt felelősséget vállal, a korábban emigrált párttagok is csak később térhettek haza.
A következő feladat az egységes kormánypárt megteremtése volt. A Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártján belül voltak olyanok, akiknek nem tetszett a Habsburgok trónfosztása, így Bethlennek meg kellett nyernie a szabad királyválasztó kisgazdákat. Ez egy megbeszélés után sikerült is és létrejött egy nagyon hosszú nevű párt, amelyet a történetírás röviden csak Egységes Pártnak nevez.
Az új pártot most már csak győzelemre kellett vinni a következő választáson. Bethlen cselesen megvárta, míg lejár a nemzetgyűlés mandátuma és ezután rendeletileg hozta meg az új választójogi törvényt. Ez a rendelet az összlakosság 29%-ára szűkítette a választásra jogosultak számát, a kisvárosokban és a falvakban pedig visszaállította a nyílt szavazást. A rendelet értelmében a férfiak 24, a nők 30 éves koruktól szavazhattak. Továbbá 10 éve magyar állampolgárnak kellett lenniük és két éve egy helyen kellett lakniuk. Férfiaknak az elemi népiskola 4., nőknek a 6. osztályt kellett elvégezniük, egyetemi vagy főiskolai végzettséggel viszont automatikusan járt a választójog. A legalább három gyermeket nevelő nők választójogához elég volt az elemi népiskola negyedik osztályának elvégzése is. Ezután jöhetett a választás, amelyet az Egységes Párt nagy fölénnyel, 245 helyből 143 helyet szerezve nyert meg, az MSZDP és a KNEP 20-20 helyet szerzett.
Ezután következhetett a gazdaság helyreállítása. A Bethlen-kormány pénzügyminisztere, Kállay Tibor először önerőből próbálkozott, végül a Népszövetséget kellett segítségül hívni, amely 250 milliós kölcsönt adott. Ezzel sikerült megállítani az inflációt, az államháztartás egyensúlya is helyreállt. Nőtt az ipari termelés, korszerűsödött a mezőgazdaság és a közlekedés. Az infláció megállítása után létrehozták a Magyar Nemzeti Bankot, amely a bankjegykibocsátás kizárólagos jogával rendelkezett és teljesen független volt az államtól. A pénzügyek rendbetételét valutareform zárta le. 1926 végén került forgalomba a pengő és váltópénze, a fillér.
Kormánypárton belül nem tetszett Gömbös Gyulának a külföldi kölcsön felvétele, aki pár társával az utcán is kritizálta a hivatalos kormánypolitikát. Bethlen nemsokára válaszút elé állította, majd Horthy próbált közvetíteni a két fél között. Végül Gömbös kilépett és megalakította a Fajvédő Pártot. Ezután Bethlen a házszabályt kívánta megreformálni, eszerint az általános politikai kérdések parlamenti vitáját időkeretek közé kívánta szorítani. Erre a baloldali ellenzék a rég ismert obstrukcióval próbált válaszolni és a liberális és szociáldemokrata képviselők megalakították az Országos Demokratikus Sz9vetséget. Az obstrukcióra Bethlen is egy régről ismert módszert vett elő: a parlamenti őrséggel eltávolította az ellenzéket az Országházból, ezután 44 képviselő fél évig bojkottálta az üléseket. Közben persze Bethlen jogerőre emelte az új házszabályt és törvényesítette az új választójogi rendeletet.
A konszolidáció befejezéseként létrehozták a felsőházat, amely már 242 tagú összetételével is kifejezte a korszak folyamán bekövetkezett változásokat. A tagok javarészt választással kerültek be, méltóság vagy hivatal címén 47 tag kapott mandátumot, további 40 helyet a kormányzó kinevezésével lehetett elnyerni, továbbá örökös tagok lettek a Habsburg-Lotharingiai-család az ország területén lakó 24 éven felüli férfitagjai. A felsőházat megillette a törvénykezdeményezés joga. Ha nem tetszett a képviselőház által meghozott törvényjavaslat, két ízben is javasolhatta a két ház együttes ülésének összehívását új javaslat elkészítése céljából, abszolút vétójoggal azonban nem rendelkezett.
Ezután jöhetett egy újabb választás, ahol az Egységes Párt 69%-os többséget szerzett. A kereszténypártiak 35, a szociáldemokraták 14 mandátumot szereztek, a fajvédők pedig kiestek a parlamentből. A győztes kormánypárt élvezte a kereszténypártiak támogatását, így az ellenzék szinte jelentéktelenné vált.
Az országban az oktatást és a művelődést is újjá kellett szervezni. Ez a feladat a Bethlen-kormány vallás-és közoktatásügyi miniszterére, Klebelsberg Kunóra hárult. A tanyai iskoláktól az egyetemekig gondoskodott a képzés korszerűségéről és egységes szervezeti rendjéről. Az elveszett nagyvárosok helyett a szellemi életben a túlzott jelentőségűvé vált Budapest szerepét igyekezett megosztani a megmaradt nagyvárosok kulturális fejlesztésével. Az ország hamarosan talpra állt, és ismét sikeresen kapcsolódott be Európa szellemi életébe. Klebelsberg Bethlen támogatását élvezve hirdette: a lefegyverzett ország igazi honvédelmi tárcája a kultúrtárca. A kormány egyes tagjai és számos politikus hajlamos volt arra, hogy az ország nyomorúságos viszonyai között a kulturális igényeket luxusnak tekintse. Elhangzottak olyan vélemények, hogy Klebelsberg körzővel és vonalzóval akarja visszafoglalni Nagy-Magyarországot. Klebelsberg erre azt válaszolta: jó ideig nincs a revíziónak más útja, mint az ország kulturális színvonalának emelése.
Külpolitika:
A Bethlen-kormány első külpolitikai sikere a Népszövetségbe való felvétel elnyerése volt. Gróf Bánffy Miklós már 1921-ben kérte az ország felvételét a szervezetbe, de ehhez a kisantantnak is volt pár szava és közbeszólt IV. Károly két visszatérési kísérlete. Végül 1922 szeptemberében sikerült elnyerni a felvételt, csak Csehszlovákia kukacoskodott azzal, hogy előbb a jóvátételt kellene megfizetnie az országnak, de a bizottság többi tagja ezt figyelmen kívül hagyta.
Az ország megítélését beárnyékolta a frankhamisítási botrány. 1925 decemberében Hágában letartóztattak három magyar állampolgárt, akiknél hamis ezerfrankosokat találtak. Amszterdamban Jankovich Arisztid nyugalmazott katonatiszt bukott le egy pénzváltóban. A holland rendőrség megtalálta Jankovich naplóját, melyben pontosan le volt jegyezve minden esemény a hamisítással kapcsolatban. Ebből derült ki, hogy az akciót Windischgrätz Lajos herceg vezette és a nyomozás során egyre nagyobb halak akadtak a horogra. A nyomok a Térképészeti Intézetbe vezettek, amelynek a nyomdagépein a hamis bankjegyek készültek. Az ügyről tudott az országos rendőrfőkapitány, de Teleki Pál és Bethlen István is. Az ellenzék már reménykedett, hogy ebbe belebukik a Bethlen-kormány, de a nagy remélt nemzetközi botrány végül elmaradt, Nagy-Britannia és Olaszország a magyar kormány mellé állt. Ezután a kellemetlen intermezzo után szűnt meg nem sokkal az ország világháború utáni katonai és pénzügyi ellenőrzése.
A kisantant országok közül először Jugoszláviával kívánt a Bethlen-kormány barátkozni. Ebbe a barátkozós buliba Olaszország is be kívánt szállni, mert Mussolini úgy volt vele, ha egy területileg megcsonkított állam és egy vele határvitában álló ország kettesben egymásra talál, abból jó nem sül ki számára. Pár nappal később Mussolini tovább ment: olyan politikai szerződést kívánt kötni Magyarországgal, amely barátsági, együttműködési és döntőbírósági egyezményt is tartalmazna. Jugoszlávia kimaradt a barátkozásból, Bethlen és Mussolini pedig megállapodtak, a két kormányfő szoros együttműködést vállalt, Bethlen és Mussolini szóban még megegezett abban, hogy a francia befolyás mérséklése és a kisantant felbomlasztása országaik közös érdeke. Mussolini továbbá ígéretet tett, hogy a háború végén Itáliában maradt osztrák-magyar fegyvereket hazaszállítják.
A békeszerződés felülvizsgálatának lehetőségét egy nem várt segítség teremtette meg. Egy brit sajtómágnás, Harold Rothermere a lapjában, a Daily Mailben Magyarország helye a nap alatt címmel feltűnő cikket jelentetett meg 1927. június 27-én. Ebben azt állította, hogy a trianoni határok módosítása nélkül a béke Közép-Európában hosszú távon fenntarthatatlan, s ezért a háború elkerülése végett azok békés revíziójára van szükség. Főleg etnikai revíziót javasolt A cikk és az általa kevert nemzetközi sajtóháború a magyar kormányt ellentmondásos helyzetbe hozta. Ezután megalakult a Magyar Revíziós Liga 1927. július 27-én, amely a teljes területet követelte vissza. Rothermere cikke valóságos hisztériát váltott ki személye iránt Magyarországon. Egy újságíró már a Szent Koronát akarta felkínálni neki és családjának és amikor a Lord Budapestre látogatott fiával, tízezrek vonultak utcára, hogy ünnepeljék. Ezután Bethlen ki merte már mondani, hogy a trianoni békeszerződés határait nem lehet örök időkre elfogadni. A revíziós terveihez kereste Németország barátságát is, de az ekkor még nagyon óvatos volt. Helyette Ausztriával és Lengyelországgal született barátsági szerződés, míg Törökországgal semlegességi szerződést írtak alá. A Bethlen-kormány aktív külpolitikájának eredményeként megszűnt az ország politikai elszigeteltsége, a miniszterelnök nevével fémjelzett konszolidáció eredményes volt a külpolitikában is.
Bethlen tevékenysége lemondása után:
Bethlen tízéves miniszterelnökségének a világgazdasági válság vetett véget. Ő maga nem kívánt népszerűtlen intézkedéseket hozni és ezért lemondott. Ezután kormányzati tisztséget többé nem vállalt. Továbbra is közel maradt a tűzhöz, tanácsadóként segítette Horthyt és a mindenkori miniszterelnök körmére kívánt nézni. Ez nagyon nem tetszett Gömbös Gyulának, aki többször is kísérletet tett sikertelenül a politikai életből való kiszorítására. A második világháborúban elsősorban náciellenességéről vált ismertté, ezért a német megszállás után bujkálni kényszerült, még ikonikus bajszát is le kellett vágatnia. Végül szovjet fogságba került és egy szovjet börtönkórházban halt meg 1946. október 5-én. Jelképes hamvait a rendszerváltozás után, 1994. június 17-én helyezték örök nyugalomra Budapesten, a Kerepesi temetőben.
Felhasznált irodalom:
20. századi magyar történelem 1900-1994. (szerk.: Pölöskei Ferenc – Gergely Jenő – Izsák Lajos). Korona Kiadó, Bp., 1997.
Ormos Mária: Magyarország a két világháború korában 1914-1945. Történelmi Kézikönyvtár-sorozat (sorozatszerk.: Ifj. Barta János és Simándi Irén), Csokonai Kiadó, Debrecen, 1998.
Püski Levente: A Horthy-korszak 1920-1941. Magyarország története 18. kötet (főszerk.: Romsics Ignác), Kossuth Kiadó, 2010.
Romsics Ignác: Bethlen István. Osiris Kiadó, Bp. 1999.
Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Osiris Kiadó, Bp., 2005.
Salamon Konrád: Magyar történelem 1914-1990. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 1998.