Sásdi Tamás: „Népi demokratikus” átalakulás Magyarországon 1945-1948

Sásdi Tamás: „Népi demokratikus” átalakulás Magyarországon 1945-1948

Magyarország a második világháború utolsó hónapjaiban

A kiugrási kísérlet kudarca után a Moszkvában tárgyaló fegyverszüneti küldöttség tagjai (Faragho Gábor, Szent-Iványi Domokos, Teleki Géza), valamint az. 1 magyar hadsereg parancsnoka egyetértettek abban, hogy az ország szovjetek által elfoglalt területein ideiglenes kormányt kell alakítani. Ennek szellemében folytatódott tovább a bizottság tárgyalása a szovjetekkel, emellett a nevüket Moszkvai Magyar Bizottságra nevezték át.

A Bizottsághoz csatlakoztak a Szovjetunióban tartózkodó kommunisták is. Összeállították az ideiglenes kormány névsorát, amelyet a szovjetek is jóváhagytak. A kormány elnökévé Miklós Bélát választották. Miklós Béla katonaként kezdte a pályáját 1910-ben. 1933 és 1936 között katonai attasé volt Berlinben. Csapatszolgálatot teljesített, részt vett a Jugoszlávia és Szovjetunió elleni hadjáratokban. 1942 novemberétől Horthy főhadsegédje, katonai irodájának vezetője. 1944.10.17-én átállt a szovjetekhez.

Közben Magyarországon dúlt a háború. A szovjet csapatok véres csatákat vívtak a németekkel. A háború hatalmas károkat okozott, megsemmisült a nemzeti vagyon 40%-a, Budapest és néhány nagyváros romhalmazzá vált, s lakosságnak pedig borzalmak sorozatát kellett elszenvednie. Budapest állapotáról nagyon jó képet festett Szerencsés Károly egyik előadásában: „Ha önök mondjuk 1945 januárjában kiálltak volna valahova a pesti Duna partra, azt hiszem elszorult volna a szívük. Látva hogy ég a Budai Vár, izzik a rézkupola, mint egy nap vagy egy égitest és minden elég benne és teljesen romokban hever maga a Budai vár is, a vármegye, az összes híd benne a folyóba. Nemcsak épületek, egy egész rendszer, egy hosszú korszak tűnt el ebben az ostromban”

A szovjetek először a Moszkvából hazatért kommunistáknak engedték meg, hogy programot hirdessenek. 1944.11.30-án jelent meg a debreceni Néplapban a Magyar Kommunista Párt programja. Ez követelte a nemzet cselekvő részvételét az „ország felszabadításában”, az általános és titkos választójogot, a földosztást, baráti kapcsolatok kialakítását a szövetséges nagyhatalmakkal és a szomszédos országokkal, és hogy létre kell hozni a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front helyi szerveit vidék-és városszerte.

Az MNFF pár nappal később, 12.02-án Szegeden meg is alakult. Tagjai voltak: a Független Kisgazdapárt, az MKP, a Nemzeti Parasztpárt, a Polgári Demokrata Párt, a Szociáldemokrata Párt és a szakszervezetek. A tagok elfogadták a kommunisták programját, követelve a szélsőjobboldali szervezetek betiltását, a háborús bűnösök felelősségre vonását, a nyersanyagforrások államosítását, a kartellek és a bankok állami ellenőrzés alá vételét, valamint az alkotmányozó nemzetgyűlés összehívását és az ideiglenes kormány megalakítását.



Az Ideiglenes Nemzeti Kormány megalakulása és működése



12.14-én az MNFF pártjai Debrecenben megalakították az Ideiglenes Nemzetgyűlés Előkészítő bizottságát, amely megkezdte az ideiglenes nemzetgyűlés képviselőinek megválasztását. A jelölteket egyes helységekben összehívott nagygyűléseken bemutatták és közfelkiáltással képviselővé választották, illetve az egyes pártok saját képviselőket delegáltak. Így lett a 230 képviselői helyből 90 a kommunistáké, 56 a kisgazdáké, 43 a szociáldemokratáké, 16 a parasztpárté és 13 a polgári demokratáké. Budapest és a Dunántúl megtisztítása után innen is behívták a képviselőket, a létszám így 498 főre emelkedett.

12.21-én Debrecenben összeült az Ideiglenes Nemzetgyűlés, amely másnap megválasztotta az Ideiglenes Nemzeti Kormányt. A nemzetgyűlés elnöke Zsedényi Béla, a kormányfő pedig Miklós Béla lett. Rajta kívül még hárman kaptak miniszteri tárcát az előző korszak képviselői közül: Faragho Gábor, Teleki Géza és Vörös János. A kommunisták 3, a kisgazdák és a szociáldemokraták 2-2, a parasztpártiak pedig 1 tárcát kaptak.

A pártok megállapodtak abban, hogy a képviselőkből egy 23 tagú Politikai Bizottságot választanak, amely széles hatáskörrel helyettesíthette a parlamentet, az egyes ülések között ellenőrizte a kormányt és kisajátította a törvényhozás jogkörét.

Az INK 12.28-án hadat üzent Németországnak. Emellett vesztesként Magyarországnak fenntartás nélkül el kellett fogadnia a győztesek által diktált feltételeket. A fegyverszünetet 1945.01.20-án Moszkvában írta alá Gyöngyösi János külügyminiszter, Balogh István miniszterelnökségi államtitkár és Vörös János honvédelmi miniszter. Ebben az INK 300 millió dollár jóvátételre kötelezte magát. Elismerte a trianoni határokat, vállalta 8 hadosztály felállítását és a szélsőjobboldali szervezetek betiltását.

A fegyverszüneti egyezmény betartására és a megszállt Magyarország ellenőrzésére a Szövetséges Ellenőrző Bizottság ügyelt, amelyben ugyan mindhárom szövetséges hatalom részt vett, de a döntő szerep a szovjeteknek jutott, Kliment Vorosilov marsallal az élen.

A közrend biztosítására megkezdődött a rendőrség újjászervezése. A háborús és népellenes bűnök elkövetésével gyanúsítottak felkutatását a Belügyminisztérium Politikai és Rendészeti Osztálya irányította Péter Gábor vezetésével. Péter Gábor szabósegédből lett kommunista politikus. A 20-as években kapcsolódott be a munkásmozgalomba, 1931-től az illegális KMP tagja. 1932-ben a Nemzetközi Vöröskereszt moszkvai kongresszusán a magyar párt küldötteként vett részt. Hazatérve az illegális kommunista vezetők konspiratív találkozóinak biztosítójaként tevékenykedett. 1943-ban tagja lett a Békepárt vezetőségének, 1945 után a különböző neveken ismert politikai rendőrség vezetője.

A PRO mellett a kommunisták létrehozták a Honvédelmi Minisztérium Katonapolitikai Osztályát is Pálffy György vezetésével. 1945 júniusában megszervezték a gazdasági rendőrséget is. Ezen szerveknek a megelőzés és a felderítés mellett joguk volt a megtorlásra és internálásra is.

Az INK 1945 januárjában helyreállította a régi közigazgatást. A közalkalmazottak igazolásáról szóló kormányrendelet értelmében a demokratikus pártok képviselőiből igazoló bizottságokat hoztak létre, hogy eltávolítsák a közigazgatásból és az államhatalmi szervekből a szélsőjobboldali elemeket. 1945 folyamán a régi közigazgatási tisztviselők 2-3%-át távolították így el, amivel a baloldal elégedetlen volt. Az igazolásokat később kiterjesztették a gazdasági és a szellemi élet minden területére.

1945 februárjában az INK feloszlatta a szélsőjobboldali és jobboldali pártokat és egyesületeket, valamint a katonai jellegű szervezeteket. Hatályon kívül helyezte a zsidótörvényeket és rendeleteket, s intézkedett a szélsőjobboldali és szovjetellenes irodalmi és sajtótermékek kötelező megsemmisítéséről.

A háborús bűnösök felelősségre vonását a január végén felállított népbíróságok végezték. Az első két halálos ítéletet 02.04-én az Oktogonon hajtották végre. 1950 áprilisáig 59.429 ember került a népbíróságok elé, közülük 26.997-et elítéltek. A 477 halálraítéltből 189-et kivégeztek. A halálra ítéltek között miniszterelnökök is voltak. Bárdossy Lászlót 1946.01.10-én, Imrédy Bélát 1946.02.28-án, Sztójay Dömét 1946.08.22-én golyó által végezték ki. Szálasi Ferenc 4 hetes tárgyalását a Szabad Nép beszámolója szerint a vádlott kabarévá változtatta. Az utolsó szó jogán 4 órán keresztül hagyták beszélni, majd 03.01-én halálra ítélték. Az ítéletet 03.12-én hajtották végre a Markó utcai börtön udvarán.

Az INK még Debrecenben intézkedett az egyik legfontosabb kérdésről, a földreformról. A kommunisták tudták, hogy a földreform kérdésének felkarolásával nagy népszerűségre tehetnek szert. Ezért megszerezték a földművelésügyi tárcát, a miniszter Nagy Imre lett. Nagy reformpárti parasztcsaládból származott. 1912-ben saját elhatározásából elhagyta a gimnáziumot és géplakatosként kezdett dolgozni. Az első világháború alatt az orosz fronton harcolt, ekkor fogságba esett. Itt ismerkedett meg a bolsevik eszmékkel. 1921-ben visszatért Magyarországra és 1927-ig politikai okok miatt 3 évet töltött börtönben.1930-1944 között a Szovjetunióban élt. 1944 őszén ő dolgozta ki a földreform tervét, amelyet miniszterként 1945.03.15-én hirdetett ki. Az 1945.03.17-én jelképesen Pusztaszeren kezdték el a nagybirtokok felparcellázását. A földosztás előfeltételeként mintegy 75.500 birtokot koboztak el. Az így nyert 5,6 millió katasztrális holdnak mintegy 60%-át osztották csak ki az igénylők között, 28% állami kézbe került.

1945 áprilisában lehetővé vált, hogy a kormány a fővárosba költözzön. Megélénkült a politikai élet, megalakult a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség. 1945 tavaszára-nyarára a pártok országszerte kiépítették szervezeteiket.

Az FKGP 1945 nyarára mintegy 900.000 taggal rendelkezett. A párt lapja a Kis Újság volt, célja a független, polgári és demokratikus Magyarország megteremtése. Vezetői Tildy Zoltán, Nagy Ferenc, Kovács Béla és Varga Béla voltak. Tildy református papként kezdte pályafutását, majd a párt alapítói között szerepelt 1930-ban, amelynek 1943-tól volt a párt vezére. Nagy Ferenc szintén az alapítók közé tartozott. A középparaszti származású Kovács Béla 1933-tól tagja a pártnak. A párt gyűjtőpártként funkcionált, megtalálható volt benne a konzervatív polgári és a kommunistabarát csoport. A kommunisták eleve törekedtek arra, hogy minden pártban legyen úgymond beépített emberük.

Az NPP tagjainak száma meghaladta a 170.000-et. Vezetői Veres Péter, Kovács Imre és Erdei Ferenc voltak. Itt is két irányzatról beszélhetünk. Kovács Imre egy paraszti demokrata irányzatot képviselt, míg a korábban falukutató népi író Erdei kommunistabarát volt. A párt lapja a Szabad Szó volt.

Az SZDP tagsága 400.000 körül mozgott. Szavazóbázisuk az ipari munkásság és a városi dolgozó rétegek közül került ki. Itt is különböző irányzatokkal találkozhatunk. Peyer Károly polgári, Kéthly Anna a hagyományos szociáldemokrata, míg a Népszava főszerkesztőjeként is dolgozó Szakasits Árpád Marosán Györggyel együtt a kommunistákkal rokonszenvezett.

Az MKP 1945 októberére már közel fél milliós taglétszámmal büszkélkedhetett. Itt nem voltak irányzatok, mindenki egyet képviselt. Vezetői Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Farkas Mihály és Rajk László voltak. Rákosi kiskereskedő családból származott. Az első világháborúban orosz fogságba esett, majd hazatérte után a KMP tagjai között találjuk. Tagja volt a Forradalmi Kormányzótanácsnak is. A bukás után előbb Bécsbe, majd Szovjet-Oroszországba menekült. 1924-ben visszatért illegálisan Magyarországra, majd a következő évben letartóztatták. Előbb 8 és fél évre, majd a Tanácsköztársaság alatti tevékenységéért életfogytiglanra ítélték. 1940-ben szabadon engedték, de Moszkvába kellett távoznia. Innen a kommunista emigráció vezéralakjaként tért vissza 1945-ben. Gerő 1918-tól volt tagja a KMP-nek. A 20-30-as években a Kommunista Internacionálé Vezető Bizottságához került, Nyugat-Európa országaiban dolgozott. 1944 novemberében részt vett a Moszkvában tárgyaló magyar fegyverszüneti delegációval folytatott megbeszéléseken. Farkas Mihály a 20-as években a csehszlovákiai kommunistákat erősítette, majd részt vett a spanyol polgárháborúban. Ezután Moszkvába került, ahol a Kommunista Ifjúsági Internacionálé másodtitkára lett. Magyarországra való visszatérése után a párt részéről ő felügyelte a hadsereget és a rendőrséget. Rajk 1931-ben lett tagja a KMP-nek, emiatt többször rács mögé került. 1937-ben Spanyolországba ment, ahol részt vett a polgárháborúban. A háború bukása után Franciaországba menekült, ahol internálták. Hazatérése után se volt jobb sorsa, itthon kétszer internálták. Szabadulása után kapcsolódott be a pártpolitikába.

1945 tavaszán és nyarán a kommunistáknak sikerült a saját szájuk íze szerint a kormányt átalakítani. Májusban Újjáépítési Minisztériumot hoztak létre, vezetésével Nagy Ferencet bízták meg, aki a várakozásokkal ellentétben helyt állt a poszton. A Kereskedelmi és Közlekedésügyi Minisztérium élére Gerő Ernő került. Bán Antal lett az iparügyi miniszter, míg a Közellátásügyi Minisztérium élére egy titkos kommunista, Rónai Sándor került, aki szociáldemokratának álcázta magát. A pártállását ugyanígy álcázó Ries István az Igazságügyi Minisztériumot vezette innentől. A pénzügyminiszter szintén egy „lopakodó” lett, Oltványi Imre azonban kisgazdának álcázta magát.



Az 1945. novemberi választás



1945 nyarán egyre időszerűbbé vált a parlamenti választás, a kormányzás ideiglenes jellegének megszüntetése. Vorosilov augusztusban közölte Miklós Bélával, hogy a jaltai határozatok értelmében Magyarországon is országgyűlési választásokat kell tartani, megkezdődtek az előkészületek.

Szeptemberben az Ideiglenes Nemzetgyűlés elfogadta az új választójogi törvényt, ami biztosította az általános és titkos választójogot minden 20. életévét betöltött magyar állampolgár számára, kivétel a feloszlatott pártok és szélsőjobboldali szervezetek országos vezetőségeinek tagjait, a háborús bűnösöket, valamint a hazai németség jelentős részét.

A törvény engedte, hogy az MNFF pártjain kívül mások is indulhassanak, kérelmüket az Országos Nemzeti Bizottság bírálta el. Így indulhatott el a Magyar Radikális Párt, míg a Demokrata Néppárt nevéért két szervezet is küzdött, végül a Barankovics István által vezetett párt indulhatott ezzel a névvel. A kommunisták kigondolták, hogy ha összefognak a szociáldemokratákkal, akkor elsöprő győzelmet arathatnak. Sikerült a leendő sikerről meggyőzni a szociáldemokratákat és kierőszakolták, hogy az országos választások előtt tartsák a budapesti helyhatósági választást. Az 10.07-én rendezett választásokon azonban nem ők voltak a befutók, mivel az FKGP 50,54%-ot szerzett, míg kommunisták által megálmodott és megszervezett Dolgozók Egységfrontja „csak” 42,76%-ot kapott.

A helyhatósági választás után megindult a küzdelem az országos győzelemért. A kisgazdák mellett több száz fős csoportok tüntettek „Le a kommunistákkal”, „Nem lesz vörös Budapest” jelszavakkal, míg munkáspártok hívei a „Munkásököl vasököl, oda sújt, ahova köll” jelszót harsogták. Vorosilov ugyan javasolta, hogy a két munkáspárt és a két parasztpárt közös listán induljon, azonban a hír sokaknak nem tetszett, így ebből nem lett semmi. Abban azonban megállapodtak, hogy az MNNF-féle szövetséget megtartják.

Nem is lett volna érdemes a kisgazdáknak a többiekkel szövetkezni. Az 1945.11.04-én megrendezett választáson ugyanis elsöprő győzelmet arattak. Megszerezték a szavazatok 57,03%-át. Az SZDP 17,41%, az MKP 16,95%, az NPP 6,87%, a Polgári Demokrata Párt 1,62%, a Magyar Radikális Párt 0,12%-ot kapott.



A Tildy-kormány megalakulása



A kisgazdák megtehették volna, hogy egyedül alakítanak kormányt, azonban tartották az ígéretüket és az MNFF-es társaikat is bevették a kormányba. A kommunisták ragaszkodtak a belügyi tárcához, amelyet hosszas és hisztis tárgyalás után kaptak meg.

Tildy kormánya 1945.11.15-én lépett hivatalba, amelyben végeredményben 7 kisgazda, 3-3 kommunista és szociáldemokrata és 1 parasztpárti miniszter szerepelt. Dobi István, Rákosi és Szakasits államminiszterek lettek, illetve az utolsó kettő megkapta a miniszterelnök-helyettesi tisztséget is.

A kommunisták javaslatára decemberben létrehozták a Gazdasági Főtanácsot, amelynek elnöke a miniszterelnök, tagjai Gerő, Bán Antal és Vas Zoltán voltak. A Főtanács rendelet kibocsátási jogot is kapott.

A kormány előtt álló legfontosabb feladatok az élelmiszer-ellátás biztosítása és az értékálló pénz kibocsátása volt. 1945-46 telén ugyanis éhínség fenyegette az országot, főleg a városi lakosságot, akik minden ingóságukat élelmiszerre voltak kénytelenek cserélni. A korabeli szlengben ezt nevezték batyuzásnak.



A II. Magyar Köztársaság kikiáltása



Elsőnek azonban az államforma kérdését kellett rendezni. A világháború után már nem volt érvényes a király nélküli királyság, államfője sem volt az országnak. Elsőként a szociáldemokraták vetették fel a köztársasági államforma megteremtését. Az államforma tetszett a többieknek is, csak a kisgazdák konzervatív szárnyának képviselői húzták a szájukat. Ők Mindszenty József esztergomi érseket követték, aki a döntés népszavazáshoz kötését javasolta.

Emellett szóba kerültek a lehetséges elnökjelöltek is. A szociáldemokraták Károlyi Mihályra gondoltak, míg a kommunisták Tildyt akarták jelölni. A kommunistáknak is jobban tetszett egy könnyebben kézben tartható személy, így ők sem voltak Tildy ellen.

A köztársasági államformáról szóló törvényjavaslatot a kommunisták és a kisgazdák által megfogalmazott törvényjavaslatok alapján terjesztették a nemzetgyűlés elé. A Parlamentben a köztársasági államforma mellett Sulyok Dezső mondott beszédet, aki kiemelte, hogy a királyság vagy köztársaság között „egyik sem jobb vagy egyik sem rosszabb a másiknál”. Szerinte Magyarországnak elsősorban külpolitikai okok miatt kell a köztársaságot választania. A beszéd után felszólalt valamennyi parlamenti párt és támogatásukról biztosították a törvényjavaslatot. Egyedül a PDP listáján bekerült pártonkívüli Slachta Margit foglalt állást a köztársaság kikiáltása ellen.

1946.01.31-én a nemzetgyűlés elfogadta a köztársaság megteremtéséről szóló I. tc.-t, amely eltörölte a királyság intézményét és törvénybe iktatta az alapvető szabadságjogokat, másnap pedig közfelkiáltással Tildyt megválasztotta a Magyar Köztársaság elnökének.

A törvény elfogadásával tovább nőtt a nemzetgyűlés Politikai Bizottságának szerepe. Ez a köztársasági elnök jogkörét is szűkítette, mivel a miniszterelnököt csak a PB meghallgatása után lehetett lehetett kinevezni, illetve felmenteni. A köztársasági elnök képviselte a magyar államot, de a kormányzásban nem vehetett részt. Intézkedéseihez a miniszterelnök illetve az illetékes szakminiszter ellenjegyzésére volt szükség. Hadüzenetre, békekötésre, a hadseregnek az ország határain kívüli bevetésére csak a nemzetgyűlés előzetes felhatalmazása alapján volt jogosult. A nemzetgyűlés által alkotott törvényeket 15 napon belül köteles volt aláírni. Kegyelmet adhatott, érdemrendeket, kitüntetéseket, hivatali címeket adományozhatott.



A Nagy Ferenc-kormány megalakulása



Tildy köztársasági elnökké választása után Nagy Ferenc volt a legesélyesebb jelölt a kormányfői tisztségre. 1946.02.04-én a PB ajánlására ő lett a miniszterelnök. A nemzetgyűlés elnöki tisztét a szintén kisgazda Varga Béla kapta meg. Nagy Ferenc 02.07-i bemutatkozó beszédében az előző kormány politikájának folytatását ígérte, külön kiemelve a gazdasági nehézségek leküzdésének és a pénzromlás megállításának szükségességét.

1946 elején a kisgazdák megkísérelték, hogy a munkáspártok által uralt helyi közigazgatásokban is az országos választások eredményének megfelelően képviseltessék magukat a pártok. Emellett orvosolni akarta a gazdagparasztok sérelmeit, amelyet a földosztás okozta szabálytalanságok okoztak. Nagyobb beleszólást kívántak a kommunisták által irányított rendőrség munkájába, és kifogásolta a Gazdasági Főtanács tevékenységét.

A kommunisták a hozzájuk közel álló parasztpártiakkal együtt a földhözjuttatottak védelmére keltek. Meghirdették a „Földet vissza nem adunk” jelszavát.



A Baloldali Blokk



A két munkáspárt a kialakult politikai helyzetet hadüzenetnek vették és a tömegharc módszereit szándékozták bevetni. Harcot hirdettek a földreform védelmére, a közigazgatás reakciós elemektől való megtisztítására és az államosítások meggyorsítására.

1946.03.05-én a kommunisták kezdeményezésére megalakult a Baloldali Blokk, amelyhez csatlakozott még az SZDP, az NPP és a szakszervezetek. Két nap múlva tömegtüntetést rendeztek a Hősök terén. 300.000 ember vonultattak fel a földreform védelmére és a kisgazdapárti reakció ellen. Jelszavuk a „Ki a nép ellenségeivel a koalícióból” lett, hallgatólagosan fenntartva a jogot a mindenkori gonosz kijelölésére.

A kisgazdaellenes megmozdulások és a SZEB, vagyis az ott résztvevő szovjetek nyomására a kisgazdák meghátrálására kényszerültek. Lemondott Kovács Béla földművelésügyi miniszter, aki előzőleg volt olyan bátor, hogy felvetette a földreform során elkövetett szabálytalanságokat. A Baloldali Blokk követelésére és a szovjetek zsarolására a kisgazdapárt vezetősége azt javasolta a kifogásolt képviselőknek, hogy lépjenek ki a pártból. 03.12-én 20 képviselőt el is távolítottak a pártból. Ők májusban Sulyok Dezső vezetésével megalakították a Magyar Szabadság Pártot. A kezdettől fogva kívülről kívánták segíteni a kisgazdákat.

Szintén 03.12-én a parlament elfogadta a kommunisták által előterjesztett 1946/ VII. tc.-t, amely a demokratikus államrend és a köztársaság büntetőjogi védelméről szólt. Bár sokan ellene voltak, a Baloldali Blokk és a kisgazdák balszárnya keresztülvitte a törvény elfogadását. A törvénynek nagyon széles volt a hatóköre és rendkívül szigorú büntetéseket szabott ki. A törvény nemcsak a köztársaság-ellenes szervezkedést büntette kegyetlenül, hanem azt is, aki tudomást szerzett a dologról, de nem jelentette. Akár „magánbeszélgetésekben elhangzott kijelentésekért” is vádat lehetett emelni. Emellett megalkották az állampolgári jogok védelméről szóló szintén szigorú törvényt, amely akár 5 évre is büntethette azt a tisztviselőt, aki az alapjogokat korlátozza, de ezt a későbbiekben nem alkalmazták.

A Baloldali Blokk nyomására 1946 májusában a koalíciós pártok megállapodtak a közalkalmazottak létszámának csökkentéséről, amelyet az 1938-as állapotnál 10%-kal kellett lejjebb vinni. A miniszterelnök, az illetékes miniszter és a Szakszervezeti Tanács küldötteiből álló háromtagú bizottságok döntöttek arról, hogy kik kerülnek fel a B-listára. 1946 októberéig mintegy 60.000 embernek szűnt meg a munkaviszonya, csak mert politikailag nem tetszett a rendszernek.

1946 nyarán újabb Baloldali Blokk szorgalmazta törvényt fogadott el a Parlament. Államosították a szénbányákat ás az erőműveket. Ezt nemcsak a kisgazdák, hanem a szociáldemokrata Peyer Károly is kifogásolta. Érezni lehetett, hogy ez az első lépés csak. A másodikra sem kellett sokat várni: decemberben állami kézbe vették az ezer főnél többet foglalkoztató nehézipari üzemeket.

Politikai erejének növelése érdekében a kisgazdapárt újjászervezte a Magyar Parasztszövetséget, hogy az a szakszervezetekkel egyenrangú érdekképviseleti szervezet és a parasztegység megteremtésének kiindulópontja legyen. Természetesen a munkásegység hívei ellenezték a dolgot.

Közben egy újabb érdekes eset történt. 1946.06.17-én a Teréz körúton két részeg szovjet katona egymást lőtte szét. A kommunisták merényletnek minősítették az esetet és jobboldali előretörésként a kisgazdák nyakába kívánták varrni a felelősséget. A kommunista belügyesek a KALOT egy tagját gyanúsították a merénylettel, erre a SZEB elnöke, Szviridov követelte a jobboldali összeesküvő KALOT és más szervezetek betiltását, a reakciós tisztviselők leváltását és bíróság elé állítását és a kisgazdáknál és az egyházakban megtalálható megbúvó felbujtók megbüntetését.

A követelésnek eleget tett, az új belügyminiszter, Rajk László. 07.04-én rendeleti úton feloszlatta a Magyar Cserkész Szövetséget és a KALOT-ot. Ugyanerre a sorsra jutott mintegy 1500 szervezet. Azonban a kommunisták ekkorra megszerezték az 1939-ben indult népi kollégiumi mozgalom vezetését, kezdeményezésükre 1946 nyarán megalakult a Népi Kollégiumok Országos Szövetsége. Ez keményen fellépett a demokratikus irányzatok ellen, emellett nagyon sok munkás-és parasztfiatalnak tette lehetővé a továbbtanulást, természetesen igyekezve őket hű kommunistává nevelni.



A forint



A háború után hihetetlen mértékben felgyorsult a pénzromlás, ami 1946 nyarára elviselhetetlenné vált. Az átlag napi 20%-os inflációnak köszönhetően az egy évvel korábbi egy pengő vásárlóértéke 50 milliárd pengő volt. Ennek köszönhetően kinyomtatásra került a világtörténelem legnagyobb címletű bankjegyét, az egymilliárd-billió pengőt. A pénzforgalom gyakorlatilag összeomlott, árut csak áruért lehetett cserélni, az általános cserekereskedelemben a tojás lett a váltópénz. A gazdaság romokban hevert.

A gazdaság talpra állításához elengedhetetlen feltétel volt az infláció megfékezése. Ennek előkészítéseként a fogyasztási cikkekből állami készleteket halmoztak fel, helyreállították az államháztartás egyensúlyát, továbbá megreformálták az ár-és bérrendszert. 1946.08.01-re végbement a stabilizáció, megszületett az új pénz, a forint. Az új fizetőeszköz értéke 400.000 kvadrillió pengő volt. A régi pengő átváltása lehetetlen volt. Akinek maradt, az vagy odaadta a gyerekének játszani, vagy jó volt télire tüzelőnek.

A forint váltópénze a fillér volt. Az 1946-ban készült 2, 10 és 20 filléresek rézből készültek. Az egy-és kétforintosok alumíniumból, az 5 forintos a Frankfurtból visszahozott ezüstből. Az első bankjegy a 10-es volt, amelyet a 100-as követett.

A forint stabil fedezetéhez szükség volt arra a 30 tonna aranyra, amely 1944-ben került nyugatra. Ezt az USA 1944.08.06-án szolgáltatta vissza.

Új ár-és bérrendszert vezettek be. A béreket a háború előtti szint felében állapították meg. A szélesre nyílott agrárolló révén a mezőgazdasági árak a háború előttihez képest 40-50%-kal maradtak el az ipari áraktól. Az új árrendszer elszakadt a világpiaci áraktól, a külkereskedelem egyre inkább állami feladattá vált. A piac érvényesülését a szabályozók, illetve a hivatalok is gátolták, a tőkés termelés kibontakozását pedig az adópolitikával és a hitelélet gúzsba kötésével akadályozták.



Külpolitika - kitelepítések és a békeszerződés



A potsdami konferencián a három nagyhatalom vezetői elfogadták a kollektív bűnösség elvét, s megegyeztek a lengyelországi, csehszlovákiai, és magyarországi németek többségének kitelepítéséről. A kérdés magyarországi rendezését a SZEB intézte.

A német nemzetiségű lakosság első csoportjait 1946 január elején vitték el Budaörsről Németország amerikaiak által ellenőrzött részébe. A Dunántúlról mintegy 135.000 németet vittek ki még ide. Egy idő után az amerikaiak leállíttatták a szállítást. 1947 tavaszán a szovjet zónába vittek mintegy 50.000 magyarországi németet.

Az londoni emigrációban tevékenykedő csehszlovák elnök, Eduard Benes a csehszlovák nemzeti állam megteremtését tűzte ki legfőbb céljául. A háború befejezésekor a csehszlovák hatóságok a magyar nemzetiségű lakosság teljes jogfosztásával és üldözésével igyekeztek céljaikhoz közelebb jutni. Ennek hatására megindult egy 40.000 fős menekültáradat Magyarországra. Ezután tárgyalásokra került sor. 1946.02.27-én Magyarország lakosságcsere-egyezményt kötött Csehszlovákiával. A magyaroknak sikerült elérniük, hogy csak annyi magyart telepíthetnek át a Felvidékről, ahány magyarországi szlovák önként és dalolva jelentkezik, hogy áttelepülhessen az anyaföldre.

1947 áprilisában megindulhatott a két állam között a lakosság csere-beréje. Az áttelepítések során 73.273 szlovák hagyta el Magyarországot, ugyanakkor 68.407 magyart telepítettek ki a Felvidékről. Hozzájuk még 6000 fő csatlakozott, akik a hivatalos közlés szerint önként hagyták el Csehszlovákiát.

Az ottmaradt felvidéki magyarok helyzete ezután sem javult. Benesék a lakosságcsere-egyezményt csak bemelegítésnek szánták. 1946.06.17-én kiadták a reszlovakizációs rendeletet. Ebben a felvidéki magyarokat választás elé állították: ha szlováknak vallják magukat, visszakapják állampolgárságukat, ha nem, el kell hagyniuk a szülőföldjüket. Mintegy 350-400.000 magyar szlováknak vallotta magát, így maradhattak. Több járásban a lakosság jelentékeny hányada ellenállt a nyomásnak, közülük sokakat szállítottak emiatt Csehország azon részeibe, ahonnan korábban németeket telepítettek ki. A párizsi tárgyalások alkalmával a csehszlovákok szerették volna elérni, hogy a megmaradt magyar lakosságot is telepítsék ki, de ezt a nyugati nagyhatalmak elképzelései meghiúsították.

A lakosságcsere mellett időszerűvé vált a béketárgyalásokra való készülés. A Nagy Ferenc-kormány reménykedett benne, hogy a győztesek most az érintettek bevonásával fogják megállapítani a határokat. Legjobban a magyar-román határ kiigazításában reménykedtek. A kormány ehhez mindegyik nagyhatalom támogatását meg akarta szerezni, ezért 1946 márciusa és júniusa között a miniszterelnök vezetésével fel is keresték a nagyhatalmakat. Moszkvában szívélyesen fogadták a küldöttséget. Sztálin beleegyezett a jóvátételi fizetések feltételeinek enyhítésébe és ígéretet tett a magyar hadifoglyok hazaengedésére. Sztálin nem ellenezte a határmódosítás felvetését sem. Molotov pedig a románokkal való tárgyalást javasolta. Ez illúzióba ringatta a kormányt. Az illúzió 1946.05.07-én a párizsi döntéssel foszlott szét. A Külügyminiszterek Tanácsa az 1937.12.31-es határok visszaállítása mellett tette le a voksát. Ez az egész országot egyaránt sokkolta. Gyöngyösi István külügyminiszter annyira dühös volt Sztálinékra, hogy vissza akart utazni Moszkvába, de nagy nehezen rájött, hogy sok értelme nem lenne.

A felháborodott kormányfő továbbutazással próbálta magát nyugtatni. Egyedül az USA mutatott hajlandóságot a területi igény támogatására, de csak akkor, ha a Szovjetunió is ezt teszi.

1946.07.29-én Párizsban elkezdődött a békekonferencia. A KT által hozott határozatokat csak akkor lehetett volna módosítani, ha az érintett legyőzött ország észrevételeit egy nagyhatalom támogatja. Azonban hiába volt a kormányfő körutazása, a magyar észrevételeknek nem akadt támogatója. Gyöngyösit ugyan meghallgatták, észrevételeire csak a szomszédos országok tiltakozása válaszolt. A területi bizottságokban nagyon gyorsan döntöttek a magyar-román határ visszaállításáról, Csehszlovákia viszont Pozsony védelmére a pozsonyi hídfő kiszélesítésének tervével lépett fel, s a Duna jobb partján fekvő 5 magyar falu elcsatolását kérte. A győztesek méltányolták a kérdést, és 3 Pozsonnyal szembeni falut, mintegy 43 km2-t Csehszlovákiához csatoltak.

Az USA javasolta, hogy a jóvátételként Magyarországra kirótt 300 millió dollárt 200-ra mérsékeljék, de a Szovjetunió nem ment bele. Ugyancsak leszavazták azt az indítványt, amely a külföldre hurcolt magyar javak visszaszolgáltatására. Illetve a Németországgal szemben több százmillió dolláros magyar követelés elismerésére vonatkozott. Persze a német követelések pedig a Szovjetunióval szembeni magyar tartozásoknak minősültek.

Katonai rendelkezéseket is hoztak. Magyarország szárazföldi hadereje nem haladhatta meg a 60.000-et, légiereje pedig az 5.000-et.

A békeszerződést 1947.02.10-én írták alá a párizsi Külügyminisztérium Szajna-parti épületének őrszalonjában. Lelkesedést természetesen Magyarországon nem váltott ki senkitől, de akkora hisztéria sem volt, mint 27 évvel korábban. Mindössze a Mindszenty érsek által celebrált bazilikai szentmiséről jelentették a tudósítók, hogy „Midőn felcsendült a templomban az ének szava: Hol vagy István király / Téged magyar kíván… hangos zokogás tört fel a templomban lévők és a térre kiszorultak soraiból”.

A békeszerződés aláírása után kezdett halványodni a remény, hogy kivonulnak a szovjetek hazánkból, mivel az Ausztriában állomásozó megszálló erőivel való összeköttetés biztosítására tetszőleges létszámú haderőt állomásoztathatott hazánk területén. A szomszéd országok magyarsága pedig még a trianoni békeszerződésnél is rosszabbul járt, mert a párizsi nem biztosította számukra a kisebbségi jogokat, így azok védtelenek maradtak.



Kísérlet a kommunisták visszaszorítására



1946 folyamán egyre jelentősebb lett a kisgazdákat és a parasztpártiakat tömörítő Magyar Parasztszövetség tevékenysége. Igazgatója, Kiss Sándor, aki egyben kisgazdapárti országgyűlési képviselő is volt, már 1945-ben hozzáfogott a mezőgazdasági érdekképviseletről szóló törvényjavaslat elkészítéséhez, amelyben a két munkáspárt agrártagozatát is bevonta volna. A kommunisták azonban megtiltották parasztképviselőiknek a részvételt, akik ennek ellenére támogatták a tervezetet. A tervezet harmadik változata már a parlament földművelésügyi bizottsága elé került. A szociáldemokraták korporációs jellegűnek nevezték a törvénytervezetet, és kis segítséggel a SZEB szovjet elnöke is megismerhette a törvénytervezetet, amely a korporációs jellegre hivatkozva megtiltotta a tervezet parlamenti tárgyalását.

Miután a kommunisták és a parasztpártban tevékenykedő álparasztpártiak megakadályozták, hogy a Magyar Parasztszövetség a szakszervezetekkel egyenjogú legyen, válaszul Országos Parasztnapokat rendeztek Budapesten. Az 1946.09.07-09-i eseménysorozaton, amelyet a Hősök terén rendeztek meg, több mint 200 ezren vettek részt. Itt az FKGP megfogalmazta a jövőbeli elképzeléseit. A demokráciában 3 nemzetalkotó elemet ismertek el: a parasztságot, a munkásságot és a dolgozó értelmiséget. Kívánatosnak tartották, hogy ezek a társadalmi rétegek szabadon szervezhessék meg saját érdekképviseletüket. Követelték, hogy a Parasztszövetséget a szakszervezetekkel egyenrangúnak ismerjék el. A kisgazdák megpróbálták megerősíteni gyengülő pozíciójukat a közigazgatásban. A B-lista túlkapásait nem tudták megakadályozni, és revízióját se tudták keresztülvinni.

Az SZDP és az NPP is kísérletet tett a párton belüli kommunista előretörés megakadályozására. Mindkét párt az MKP-val való kapcsolat lazítására törekedett.

Miközben a demokratikus pártok a kommunisták gyengítését célozták meg, az MKP 1946.09.29-10.01 között megtartotta a III. kongresszusát. Határozataik a polgári erők hatalomból és a gazdaságból való kiszorítását célozták. Jelszavuk újra a „Ki a nép ellenségeivel a koalícióból!”lett. Követelték a termelés és a hitel állami irányítását, a bankok és a külkereskedelem állami ellenőrzését és a megkezdett államosítások folytatását, állást foglalt a tervgazdálkodás bevezetése mellett.

Az SZDP és az NPP baloldalának tetszettek a kongresszus döntései, az FKGP viszont elhatárolódott a döntésektől.



Az első politikai per



1946 végén a Belügyminisztérium Államvédelmi Osztálya és a honvédség Katonapolitikai Osztálya a Magyar Közösség nyomára bukkant. Ez a BM bejelentése szerint egy horthysta politikusokból, katonatisztekből, hivatalnokokból álló csoport volt, amely köztársaság-ellenes tevékenységet fejt ki. Ami fontos volt, hogy több kisgazdapárti képviselő is érintett volt benne. Január közepén Rajk közölte is a résztvevők névsorát, 8 kisgazdapárti képviselő és Mistéth Endre újjáépítési miniszter. 01.17-én az érintett képviselők mentelmi jogát felfüggesztették és letartóztatták őket. 02.04-én a Kisgazdapárt kizárt tagjai sorából 11 képviselőt, köztük az összeesküvéssel gyanúsítottakat, illetve más jobboldali magatartásúakat, akik már ártottak a pártnak. Emellett még kilépett 5 képviselő a pártból, mert nem értettek egyet a döntéssel.

02.14-én Rajk újabb nevet közölt, aki részt vett az összeesküvésben. Ezúttal Kovács Béla, az FKGP főtitkára volt a fekete bárány. Valószínű ő maga is meglepődhetett a tényeken, mivel nem tudott róla, hogy ő is résztvevője lenne az összeesküvésnek. A politikai rendőrség kérte Kovács Béla mentelmi jogának felfüggesztését, azonban a párt képviselői nemet mondtak. Kompromisszumként Nagy Ferenc megállapodott Rákosiékkal, hogy Kovács Béla, mint parlamenti képviselő önként aláveti magát a kihallgatásnak.

02.25-én Kovács Béla megjelent a politikai rendőrségen, ahol megalázó lelki tortúrának vetették alá, majd szembesítették a letartóztatottakkal. Mindennek ellenére kitartott ártatlansága mellett. A kihallgatás után hazament, ahová a szovjet katonai hatóságok követték. Letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták, ahol 8 évet töltött fogságban.



Nagy Ferenc lemondatása



Március elején a Baloldali Blokk megállapodott a kisgazdákkal az összeesküvési ügy lezárásáról, s közösen elfogadták a kormány munkaprogramját, valamint a hároméves terv gondolatát. Mivel Nagy Ferencet nagyon megviselték az előző két hónap eseményei, elhatározta, hogy Svájcba utazik pihenni. Elutazása előtt a két helyettese, Rákosi és Szakasits megígérték, hogy távollétében megakadályozzák minden olyan kérdés felvetését, amelyek politikai zavart okozhatnának.

Ennek ellenére a kommunisták napirendre tűzték a bankok államosításának tevét, amit Nagy Ferenc mellett a szociáldemokraták is elleneztek. A kommunisták követeléseiket megindokolták azzal, hogy ha kell, a tömeghez fordulnak segítségért.

05.28-án Rákosi rendkívüli minisztertanácsot hívott össze. Itt ismertette a szovjet hatóságoktól kapott anyagokat, amelyek Nagy Ferencre is terhelő bizonyítékokat tartalmaztak az összeesküvés-üggyel kapcsolatban. A kisgazdák vezető többsége legszívesebben hazahívta volna a kormányfőt, de a tapasztaltabban tudták, jobb, ha Svájcban marad. Közben Rákosiék bejelentették, hogy Nagy Ferenc lemondott, 31-én pedig a köztársasági elnök ki is nevezte az új miniszterelnököt, a kommunistákat feltétel nélkül kiszolgáló Dinnyés Lajost, aki csak ennyit tudott mondani kinevezése után: „Micsoda ország, ahol én lehetek a miniszterelnök!”

Nagy Ferenc pedig csak akkor volt hajlandó aláírni a lemondó nyilatkozatot, ha a kisebbik fiát megkapja. A cserére 06.02-án került sor a svájci-osztrák határon. Ezután a parlament elnöke, Varga Béla is elhagyta az országot.



A szocialista tervgazdálkodás kezdete



1947.06.09-én a kommunisták elfogadtatták a hároméves tervre vonatkozó törvényjavaslat szövegét, a bankok államosításának mértékét és az Országos Tervgazdasági Tanács és az Országos Tervhivatal szervezetére és hatáskörére vonatkozó kormányrendelet szövegét. A kisgazda képviselőknek természetesen ez nem tetszett, Nyárádi Miklós pénzügyminiszter kilátásba helyezte lemondását. A törvénytervezet gyors parlamenti elfogadása érdekében a miniszterelnök sürgősségi indítványt terjesztett elő, amit az éppen kislétszámú parlament elfogadott. Ezután sikerült elfogadni a törvényjavaslatokat, így 1947.08.01-én megindulhatott a hároméves terv végrehajtása.



A kékcédulás választás



A kommunisták hozzáfogtak az erőszakkal előrehozott választás előkészítéséhez, s Rajk vezetésével kidolgozták az új választójogi törvénytervezetet, amelyet a nemzetgyűlés 1947.07.23-án fogadott el. Kizárták a választójogból a Horthy-rendszer idején működő jobboldali pártok és szervezetek megyei választmányi tagjait, a politikai okokból B-listázottakat, a kitelepítésre jelölt németeket, az áttelepült csehszlovákiai magyarokat.

Az Országos Nemzeti Bizottság 1947.07.30-án 11 párt indulását engedélyezte. A Sulyok Dezső vezette Magyar Szabadság Párt nagy konkurenciát jelentett volna a kommunistáknak, de mivel Sulyok a 30-as években pár hónapig kormánypárti képviselő volt, nem indulhatott, pártja emiatt fel is oszlott.

Új pártok jelentek meg: a Pfeiffer Zoltán vezette Magyar Függetlenségi Párt, a Balogh István alapította Független Magyar Demokrata Párt és a Slachta Margit vezette Keresztény Női Tábor. A kommunisták jól szeletelték a szalámit a Kisgazdapárt feldarabolásakor. Az első két párt tagjai eredetileg kisgazdák voltak. Ők legalább nem jelentettek akkora veszélyt, mint a betiltott Magyar Szabadság Párt.

Már javában folyt a választási kampány, amikorra elkészültek a választási névjegyzékek. Közel 400.000 személyt kihagytak a névjegyzékekből, megfosztva őket szavazati joguktól, ezzel a legérzékenyebb veszteséget okozva a demokratikus ellenzéki pártoknak. A püspökkari konferencia és az ellenzéki pártok tiltakoztak, de sok értelme nem volt. Ez a csalás a szociáldemokratákkal való kapcsolatot is elmérgesítette.

A választásokat 08.31-én rendezték meg, amelyet kékcédulás választások néven vonult be a magyar történetírásba. Az elnevezés a kék háttérnyomású ideiglenes választói névjegyzékkivonatoknak állít emléket. Azok adhatták le ilyen szelvénnyel a szavazataikat, akik a voksolás napján nem tartózkodtak állandó lakhelyükön. Ebből az MKP saját részre kinyomtatott egy jelentős mennyiséget és a párttagok a választás napján ezzel mentek kirándulni. A „hétvégi kirándulók” több településen is megjelentek és voksukkal gyarapították szeretett pártjukra leadott szavazatok számát.

Már délelőtt fény derült a csalásra, de akik szóvá tették azt, pórul jártak. Például Karig Sárát az ÁVÓ őrizetbe vette, majd a szovjetek elhurcolták. A szociáldemokrata igazságügyi miniszter, Ries István tudomást szerzett a csalásról és fel akart lépni ellenük. A belügyminiszter akadályozta meg ebben, mire Ries lemondott.

A választás győztese ki más, mint az MKP lett 22,3%-kal és mintegy 68.000 hamis szavazattal. Az FKGP hihetetlenül meggyengült, csak 15,4%-ot kapott. Az SZDP 14,9%, az NPP 8,9%, a Demokrata Néppárt 16,4%, a Magyar Függetlenségi Párt 13,4%, a Független Magyar Demokrata Párt 5,2%, a Magyar Radikális Párt 1,7%, a Keresztény Női Tábor 1,4%, a Polgári Demokrata Párt 0,7%-ot kapott.



A kommunista győzelem után



A választás után a kommunisták az addigi négy párti koalíció folytatását szorgalmazták, amelynek legerősebb pártjaként tetszés szerint folytathatták programjuk végrehajtását. A kisgazdákon belül megerősödött az az irányzat, amely a Baloldali Blokkon kívül kereste a koalíciós lehetőséget. A pártelnök, a kommunistákkal együttműködő Dobi István kijátszotta a törekvéseiket, így ez nem jött össze. Ugyanez játszódott le a szociáldemokratáknál is, ahol Szakasits lemondott, de a kommunisták helyén marasztalták végül.

1947.09.16-án összeült az új országgyűlés, amelynek elnöke Nagy Imre lett, 23-án pedig újjáalakult a Dinnyés-kormány, melyben a kommunisták 5, a kisgazdák és a szociáldemokraták 4-4, a parasztpárt pedig 2 miniszteri tisztséget kapott.

Időközben megsemmisítették a Magyar Függetlenségi Pártot is. 1947-48 fordulóján pedig a kormánykoalíció látszatkoalíció lett, köszönhetően a többi koalíciós pártban tevékenykedő titkos kommunistáknak.

Tovább folytatódtak az államosítások. Novemberben a kormány elfogadtatta az országgyűléssel a nagybankok és vállalataik államosításáról szóló törvényt, és előkészületeket tett a 100 főnél többet foglalkoztató üzemek államosítására. 1948 februárjában eltávolították az önálló szociáldemokrata politikát folytató az iparügyi minisztert, Bán Antalt, a tárca irányítását ideiglenesen Szakasits vette át.

1948-ban több mint 1000 üzemet államosítottak, az év végére az iparban uralkodóvá vált az állami tulajdon.



A szociáldemokraták beolvasztása



A parasztpártok kiiktatása után az SZDP lett a célpont. A párton belüli titkos kommunisták egyre hevesebb támadásokat indítottak a nekik nem tetsző vezetők ellen, majd az MKP-tól kapott utasítások alapján követelni kezdték a két munkáspárt egyesülését.

Mivel egyesülésről a pártok törvényhozó testületei dönthetnek, és az egyesüléssel szemben a vezetők hevesen ellenálltak, meg kellett törni azt. Marosán György és társai az 1948 februárjában tartott kongresszuson már a terror eszközével hatottak a vezetőségre, akik nem tudtak mit csinálni. Az egyesülést ellenző Kéthly Annát és társait kizárták a pártból, majd a maradék vezetőket megbízták az MKP-val való egyesülés előkészítésével.

1948.06.12-én a két munkáspárt még külön ült össze, ahol kimondták az egyesülést. Ezután összeült a Magyar Dolgozók Pártja I. kongresszusa, amely elfogadta a kommunista pártprogramot és megválasztotta az új pártvezetést. Szakasits lett a párt elnöke, Rákosi pedig a főtitkár. Az egyesülési kongresszus küldöttei közül 294 volt kommunista, 49 pedig szociáldemokrata. Emellett mintegy 90.000 szociáldemokratát zártak ki a pártból és kergettek el munkahelyéről.

A két párt egyesülése egyik legfontosabb lépés volt az egypártrendszer felé. Hozzákezdtek az egyes pártok ifjúsági szervezeteinek felszámolásához, majd létrehozták a saját szervezetüket, melyet Dolgozók Ifjúsági Szövetségének neveztek el.



A demokrácia maradványainak felszámolása



1948 nyarán letartóztatták Csornoky Viktor kairói követet egy visszaélési ügy miatt. Nem sokkal később kivégezték. Mivel Tildy veje volt, a köztársasági elnököt így lemondásra lehetett kényszeríteni. Utóda a mindenre rábólintó Szakasits lett. Decemberben lemondatták Dinnyés Lajost, őt a gyakori italozásai miatt könnyen irányítható Dobi István követte a miniszterelnöki székben.

Dobi bemutatkozó beszédében éberséget ígért, amelyet a Belügyminisztérium kötelékéből kiemelt Államvédelmi Hatóság valósított meg. Vezetője Péter Gábor lett, de persze a tényleges irányítás Rákosi kezében volt. Az év folyamán a hadügyi tárca irányítását Farkas Mihály vette át, így a fegyveres erők a legszűkebb kommunista vezetés kezébe kerültek.

1948 őszén átszervezték a szakszervezeteket, a szakmai szervezetek rendszeréről áttértek az iparágak szerinti tagozódásra. Mintegy 19 szakszervezetet hoztak létre, központi irányításukra pedig megalakították a Szakszervezetek Országos Tanácsát. Egyesítették a legnagyobb mezőgazdasági érdekvédelmi szervezeteket is, létrehozva a Dolgozó Parasztok és Földmunkások Országos Szövetségét. Ennek működése csak munkaközvetítésre korlátozódott, a parasztság érdekvédelem nélkül maradt.

Miután ellehetetlenültek a demokratikus pártok, fel kellett számolni a formálisan még működő koalíciót is, hogy végre létrejöhessen az egypártrendszer. Megalakították a Magyar Függetlenségi Népfrontot, amely a még létező pártok temetője lett. 1949.02.01-én megalakult a Magyar Függetlenségi Népfront Országos Tanácsa, amelynek elnöke (ki más?) Rákosi, főtitkára Rajk lett. A Népfrontot alkotó pártoknak természetesen alá kellett vetniük magukat a kommunisták vezette Országos Tanács döntéseinek.

1949-re befejeződtek az államosítások is. Most már állami tulajdonba vették a 10 főnél többet foglalkoztató kis üzemeket és a bérházakat is.



Sásdi Tamás



Felhasznált irodalom:

20. századi magyar történelem (szerk.: Pölöskei – Gergely – Izsák), Korona Kiadó, Bp., 1997.

Gyarmati György: A Rákosi-korszak. Rendszerváltó fordulatok évtizede Magyarországon 1945-1956. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára – Rubicon, Bp., 2011.

Gyarmati György: Demokráciából diktatúrába 1945-1956. Magyarország története 20. kötet (főszerk.: Romsics Ignác), Kossuth Kiadó, Bp., 2010.

Nagy György: Magyarország apróbetűs története a honfoglalástól napjainkig, Kossuth Kiadó, Bp., 2010.

Pritz Pál: Népbírósági perek a horthysta politikai elittel szemben. In: Rubicon 2011/7.

Romsics Ignác: Magyarország története a XX. Században, Osiris Kiadó, Bp., 2005,

Salamon Konrád: Magyar történelem 1914-1990, Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 1998.

Szerencsés Károly: Magyarország a háborús vereség után. Elérhető az Interneten: http://eper.elte.hu/eper.phtml?cim=szerencseskaroly.html (2012.01.29. )