A mai nap emléknap, a nemzeti összetartozás napja. A parlament 2010. május 31-én 302 igen, 55 nem és 12 tartózkodó szavazat mellett elfogadta a 2010. évi XLV. törvényt a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről, mely a trianoni békediktátum 90. évfordulójáról megemlékezve a magyarság történetének e szomorú dátumát a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította. A képviselők több mint négyötöde szavazott a jogszabály elfogadása mellett. Az országgyűlés által elfogadott törvény 3. § - a kimondja, hogy "a több állam
fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme". A 4. § - a pedig arra inti "a nemzet ma élő tagjait és a jövendő nemzedékeket, hogy a trianoni békediktátum okozta nemzeti tragédiára mindörökké emlékezve, más nemzetek tagjaiban okkal sérelmeket keltő hibáinkat is számon tartva, s ezekből okulva, az elmúlt kilencven esztendő küzdelmeiben az
összefogás példáiból, a nemzeti megújulás eredményeiből erőt merítve, a nemzeti összetartozás erősítésén munkálkodjanak."
Mi is történt 1920. június 4-én a Versailles melletti Nagy-Trianon palotában?
Az I. világháborúból győztesen kikerülő nagyhatalmak ezen a napon íratták alá hazánkkal a világháborút lezáró békét. Az okmány szentesítette az Osztrák-Magyar Monarchia szétesését, valamint az ezeréves fennállását alig
negyedszázaddal korábban ünneplő történelmi Magyarország felbomlását.
A trianoni döntéssel Magyarország területének több mint kétharmad részét vesztette el, területe 93 963 km²-re csökkent. A Trianon előtti Magyarország több mint 18 millió lakosából kevesebb, mint 8 millió maradt. Tehát minden harmadik magyar került megkérdezésük nélkül új határainkon túlra! A híres, Teleki-féle vörös térkép bizonyítja, hogy színmagyar területek is elcsatoltak tőlünk a nagyhatalmak.
Trianon elsősorban azért következhetett be, mert az Osztrák-Magyar Monarchia elvesztette a háborút, és a győztesek a vesztesekkel soha - különösen a XX. században - nem bántak könyörületesen.
A köztudatban számos, a valóságot és a történelmi tényeket figyelmen kívül hagyó Trianon-legenda él. Ezek közé sorolható az a tévhit is, hogy a párizsi békekonferencia az 1919. március 21. és augusztus 1-e között
fennálló kommunista államkísérlet, a Tanácsköztársaság miatti büntetésként mérte Magyarországra a békediktátumot. Az antant hatalmak már az I. világháború alatt titokban tárgyaltak és megegyeztek a csehekkel, szlovákokkal, szerbekkel, horvátokkal és románokkal. A trianoni határok már 1919. március közepére, a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltása előtt készen álltak. A kulcsprobléma valójában az volt, hogy Magyarországnak csaknem egy évig, egészen 1920 januárjáig nem volt képviselete a párizsi békekonferencián.
A békeszerződés aláírásáról, mint nemzeti gyásznapról, így írt a korabeli tudósító: "A budapesti templomokban megkondultak a harangok, a gyártelepek megszólaltatták szirénáikat, és a borongós őszies levegőben tovahömpölygő szomorú hanghullámok a nemzeti összeomlás fájdalmas gyászát jelentették. [...] Ma tehát elszakították tőlünk a ragyogó magyar városokat: a kincses Kolozsvárt, a Rákócziak Kassáját, a koronázó Pozsonyt, az iparkodó Temesvárt, a vértanúk városát, Aradot és a többit mind, felnevelt, kedves gyermekeinket, a drága, szép magyar centrumokat. Ma hazátlanná tettek véreink közül sok millió hű és becsületes embert [...] A város és az ország némán, méltóságteljesen , de komor daccal tüntetett az erőszakos béke ellen. Egész Budapest a gyásznap hatása alatt állott."
Juhász Gyula Trianon című versében becsületesen és igazul, az ökölbe szoruló kéz dacával vallotta meg a trianoni tragédia miatti keserűségét, de nem azért, mert amiről nem beszélünk, az nem létezik, amire nem gondolunk, azt elfelejtjük. Csak hát a magyarság nem fogadta meg a költő szavát, akár volt rá módja, akár
nem. Amikor lett volna rá alkalma, akkor túl sokat beszélt róla, amikor pedig tiltották a szót, akkor még titokban sem emlékezett rá.
A felelősség miénk, felnőttekké. Ha már minket nem tanítottak meg, mi megtanítottuk-e gyermekeinket, unokáinkat arra, hogy álmukból ébredve is fel tudják sorolni a leszakított területek vármegyéit, nagyobb városait, jelentősebb hegyeit, várait, folyóit?
Megtalálják-e tétovázás nélkül a térképen Balassi Bálint, Arany János, Tamási Áron, Ady Endre, Hunyadi János, Rákóczi Ferenc, Bethlen Gábor szülőhelyét, a nándorfehérvári győzelem helyszínét?
Elmagyarázzuk-e nekik, hogy hol élnek, milyen nyelven beszélnek a székelyek, a csángók, merre keressék Kalotaszeget, a Zobor vagy a Mura vidékét?
Ha eddig nem tettük meg, tegyük meg most, mihamarabb, tudatosítva magunkban és bennük is, hogy a nemzeti összetartozás emléknapja nem gyásznap, még ha szomorú időponthoz is kapcsolódik! "A nemzeti emlékezés, a Kárpát-medence népei közös jövőjének elősegítése és az európai értékek érvényesülése azt a feladatot
rója ránk, hogy segítsük Trianon döntéseinek megértését és feldolgozását. Ugyanakkor lehetőséget ad arra is, hogy bebizonyítsuk: a nyelvéből és kultúrájából erőt merítő magyarság e történelmi tragédia után képes a nemzeti megújulásra, az előtte álló történelmi feladatok megoldására.".
Topor István