Apja, II. Murád halálát követően került a huszonegy évesen a trónra. Ő is folytatta a Bajezid óta meglévő szokást, azaz a későbbi esetleges trónkövetelők félreállítását, fizikai megsemmisítését. E kegyetlen gyakorlat egyedüli és kizárólagos oka az államérdek volt. A birodalomépítés szempontjából ugyanis nem engedhette meg magának az oszmán állam, hogy minden uralkodóváltáskor az alapoktól kezdje az építkezést. A módszer igazolására a moszlim teológia adott választ, amikor a Korán 2. szúrájára hivatkozva – miszerint a viszály rosszabb, mint az emberölés – legitimálta a kegyetlen tettet. Mehmed ezzel a biztos vallási alappal a háta mögött meggyilkoltatta csecsemőkorban lévő testvérét, és törvényben fektette le: „Fiaim közül bármelyik a szultánságra kiválasztatik, kívánatos, hogy a fivéreit a halálba küldje, így védelmezvén a világ rendjét. A legtöbb ulema támogatja ezt. Cselekedjenek a fiaim is ennek szellemében!” II. Mehmed az apjától örökölt félmillió km²-nél is nagyobb birodalmat újabb és újabb területekkel tudta növelni. Ezzel az Oszmán Birodalmat nagyhatalommá tette, amiért méltán érdemelte ki az utókortól a HÓDÍTÓ (Fátih) előnevet. Két évvel trónra lépését követően hozzálátott fő tervének, Konstantinápoly elfoglalásának kivitelezéséhez. Hiába küldözgetett XII. Konstantin Dragazész Palaiologosz bizánci császár pénzt és ajándékokat a szultánnak, sőt mikor ez lefejezte két követét is, a császár számára világossá vált: a harc elkerülhetetlen. Megkezdte a felkészülést a harcra. 1453 tavaszán kezdte meg az oszmán – török haderő a valaha szebb napokat látott város ostromát. A szultán 100 -150 ezer fős seregével szemben XII. Konstantin a város védelmére mintegy ötezer katonai szolgálatra alkalmas polgár áll rendelkezésre valamint kétezer itáliai zsoldos. A gyalogság hatalmas létszámbeli fölényéhez járult még, hogy a jól felszerelt török tüzérség ágyúi hatalmas réseket tudtak ütni a falakon. Az egyenlőtlen erőviszonyok ellenére a védők ötven napig tudták tartani magukat. Hiába indítottak az oszmánok szárazföldön és vízen is támadásokat sem a Boszporuszon létesített hajóblokád, sem a tíznapos folyamatos ágyútűz nem hozott átütő sikert. A várvédők hősiesen küzdöttek a túlerővel szemben. 1453. május 29-én miután Mehmed elrendelte a szabad fosztogatást, csapatai döntő támadásra indultak. Az Aranyszarv-öbölben sikerült megkerülniük a védők kikötőzárját, a gyalogság mindent elsöprő rohammal bevette az erődítményt. Az elkeseredett küzdelemben halálosan megsebesült Konstantin császár is. A törökök a városba való bejutásuk után, három napig raboltak, pusztítottak. Elképzelhetetlen pusztítást és öldöklést vittek véghez. A városlakók egy része a Hagia Sophia székesegyházba menekült, de a janicsárok betörve a kapukat, a védtelen embereket lemészárolták, a szent tárgyakat meggyalázták. Aki életben maradt, azt elhurcolták rabszolgának. Konstantinápoly meghódításával új korszak kezdődött az oszmán történelemben. A város elfoglalása után a szultán Drinápoly ide helyezte át a székhelyét. Hódító Mehmed nem csak a rombolásban, de az építésben is jeleskedett. A régi bizánci császárok nyomdokain haladva kezdett hozzá fővárosa újjáépítéséhez. Konstantinápolyt ismét a világ első városává teszi. A templomok helyére vagy azokat átalakítva muszlim templomok (dzsámik, mecsetek) kerültek. A bizánci építészet legszebb alkotásának tartott Hagia Szófia katedrális tetejére felkerült a félhold és Aja Szófia néven dzsámi lett belőle. A belvárosban fedett bazárt építettek. A lakosság lélekszámának növelése érdekében adókönnyítéseket vezetett be, hogy ide vonzza a kereskedőket és kézműveseket, így az Anatóliából betelepítettek sok ezer muszlim mellett keresztény, zsidó, örmény, arab és makedóniai telepedett le a fővárosban. Mehmed harmincéves uralkodásából a Konstantinápoly elfoglalását követő 28 év állandó háborúskodással telt el. Véglegesen meghódította Szerbiát, Boszniát, Albániát és Görögországot. További európai terjeszkedésének gátat szabott a Nándorfehérvárnál elszenvedett fiaskó, és Hunyadi Mátyás törökelleni hadjáratai. Közép-Európa meghódítására irányuló terveinek átmeneti feladása után a terjeszkedést Kis-Ázsia egészére tolta ki sikeresen. Ezzel visszafordíthatatlan ténnyé tette az e terület fölötti oszmán uralmat. Hozzáfogott a Fekete- tenger török bekerítéséhez, azzal, hogy felállította a krími helyőrséget, a tatárokat pedig függő helyzetbe kényszerítette. Nem
sikerült azonban Dél-Itália megszállása (bár Otrantot lerombolta), és a johannita lovagok által védett Rhodosz elfoglalása sem, de ezzel megnyitotta a földközi-tengeri frontot, amely ettől kezdve egy évszázadon át Európa és az oszmánok összecsapásainak egyik legfontosabb helyszíne lett. Hódító Mehmed a birodalmon belüli viszonyokat is átszabta. Egy rendeletével minden föld szultáni tulajdonba került, ezzel a régi, uralkodótól független arisztokrácia lába alól kihúzta a talajt, majd az államirányítás magasabb szintjeiről is kikergette őket. Helyükre a korábban rabságba került, és a kereszténységről iszlámra áttérített hivatalnokok és katonák kerültek. Világi törvényeit rendszerezve törvénykönyvekbe foglalta, jól szervezett intézményhálózatot épített ki, meghonosította és elterjesztette az írásbeli ügyintézést. A török szultánok közül elsőként a Hódító viselte a „királyok királyát” jelentő „padisah” címet. 1481. május 3-án, éppen egy újabb hadjárat előkészületei közben érte a halál. Mindössze negyvenkilenc évet élt, de harminc éves uralkodása alatt szinte mindent elért, amit egy uralkodó akkor elérhetett. „Országok sorát igázta le, megerősítette a szultáni hatalmat, törvényeket alkotott, támogatásának köszönhetően rohamos fejlődésnek indultak a tudományok és a művészetek. Nehéz az övénél teljesebb életművet elképzelni.”
Források:
Az oszmán birodalom szultánjai. www.terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/oszman.html
Celler Tibor: Az Oszmán-dinasztia. Egy birodalom tündöklése és bukása.www.terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/oszman.html
Fodor Pál - Hegyi Klára - Ivanics Mária: Török és tatár hódítók. Budapest, Kossuth Kiadó, 1993.
Hegyi Klára: Sakk török módra. www.hik.hu/tankonyvtar/site/books/b1001/92-056-12HegyiK.html
Írta: Topor István