Idézetek és versek

 

[I] KIBEN KESEREG A MAGYAR NEMZETNEK ROMLÁSSÁN S FOGYÁSSÁN

Nóta: Legyen jó idő

Ó, szegény megromlott s elfogyott magyar nép,
Vitézséggel nevelt hírrel vagy igen szép,
Kár, hogy tartatol úgy, mint senyvedendő kép,
Elémenetedre nincs egy utad is ép.

Kedvelt, böcsült véred lett csúfoltságossá,
Szablyádnak bév zsoldja nagy olcsóságossá,
Megcsorbult nemzeted változott korcsossá,
Neved ékessége utálatságossá.

Föld reménségére felnevelt úrfiak
Szemétre vettetnek úgy, mint köz tyúkfiak,
Zsírokkal hízódnak az idegen fiak,
Hozzád nem különbek, mint az ördögfiak.

Hazádnak szép vége mindenütt csonkán áll,
Sereged szép száma fogy, romol s szállton száll,
Ínséged nő s árad, veled egy ágyban hál,
Bév étkeid helyett rakódik apró tál.

Ki szánhat? bánd magad nyomorúságidot,
Mert nézi s nem érzi az csak romlásodot,
Aki építhetné te szép országodot,
Könnyen múlatja el csak zálaglásidot.

Sem pénz, jószág mostan, s méltó árú posztó
Nem indít, hogy szolgálj, megszűkült az osztó,
Csudáld, hogy minden rend nem kóborló s fosztó,
Az nagy orv mert kicsint szörnyebb felakasztó.

Ó, kedves nemzetem, hazám, édes felem,
Kivel szerelmetes mind tavaszom s telem,
Keseregj, sírj, kiálts Istenedhez velem;
Nálad, hogy szeretlek, legyen ez vers jelem.

  A nyelvezet régies, a tartalom azonban nagyon is mai. Elolvasásra ajánlja: Márk Éva

 

Ady valamint a modern költészet kedvelőinek figyelmébe ajánlom az itt következő két verset. Ady Héja-nász az avaron című Léda-versét, és Szabó T. Anna tehetséges fiatal költőnőnknek erről a versről írt parafrázisát.  

Ady Endre Héja-nász az avaron

Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,
Vijjogva, sírva, kergetőzve,
Két lankadt szárnyú héja-madár.

Új rablói vannak a Nyárnak,
Csattognak az új héja-szárnyak,
Dúlnak a csókos ütközetek.

Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,
Valahol az Őszben megállunk,
Fölborzolt tollal, szerelmesen.

Ez az utolsó nászunk nékünk:
Egymás husába beletépünk
S lehullunk az őszi avaron.

 

 

Szabó T. Anna Ady-rap
Héja-nász, de zavarón

Nem vagyok már fiatal és te sem vagy az,
a szerelmünk az minden már, csak nem tavasz,

mások élnek helyettünk, tán nem is lesz másnap,
hát gyere, bébi, utoljára, adjunk egymásnak,

mi ragadozók vagyunk, még tudunk szeretni,
ilyen tuti repülést még nem látott senki,

felcsapunk a magasba, és jól vigyázz:
ez a legutolsó egymást tépő összecsapás,
az utolsó nász, az utolsó nász, az utolsó nász…
Kész-pássz.

A verseket ajánlotta: Topor István

 

 

Bölcs Alfonz: Rózsák rózsája

 

Rózsák rózsája, virágnak virága,

Hölgyek hölgye, királyok királya.

Gyönyörű rózsa, angyali fényű,

Vágyó, boldog virág, szűz erényű -

Malaszttal teljes, áldott szépségű -,

Te nyomor s fájdalom csitítása,

Rózsák rózsája, virágnak virága,

Hölgyek hölgye, királyok királya.

Úrnőm, kit szeretve szeretnem kell,

Őrizz rossztól óvó két kezeddel,

Kövér bűntől bűzlik minden ember,

Aki vétkeinket megbocsátja,

Rózsák rózsája, virágnak virága,

Hölgyek hölgye, királyok királya.

Nagyon kell szeretnünk és szolgálnunk,

Ne hagyj tovább sűrű bűnben járnunk,

Segíts, hogy imádra nyíljon szájunk,

Dicsérjen a megtértek imája,

Rózsák rózsája, virágnak virága,

Hölgyek hölgye, királyok királya.

Hölgyem, akit Uramként imádok,

Aki miatt trubadúrnak állok,

Ha szerelmemre viszonzást találok,

Hajtom sok vágyam ördögnek malmára.

Rózsák rózsája, virágnak virága,

Hölgyek hölgye, királyok királya.

A királyi verset Pál Dániel Levente fordításában Márk Éva ajánlja figyelmükbe.

 

 

"Minden jobb- és baloldali diktatúra ellen megmaradni a szellemi szabadság hívének, védelmezőjének: ez a szellemi ember örök feladata."

"Igazi mondanivaló nélkül beszélni, igazi szomjúság nélkül inni, és igazi vágy nélkül lefeküdni valakivel - ez a három alapvető bűn, amit európai ember leggyakrabban elkövet."

André Gide

 

Dayka Gábor: A Virtus betse

 

Voltak szerentsés napjaim, hol szelíd

Öröm követte nyomdokimat, s tele

Nagy érzéssel fogtam-által

Gondolatimmal egész világot.

 

A hűs pataknak bús zuhanásai,

A lágy fuvalmak zengedezései

Éjféli csendben, a susogó

Ágak, az illatos hant virági,

 

Elfogtak egykor s nem magyarázható

Örömbe süllyedt lelkem; eloszlaták

Keservimet, kisírtam a bút

Édes özönbe merült szemekkel.

 

Ti boldog órák! hasztalan esdeklem

Utánok. A bús vízözön évei

Közt semmiségbe tünt időkknek

Fejthetetlen zavarába dőltök.

 

O Virtus! a Te nyomdokidon lehet

Tsak jutni boldogságra; Te nem-kevertt

Vígságra hívtad tisztelődet,

S nem-keresett örömekre vontad.

 

Így október 23-a felé közeledve ajánlom minden józanul gondolkodó embernek Kányádi Sándor versét, mellé pedig feltétlenül hallgassák meg a Kaláka feldolgozásában is a művet.

 

Kányádi Sándor: Kuplé a Vörös villamosról

avagy abroncs nyolc plusz két pótkerékre

holtvágányra döcögött végül
a kopott vörös villamos
kalauz és vezető nélkül
döcögött holtvágányra végül
a kopott vörös villamos

nem volt rakva virágos néppel
bezzeg amikor érkezett
bíborló színben sok beszéddel
meg volt rakva virágos néppel
bezzeg amikor érkezett

vöröslött de amint utólag
utólag minden kiderül
bíborát nem a pirkadó nap
vértől vereslett mint utólag
utólag minden kiderül

mint a görög tragédiában
belül történt mi megesett
a színen csak siránkozás van
mint a görög tragédiában
belül történt mi megesett

hát sic tranzit gloria mundi
a dicsőség így múlik el
honnan lehetett volna tudni
hogy sic tranzit gloria mundi
a dicsőség így múlik el

s így állunk ismét mint az ujjunk
sok hite-volt-nincs nincstelen
a magunk kárán kell tanulnunk
ismét itt állunk mint az ujjunk
sok hite-volt-nincs nincstelen

s tülekedünk egymásnak esve
ha jön a volt-már villamos
sárgára avagy zöldre festve
tülekedünk egymásnak esve
ha jön a volt-már villamos

félre ne értsd a dalom testvér
nem sirató csak szomorú
nem szeretném ha lépre mennél
félre ne értsd ismétlem testvér
nem sirató csak szomorú

Mellékdal a pótkerekekre

de holtvágányra döcögött-e
vajon a veres villamos
eljárt-e az idő fölötte
és holtvágányra döcögött-e
vajon a veres villamos

s nem lesz-é vajon visszatérte
boldog aki nem éri meg
halomra halnak miatta s érte
most is s ha lenne visszatérte
boldog aki nem éri meg

1992

Forrás:  http://mek.niif.hu/02600/02673/html/vers10.htm 

 

Lévay József: Mikes 

Részlet

 

Egyedül hallgatom tenger mormolását,

Tenger habja felett futó szél zúgását -

Egyedül, egyedül

A bujdosók közül

Nagy Törökországban!...

Hacsak itt nem lebeg sírjában nyugovó

Rákóczinak lelke az eget csapkodó

Tenger haragjában.

 

 

Cangjan Gyaco, a VI. dalai láma verseiből

 

Tested ízes húsú barack, vágyad sohasem apadó.

Hogy járjak hát a Tanítás vágyakat tagadó útján?

 

Látván virágok hullását, feketére száradását,

Eltűnődöm: ez a vénség ifjú lányként virult egykor.

 

A tested hússzirmú virág, temető kertjében nyíló.

Lelked szélfútta madártoll, a halál szűk ösvényén száll.

 

Amit felőlem pusmognak, színigaz, megvallom titkon.

Sebes lépteim nyomai lányok házába vezetnek.

 

Akinek érdeklődését fölkeltette a fiatal költő, az olvassa el Sári László tibetológus írását a VI. dalai lámáról az interneten, vagy könyveiben. Figyelmüket felhívta: Márk Éva

 

 

Hajnal Anna: Nem értelek

 

Mivégre volt, hogy neked kelljen

ki nekem testem, ki nekem lelkem?

s mit tegyek most hogy visszavetted

az adtad lelket,-az adtad testet?

kölcsön volt? kaptam? visszaadtam?

adósod voltam? az maradtam.

Volt ifjuságunk csontban, húsban

boldogok voltunk bárha gúzsban!

s szabadok védelemben, bizton,

egymásban voltunk itthon, itthon:

voltunk egymásnak háza, vára,

házatlan csiga lettem mára.

Meztelen, fázó csigaszemmel

takarózzam a végtelennel?

ez az altató kagylóbúgás?

kegyelmed ez a tengerzúgás?

Hajnal Anna József Attila-díjas költőnk 1977. szeptember 6-án halt meg. Élete végefelé megjelent kötetében - Elhiszed nekem? - férjére, a magyar irodalmi tudatból méltatlanul kikopott, elfeledett kiváló íróra, Keszi Imrére emlékezik, a végtelen és örök szerelem hangján. Olvasásra ajánlja őket: Márk Éva

 

Ady Endre: Én nem vagyok magyar? 

 

Ős Napkelet olyannak álmodta,
Amilyen én vagyok:
Hősnek, borúsnak, büszke szertelennek,
Kegyetlennek, de ki elvérzik
Egy gondolaton.
Ős Napkelet ilyennek álmodta:
Merésznek, újnak,
Nemes, örök-nagy gyermeknek,
Nap-lelkűnek, szomjasnak, búsitónak,
Nyugtalan vitéznek,
Egy szerencsétlen, igaz isten
Fájdalmas, megpróbált remekének,
Nap fiának, magyarnak.
(S az álmosaknak, piszkosaknak,
Korcsoknak és cifrálkodóknak,
Félig-élőknek, habzó-szájuaknak,
Magyarkodóknak, köd-evőknek,
Svábokból jött magyaroknak
Én nem vagyok magyar?).

Illyés Gyula: Ki a magyar című írásának szavai valóban örökérvényűek, akár csak Ady versének gondolatai. Ajánlom mindazoknak, akik identitásukat keresik.

Közzétette: Topor István

 

Janus Pannonius: Búcsú Váradtól - Részlet

 

Még mély hó települ a téli földre,

Erdőn, mely csak a zöld levélre büszke,

Szürke súly a ködös fagy zúzmarája,

S el kell hagyni a szép Körös vidékét

És sietni Dunánk felé, urunkhoz.

Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.

   Áprily Lajos fordítása (1953)

 

Illyés Gyula: Ki a magyar

"A magyar az, aki bátran szembenéz a nép bajaival: a nemzet fejlődésének akadályaival. Aki a szabadságot ma is minden téren meg akarja valósítani. Aki a népnek műveltséget, egészséget, jólétet akar. Aki egy nyomorult, éhező vagy jogfosztott láttán magát is sértve érzi emberi, magyar mivoltában."

Az igazság szavai örökérvényűek... Közzétette: Márk Éva

 

Ady Endre: A Duna vallomása

 

Megtudtam, hogy titkokat rejteget
A mi Dunánk, ez a vén róka,
Mikről talán sohase álmodott
Az ősi barlang-tüzek óta
Ez a közönyös Európa.

Megloptam a vén Iszter titkait,
Titkait az árnyas Dunának.
Magyar földön ravasz a vén kujon,
Hisz látott ő búsabb csodákat.
De akkor pletyka-kedve támadt.

Vallott nekem, nem is tudom, mikor:
Tavasz volt és ő csacska-részeg.
Táncolt, dalolt, kurjongatott, mesélt,
Budapestre fitymálva nézett
S gúnyos nótákat fütyörészett.

Talán Szent Margit híres szigetén
Állott velem részegen szóba.
(Ma is félve kalimpál a szivem
S hajh, már régen késik e nóta.
Ugye, Iszter, vén folyam-róka?)

Nagy-komoly lett akkor a vén Duna.
Torkán hűlt vad, tavaszi kedve.
Olyan volt, mint egy iszákos zseni.
Alig mert nézni a szemembe
S én vallattam keményen, egyre.

»No, vén korhely, láttál egy-két csodát,
Mióta ezt a tájat mossa
Sápadt vized, árnyas, szörnyű vized,
Mely az öreg árnyakat hozza.
Gyónjál nekem, vén falurossza.«

»Mindig ilyen bal volt itt a világ?
Eredendő bűn, lanyha vétek,
Hideglelés, vergődés, könny, aszály?
A Duna-parton sohse éltek
Boldog, erős, kacagó népek?«

S halk mormolással kezdte a mesét
A vén Duna. Igaz az átok,
Mit már sokan sejtünk, óh, mind igaz:
Mióta ő zúgva kivágott,
Boldog népet itt sohse látott.

A Duna-táj bús villámháritó,
Fél-emberek, fél-nemzetecskék
Számára készült szégyen-kaloda.
Ahol a szárnyakat lenyesték
S ahol halottasak az esték.

»Sohse lesz másként, így rendeltetett«,
Mormolta a vén Duna habja.
S boldogtalan kis országok között
Kinyujtózott a vén mihaszna
És elrohant tőlem kacagva.

Az egész vers csodálatos, de a kiemelt versszak! Ezt mindenkinek kellene ismerni! Mintha nem is telt volna el közben 100 év!

A verset ajánlja: Topor István

 

 

 

Kazinczy Ferenc halálának évfordulójára kis ízelítő költészetéből:

Írói érdem

 

Szólj, s ki vagy, elmondom. - - Ne tovább! ismerlek egészen.

Nékem üres fecsegőt fest az üres fecsegés.

Íz, szín, tűz vagyon a borban, ha hegyaljai termés:

Íz, csín, tűz vagyon a versben, ha mesteri mív.

 

 

 

Gyöngyösi István: Thököly Imre és Zrínyi Ilona házassága

Részlet
                                            
Úgy tudom, még első együttlétetekben
Az tegzes Cupido ült volt szemetekben,
Onnét bocsátotta nyilát közitekben,
S azolta tüzet is gerjeszt szívetekben.
Attúl kezd gyakorta orcád hol pirulni,
Hol pedig halovány színekkel borulni,
Nála nélkül szíved bús gondra szorulni:
Mert személye nem tud elmédből kimúlni.
Méltó is, hogy onnét soha ki ne vessed,
Sőt oda gyémánttal örökösen messed,
Alkalmatosságát mindaddig keressed,
Hogy kedves prédául azt el is nyerhessed,
Ugyanis elnézve az ő állapotját,
Istenasszonyt képző testit s ábrázatját,
Az egeknek ily szép teremtett állatját:
Mint tehetd le szíved kezdett lángozatját?