Európában a NAGY, DICSŐSÉGES, a mohamedánoknál a TÖRVÉNYHOZÓ (Kanuni) melléknevet szerzett uralkodó Rettenetes Szelim egyetlen életben hagyott, és trónra kiszemelt fia volt. Az Oszmán Birodalom az ő uralkodása alatt ért hatalmának tetőpontjára, s vált az Európában zajló nagyhatalmi vetélkedés egyik főszereplőjévé. Már fiatalon fontos politikai feladatokat kellett megoldania. Előbb nagyapja, II. Bajezid bízta rá a Krím-félszigeti Kaffa kormányzását, majd apja idején a Kis-Ázsia nyugati részén fekvő Manisza szandzsákbégje (kormányzója) lett. 1520 szeptemberében lépet apja örökébe, s mivel az európai viszonyok kedvező lehetőségeket teremtettek a terjeszkedésre, ezért uralkodása kezdetén Közép-Európa és a Mediterráneum keresztény hatalmai ellen indított hadjáratokat. Ami nem sikerült Hódító Mehmednek, Szulejmán véghezvitte: 1521-ben elfoglalta a stratégiailag kulcsfontosságú Nándorfehérvárt, ezzel megnyílt előtte az út a Magyar Királyság belseje, illetve a végső cél, Bécs felé. Egy évvel később már a johanniták fellegvára, Rodosz is az oszmánok kezére került. Ezzel biztosította az Égei-tenger feletti teljes uralmat. Miután 1526-ban megalakult a Habsburg ellenes cognaci liga, Szulejmán elérkezettnek látta az időt, hogy teljes haderejével a Magyar Királyságra támadjon. 1526. augusztus 29-én a Mohács mellett vívott csatában a 75 – 80 ezer fős török had szétverte II. Lajos 25 ezres seregét. A szemtanú, Brodarics István váci püspök, királyi kancellár szerint „A küzdelem pontosan egy és fél óráig tartott. A mocsár is nem egyet nyelt el mély örvényeiben: sokan azt mondták, hogy a király is ott pusztult el. Azonban később egy meredek part hasadékában lelték meg Mohács fölött, félmérföldnyire a Csele nevezetű falu alatt. Ezen a helyen akkor a Duna áradása miatt a szokottnál magasabban állott a víz: itt fulladt bele a vízbe lovával együtt úgy, ahogy fel volt fegyverkezve.” A győzelmet követően a szultáni csapatok egészen Győrig pusztította az országot, de a déli végvárakat megtartva kivonultak az országból. Három évvel később, 1529-ben kísérletet tett Bécs elfoglalására, a nagy távolság, a meglehetősen rossz időjárási viszonyok, az utánpótlás nehézségei valamint a keresztény hadak ellenállása miatt azonban fel kellett hagynia az ostrommal. Ezzel egy időben a birodalom keleti részében kirobbant síita felkelések okoztak nehézséget a szultánnak. Ezek a tényezők is közrejátszottak abban, hogy a Bécs ellen indított következő nagy török hadjárat 1532-ben kudarccal végződött. Kőszeg hősies ellenállása megállásra kényszerítette Szulejmán seregét, és „midőn a török császár a keresztények ekkora erejét és bátor szívét látta, egészen erőt vett rajta a csüggedés, hiszen huszonöt napja egész seregével Kőszeg előtt táborozott, állatai és emberei nagy éhséget és sok nélkülözést szenvedtek, ezért tovább nem is maradhattak, hanem mihelyt alkalma nyílt a tisztességes elvonulásra, a kapitány urat a porta iránti hódolatra és megegyezésre szólította, és békét kötött vele. A török ezután két egymás utáni napon át végül a harmadikra békével elvonult. Ezért a Kőszegiek Isten nagy kegyének felettébb örvendezve hálát adtak neki.” – írta Kőszeg város jegyzője a vár ostromáról. Szulejmán szultán naplójában a következőket jegyezte be az ostromról: „1532. augusztus 26. szerda. Helyben. Ma délelőtt a vár bégje, Mikola kegyelmet kért, s mivel ő volt az, aki korábban Ferendus király követe volt, megadatott neki. Kijövén tehát a pasához, átadta a várat. A pasa dívánt tartott, amelyen az összes bégek kezet csókoltak neki. Igen nagy eső volt. 27. csütörtök. Helyben. Eső esett. A pasa Dzsáfer bég müteferrikát küldte a padisahhoz azzal az örömhírrel, hogy a várat meghódították. A padisah ezért ötszáz vert aranyat és egy kaftánt ajándékozott neki, jövedelmét pedig tízezer akcséval felemelte. 28. péntek. Reggeltől estig esett az eső. Ma korán reggel indultak tovább. Az állomáshoz közel a pasa és a bégek kezet csókoltak a padisahnak a vár meghódításáért, mégpedig, lovaikról leszállva először a pasa, azután a bégek.” Mivel a keleten zajló események haderejének egy részét lefoglalták, és azzal is tisztában volt, hogy I. Ferdinándot egyetlen hadjárattal nem győzheti le, így 1533-ban békét ajánlott Ferdinándnak.
1534-ben Szulejmán minden erejével a keleti hadszíntérre összpontosított. A Szefevidák elleni hadjárat eredményeként török kézre került Tebriz, a szefevida főváros, majd a kalifák egykor volt fővárosa, Bagdad is. Ezzel keleten a Perzsa-öbölig tolta ki birodalma határait. 1540-ben Szapolyai János király halála után I. Ferdinánd hadai elfoglalták Magyarország középső részét. A Habsburg térnyerés Magyarországon arra késztette Szulejmánt, hogy átértékeltje magyarországi politikáját. Hadai az 1541-ben indított hadjáratban elfoglalták és megszállták az ország középső részét. Buda is török kézre került. Ezek után Magyarország három részre szakadt: a Habsburgoké lett az északi és nyugati peremvidék, a Duna menti területeket (Buda központtal) a törökök szállták meg, míg a keleti részen létrehozott Erdélyi Fejedelemség János Zsigmond (Szapolyai János fia) névleges uralkodásával a szultán vazallusállama lett. 1543 és 55 közötti időszakban két fronton váltakozva folytatott háborúkat a Habsburgok és a Szefevidák ellen, de jelentős eredmények már nem születtek, ugyanis a birodalom elérte lehetőségeinek határait. Szulejmán nem csak kitűnő hadvezér, de kiemelkedő szervező is volt, aki rendet tartott a birodalmában. Nem véletlenül érdemelte ki a Törvényhozó nevet, mert a mindennapi életet szabályozó muzulmán vallás jog mellett megalkotta azokat a világi törvényeket, amelyek a helyi szokásjogokat is figyelembe vették. A korlátlan hatalommal rendelkező szultánnak ugyanakkor a birodalom hatékony kormányzása érdekében szüksége volt kivételes képességű tisztviselőkre és államférfiakra. Ezért esett a választása a kiváló képességekkel rendelkező: Ibrahimra, Rusztemre és Szokollu (Szokolovics) Mehmedre, akiket nagyvezíri hatalommal ruházott fel. Törvényei megalkotásában olyan kiemelkedő muszlim jogtudósok (ulamá) segítették, mint Hodzsa Cselebi és Kemálpasazáde. Főépítészévé a kor leghíresebb mérnökét, Szinánt tette meg. Nagy Szulejmán a keresztényektől elfoglalt katonailag fontos helyek védelmére erődöket emeltetett. Az iszlám világ nagyvárosaiban – így például Mekkában, Damaszkuszban, Bagdadban – templomokat, hidakat, vízvezetékeket és más közműveket építtetett. Uralkodása alatt vált az addig bizáncias Konstantinápoly Isztambullá, Oszmán Birodalom méltó fővárosává. Szulejmán uralkodásának utolsó szűk tizenöt esztendejét a trónutódlás kérdése határozta meg. A Musztafa, Szelim és Bajazid hercegek közötti vetélkedésben legkedvesebb feleségének, Roxelánénak fiát, Szelimet támogatta. Mivel Musztafa fia 1553-ban a kis-ázsiai elégedetlenkedők élére állt, ezért kivégeztette. Ugyanerre a sorsra jutott Bajazid is. Miután 1559-61 között harcba szállt öccse, Szelim ellen. A szpáhik által támogatott Bajazid közvetetten Szulejmán ellen is felkelt, amikor a janicsárok körében népszerű Szelim ellen támadt. Bajazid seregét Konyánál leverték, s ő Perzsiába szökött, ahol a sah a szultán parancsára végzett vele. Így Szelim maradt az egyetlen trónörökös. 1566-ban, az akkor már 72 éves szultán védencének, János Zsigmond erdélyi fejedelemnek a megsegítésére személyesen vezetette hadait Miksa császár ellen. A fősereget vezető Szulejmán a Zrínyi Miklós várkapitány által védett Szigetvárat kezdte ostrom alá venni. Az augusztus 6-tól szeptember 8-ig tartó küzdelem a védők elszántsága és hősiessége ellenére egyre reménytelenebbé vált. Amikor szeptember 5-én egy belső robbanás következtében tűz ütött ki, és felmentő seregben sem reménykedhettek, Zrínyi vezetésével a maroknyi védősereg kitört a várból, de a sokszoros túlerővel szembeni kézitusában mindannyian életüket vesztették. Nem tudhatták, hogy az idős és beteg szultán két nappal korábban meghalt, így nem érhette meg a vár bevételét. Törvényhozó Szulejmánnal egy művelt, széles látókörű uralkodó szállt sírba, aki persze – ha a birodalom érdekei úgy kívánták – kíméletlen és erőszakos is tudott lenni.
Források:
- Brodarics István: A magyaroknak a törökökkel Mohács mezején vívott ütközetének igaz leírása. https://193.6.201.253/05800/05872/html/gmbrodarics0002.html
- Celler Tibor: Az Oszmán-dinasztia. Egy birodalom tündöklése és bukása.www.terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/oszman.html
- Fekete Lajos: Szülejmán szultán. Budapest, Szépirodalmi Kiadó, 1967, 121.
- Káldy Nagy Gyula: Szulejmán. Budapest, Gondolat Kiadó, 1974, 218.
- Kőszeg ostromának emlékezete. Budapest, Európa K./Helikon K., 1982, 41 -45, 176 -177.
Írta: Topor István