Emlékezés a 2. magyar hadsereg pusztulására

Emlékezés a 2. magyar hadsereg pusztulására

1943. január 12-én kezdődött a 2. magyar hadsereg sorsát megpecsételő doni áttörés. A Don kanyarulatánál egy kb. 200 kilométeres frontszakaszt kellett a magyar hadseregnek tartania. A magyar hadvezetés többé-kevésbé tisztában volt azzal, hogy januárban a velük szemben álló szovjet egységek (a Moszkalenko vezérezredes vezette 40. hadsereg, a 18. önálló lövészhadtest és a 4 - 6. harckocsidandár) támadást fognak indítani az urivi és a scsucsjei hídfőből, hogy a IV. és VII. német hadtesteket bekerítsék. A 2. magyar hadsereg által védett frontszakasszal szemben a szovjetek jelentős túlerőben voltak.  Az urivi hídfőnél élőerőben három és félszeres, míg tüzérségben tízszeres; Scsucsjénél pedig két és félszeres élőerő valamint hétszeres tüzérségi fölényben voltak. Január 12-én reggel a majd egyórás légi és tüzérségi előkészítés után az urivi hídfőből megindult a szovjetek támadás. Tíz órakor a főerők is megkezdték az offenzívát. A kegyetlen erővel induló támadás ellenére a magyar csapatok ellenállása nem omlott össze. Sőt, még az állásaikból kiszorított egységek is ellentámadásokat indítottak. A nehézfegyverek kezelői is a végsőkig kitartottak. A harcok éjszaka sem csitultak, noha a hőmérő higanyszála -40 fok alá süllyedt. Ez a kegyetlen hideg megpecsételte a harcokban megsebesült katonák sorsát. Alig negyed órán belül megfagytak. Másnap, 13-án hajnali öt órakor a magyar csapatok mégis ellentámadásba mentek át, ami eleinte sikeresnek bizonyult. A 40. szovjet hadsereg főcsapása azonban elsöpörte a magyar erőket. A 2. magyar hadsereg sorsa akkor pecsételődött meg véglegesen, amikor 14-én a scsucsjei hídfőnél is megindult a szovjetek ellentámadása. Magyar szempontból ez a legrosszabbkor érkezett, hiszen ekkor váltották fel a Magyarországról frissen érkezett, harci tapasztalat nélküli egységeink ez eddig itt szolgálatot teljesítőket. A négy magyar zászlóaljra zúduló tüzérségi tűz a magyar állások legénységének és felszerelésének 20 - 30 százalékát semmisítette meg. Alig tíz óra leforgása alatt 12. hadosztályunk teljes tüzérségét, honvédállományának pedig 70 százalékát veszítette el. Pánik lett úrrá a katonákon. Az ellenállás rohamosan gyengült. Még néhány napig tartottak a harcok. A szovjeteknek végül is nem sikerült a teljes magyar hadsereget megsemmisíteni. A német hadvezetés január 24-én döntött a 2. magyar hadsereg maradékainak arcvonalból történő kivonásáról. A veszteségek óriásiak voltak. A fegyverzet és haditechnika 70 százaléka semmisült meg. Mintegy 40 ezer főre tehető az elesettek száma, 26 ezren estek fogságba, 28 ezer sebesültet és beteget sikerült hazaszállítani.

A katonák mellett a legiszonyatosabban a munkaszolgálatosok szenvedtek. Nagybaczoni Nagy Vilmos 1942 szeptemberétől kinevezett honvédelmi miniszter enyhített ugyan a munkásszázadokba beosztottak kínjain, de a Budapestről elrendelt intézkedéseket a Don-kanyarban nem feltétlenül hajtották végre. Nyári ruhában, téli felszerelés nélkül a legtöbbjük megfagyott a -30 fokos hidegben. Kovács Lajos szakaszvezető így emlékezett: "Volt egy előretolt tüzérségi állás. Ezt a zsidók szolgálták ki. Munkaszolgálatosok. Ők hordták a lőszert, a lövedéket, siralmas állapotban, leginkább a lőszeres ládák árnyékában húzódtak meg nyári öltözetben, téli ruhát nem kaptak. El volt fagyva a kezük, lábuk, harminc fokos hidegben. El lehet képzelni, hogy mit szenvedtek azok az emberek. Láttam olyan esetet például, hogy rimánkodott, könyörgött, ott mozgott a lőszeres láda előtt, hogy segítsenek rajta, de senki sem segített. Ott fagyott meg, ott takarta be a hó, ott fagyott csonttá és ott is maradt. Mi sem tudtunk rajta segíteni, mert nem volt szabad még... még jóformán rájuk nézni sem, szólni egyáltalán."  A munkaszolgálatosoknak csak a tizede tért haza innen. 

Álljon itt mementóként Stomm Marcelnek a magyar királyi III. honvédhadtest vezetőjének 1943. február 1-jén kelt búcsúparancsának sorai:

A m. kir. III. honvéd hadtest 1943. január 12-től kezdődőleg a Don állások kézbentatásáért súlyos, veszteségteljes harcot vívott. Az urivi áttörés következményeképpen a 2. hadseregtől elválasztva a Korpsgruppe Siebert alárendeltségébe került. Ebben az alárendeltségben több mint 12 napon át biztosította a német hadsereg visszavonulásához szükséges időt. A harcokban a nagyar csapatok emberfeletti hősiességrő tettek tanúbizonyságot. (...) Láttam rajtatok, hogy napról napra sorvad testi és lelki erőtök, és hogy valamennyien a biztos pusztulás elé tekintünk. (...) A mai nappal Siebert tábornok úrtól azt a parancsot kaptam, hogy vezesselek benneteket az Olim pataktól nyugatra eső területre, ahol keresztül tudjuk magunkat törni nyugat felé... (...) E parancsot én nem tudom nektek továbbadni, mert nincsen értelme, hogy az agyonfagyott, kiéhezett magyarok ezrei tíz tölténnyel puskánként, üres gyomorral tehetetlenül pusztuljanak el. (...)

Ezek után kénytelen vagyok mindenkinek saját belátására bízni jövendőjét, mivel élelmet, lőszert és végrehajtható feladatot adni nem tudok.

A Magyar Haza mindenkor hálás szeretettel fog visszaemlékezni a hős fiaira, akikhez hasonló sors csak keveseket ért a magyar nemzetben.

Isten Veletek Magyar Honvédek!"

Topor István