Sásdi Tamás: A magyarországi csendőrség története 1881-1945

Sásdi Tamás: A magyarországi csendőrség története 1881-1945

A csendőrség megalakulása és története a dualizmus korában:

 

A rendvédelmi testületek fontos feladatokat töltenek be egy állam életében. A közrend fenntartása a társadalom érdeke. A 19. századra minden jelentős államban kettévált a honvédelem és a rendvédelem szervezete. Európa nagy részén a rendvédelem további két részre vált ketté: a városok közbiztonságáért a rendőrség, míg a vidékért a csendőr típusú szervezetek voltak felelősek. Ezek főleg Franciaországban, Olaszországban és Spanyolországban terjedtek el. Európán kívül még Dél-Amerikában találkozhatunk csendőrséggel. A testületre jellemző a gondosan válogatott, megbízható legénység, a katonás fegyelem és a katonai és polgári alárendeltség.

A csendőr szó a magyar nyelvben a nyelvújítás során keletkezett 1834-ben, de maga az elnevezés csak az 1870-es években terjedt el. Addig főleg a zsandár kifejezést használták, ez a francia gendarme szóból származott.

Az 1848-49-es szabadságharc leverése után az egész Habsburg Birodalomban megszervezték a csendőrséget, ebből Magyarország sem maradt ki. 1850-re az ország területén 6 zsandárezredet állítottak fel, amelyet 1854-ben további kettő követett. A testület feladata az ellenzék féken tartása és megfélemlítése, a katonaszökevények elfogása és a felerősödött bűnözés visszaszorítása volt.

A kiegyezést követően Magyarországon feloszlatták a zsandárságot, de Erdélyben és Horvátországban továbbra is működtek. 1867 után Magyarországon nem létezett országos közbiztonsági szervezet, ezért a bűnözés jelentősen megnövekedett. Főleg vidéken nem tudtak mit kezdeni a betyárvilág újjáéledésével. A rengeteg feudális elemet tartalmazó rendfenntartás tehetetlen volt velük szemben, olykor hallgatólagosan is eltűrte a rablóbandák garázdálkodásait. Eközben Erdélyben és Horvátországban a közbiztonság sokkal jobb volt. Egy idő után ezért vetődött fel a zsandárság visszaállításának gondolata. Erre 1881-ben került sor és a szervezetet csendőrségnek keresztelték el. Magyarország területét 6 csendőrkerületre osztották fel. A testület működési területe kizárólag vidékre korlátozódott.

A csendőrség hatékonyságában a századfordulóra az európai szintre emelkedett. A közrend védelme mellett fontos volt a fennálló társadalmi és hatalmi rend védelme. Ezért a bűnözés elleni harc, a természeti csapások elhárítása mellett a csendőröket bevetették az agrár-, a munkásmozgalmi és a nemzetiségi megmozdulások elfojtására, emellett ők ellenőrizték a parlamenti választásokat is. 1899.01.01-től életbe lépett új polgári perrendtartás szerint csendőrtiszt nem vehetett részt nyomozásban, mivel elsősorban katonának minősült. A tényleges közbiztonsági feladatokat innentől fogva a csendőrség megszűnéséig a legénységi állomány végezte.

 

Csendőrség szerepe az első világháborúban:

 

Az első világháborúban jelentősen megnőttek a csendőrségre háruló feladatok. 800 tiszthelyettest tábori csendőri szolgálatra vezényeltek, ami komoly veszteséget jelentett a 12 ezres testületnek. A fokozódó háborús veszteségek hatására egyre több és több csendőr került hadi beosztásba. 1917-re a tapasztalt és megbízható állomány nagy része már a frontokon teljesített szolgálatot. Őrsönként alig maradt tapasztalt csendőr, jórészt rosszul képzett utánpótlással próbálták feltölteni a helyeket. Olyan is előfordult, hogy eredetileg alkalmatlan és korosabb személyek lettek csendőrök. Emiatt érthetően romlott a csendőrség munkájának színvonala. A háború alatt főleg a fegyveres katonaszökevények okoztak fejfájást a csendőröknek. Egyre többen tagadták meg a bevonulási parancsot és még többen szerveztek üzemi sztrájkokat. A fokozódó nehézségek és problémák tovább rombolták a testület erkölcsi tartását. Az egyre gyorsabb belső bomlásnak köszönhetően rohamosan hanyatlott a közbiztonság, s a katonaszökevények mellett jól szervezett rablóbandák is fosztogatták a békés lakosságot.

1918 novembere nemcsak a történelmi Magyarország, hanem a rendvédelmi szervek széthullását is hozta. A közbiztonság megromlott, az újonnan hatalomra kerülő pártok nem bíztak a csendőrségben, inkább új szervezetek megalakítását támogatták. A lakosság jelentős része is bizalmatlan volt velük szemben és saját szervezeteket alapított. A katonatanácsok mintájára létrejött a csendőrtanács. Vezetője Gencsy Arnold alezredes lett. Ő 1919.01.01-ei hatállyal az ezredeseket nyugállományba helyezte. Ezután még a tisztikar jelentős része is nyugállományba került. A legénység nagyobb része még a forradalom előtt hazament, de az őrsök többsége a Vörös Őrség felállításáig működött.

A Tanácsköztársaság által létrehozott Vörös Őrségbe gyakorlatilag minden volt rendvédelmi dolgozót átvettek. Az egykori csendőrök nem a kommunista rendszert kívánták kiszolgálni, hanem a közbiztonságot akarták helyreállítani. A háború előtt is a csendőrségnél dolgozók többsége szembefordult a vörösökkel. Gyakori volt, hogy egy-egy keménykezű altiszt által vezetett őrs megtagadta az új rendszer szolgálatát. A tisztikar egy része Szegedre ment, mások a csehek vagy a románok által megszállt területeken maradtak. Természetesen a tanácsrendszer elleni megmozdulásokban csendőrök is részt vettek. Ezek leverése során számos csendőr vesztette életét. Ferry Oszkár altábornagyot, Borhy Sándor és Menkina János alezredeseket pedig elhurcolták a Lenin-fiúk és háromnapos kínzás után 1919.07.21-én kivégezték őket.

A tanácskormány bukásakor már az egykori csendőrség teljesen szétesett. Volt tagjainak nagy része elesett vagy megrokkant, sokan pedig hadifogságba kerültek. A vidéki népesség a legnagyobb ellenszenvvel viszonyult a testülethez. A tanácskormányt követő Peidl Gyula uralma ugyan 6 napig tartott, de mondhatni sikeres volt, mivel sikerült felszámolni az elődök összes intézkedését. 1919.08.03-án feloszlatta a Vörös Őrséget, és visszaállította a rendőrséget. Tervbe vették a csendőrség újjászervezését is, amelyet 08.09-én a Friedrich István vezette kormány állított vissza a régi szervezet és szabályzat szerint.

Közben az ország területén berendezkedett a román haderő, amely ellenségesen lépett fel minden magyar fegyveres erővel szemben, emellett főleg az általa megszállt területek minél alaposabb kirablására összpontosított. A fosztogatásból természetesen nem maradhattak ki a megmaradt csendőrőrsök sem. Az ott található felszereléseket Romániába szállították.

Ekkor már megmutatkozott az igény a magyar karhatalmi szervek újjászervezésére. Ezt főleg az angolok és az amerikaiak szorgalmazták. Miután a románok 1919 novemberében elhagyták az ország területét, megkezdődhetett a csendőrség újjászervezése.

 

A csendőrség a Horthy-korban:

 

1920 áprilisáig a csendőrség a Horthy vezette Fővezérség kötelékébe tartozott. Ekkor a rendőrséggel együtt újra visszakerültek a Honvédelmi-és a Belügyminisztériumhoz. A trianoni békeszerződés hatással volt a csendőrség létszámára is. A létszámot az 1913-as évben a trianoni területen szolgáló állománynak megfelelően szabták meg, ami 4000 főt jelentett. Mivel a csendőrség és a rendőrség létszáma 17.000 körül mozgott együttesen, így a létszám kicsit túlméretezettnek számított.  A békeszerződés jelentősen megnövelte a csendőrség és a többi közbiztonsági szerv jelentőségét, mert innentől fogva 1938-ig katonai rejtőszervként is működtek.

1921.01.03-án miniszterelnöki rendeletet adtak ki a közbiztonsági szervek létszámának jelentős megemelésére. A Belügyminisztérium a csendőrség állományát 18.084 főben állapította meg, a Honvédelmi Minisztérium pedig elrendelte, hogy az állományt a hadseregből töltsék fel. Az antant ugyan tiltakozott az átszervezés ellen, ennek ellenére mégis megkezdődött a rendvédelmi szervezetek átszervezése. Ennek köszönhetően 137 új csendőrparancsnokság és közel 160 új őrs kezdte meg a működését. Az ország területét újraosztották a rendőrség és a csendőrség között. A rendőrség jelentős teret nyert a csendőrséggel szemben, mivel a rendőrség nagyobb gyakorlattal rendelkezett a fedett nyomozásokban illetve a bonyolultabb munkásmozgalmi bűnügyek felderítésében. A két szervezet között természetesen többször is voltak hatásköri súrlódások, mivel mindkettő gyakran áttévedt a másik működési területére. Az antant képviselőire megnyugtatással hatott, hogy a csendőrség és a rendőrség 1921.06.03-án a Belügyminisztérium alárendeltségébe került. Ennek köszönhetően vált lehetővé a két szervezet létszámának 12.000-12.000 fősre emelése. A csendőrség végleges struktúráját 1925-re dolgozták ki, amely szerint 542 tiszt, 11.412 legénységi állományú és 374 polgári állású személy, vagyis összesen 12.328 fő dolgozott a testületnél. Őket 7 kerületbe, 30 osztályba, 93 szárnyba, 209 szakaszba és 853 őrsbe szerveztek.

A lassan konszolidálódó belső biztonság megteremtésében komoly szerepet játszott a csendőrség. Feladatkörükbe beletartozott a köztörvényes bűnözők elleni eljárás, a munkásmozgalom elleni kemény fellépés és a sztrájkok szétverése is. A politikai szélsőségekkel szembeni határozott fellépés kiterjedt az szélsőjobboldalra is. Gömbös Gyula például egyszer panaszkodott Bethlen Istvánnak amiatt, hogy fajvédő híveit a csendőrök egy időközi választás során durván helybenhagyták.

Az ország belpolitikai helyzetének konszolidációja látszott a csendőrség életmódján is. 1924.06.12-én újraalakult a Csendőrségi Kaszinó, júliustól pedig újra megjelent a Csendőrségi Lapok című folyóirat és az 1925. évi Csendőrségi Zsebkönyv. 1925-ben Hévízen, 1930-ban Balatonfüreden gyógyfürdőket adtak át a csendőrség számára.

1926-tól kezdték felállítani a kerületek székhelyein a repülőtéri különítményeket a meginduló polgári légiforgalom ellenőrzésére. Ugyanezen évben működött először a gödöllői tiszti különítmény, amely évenként 08.01-09.30 között állt fenn, amíg a kormányzó a gödöllői kastélyban töltötte idejét. Külön kenderesi különítmény is a rendelkezésére állt, amikor odaérkezett.

1927-ben elkezdte működését a szombathelyi őrsparancsnokképző iskola is. 1927.09.01-én kiadták a csendőrség Szervezeti és szolgálati utasítását, amely teljessé tette a testület újjászervezését.

1931.02.14-én az országban számos megemlékezést tartottak a csendőrség fennállásának 50. évfordulója alkalmából. Horthy csak a következő év 12.30-án nyilvánította csendőrnappá 02.14-ét. Ebben szerepet játszhatott az is, hogy 1931 őszén a csendőrség akkori felügyelője, Schill Ferenc belekeveredett egy jobboldali összeesküvésbe. 1931.11.28-án társaival együtt lefogták, Schill pedig a Margit körúti Honvéd Fogházban öngyilkosságot követett el. Horthy ekkor csalódott a csendőrségben és nagy nehezen egy közeli híve, Szinay Béla, aki ekkor lett a csendőrség felügyelője, tudta rávenni, hogy a testületet ismét a bizalmába fogadja. 1933-ban az első hivatalos csendőrnapot már fényes külsőségek közepette ünnepelték meg.

A világválság hatására 1931-től a csendőrség egyre többet foglalkozott a munkásmozgalommal. Az 1921/III. tc. alapján minden olyan szervezettel szemben felléptek, amely veszélyt jelentett az állam számára. A bűnüldözői és államvédelmi tevékenység mellett a csendőrség biztosította a kisebb-nagyobb társadalmi rendezvények nyugalmát is, pl. az 1933-ban megrendezett gödöllői cserkész világtalálkozót is.

1935-ben ismét a kormány szolgálatába álltak a választások ellenőrzésére. Március elején Vásárosnaményban őrizetbe vették Bajcsy-Zsilinszky Endrét és Féja Gézát, 20-án pedig a kisgazdapárt endrődi választási gyűlésén adtak le sortüzet a résztvevőkre. Az apropó abból adódott, hogy a kisgazdák képviselőjelöltje egy órát késett a gyűlésről. A főszolgabíró elrendelte a gyűlés feloszlatását. A csendőrség fel is szólította a tömeget a terület elhagyására, amelyet rendben el is kezdtek. Csakhogy időközben megérkezett a képviselőjelölt, aki szerette volna megtartani a beszédét. A főszolgabíró ezt megtagadta és utasította a csendőröket az összegyűltek feloszlatására. Az emberek nem engedelmeskedtek, ezzel elszabadult a pokol. A tömeg is ütlegelni kezdte a karhatalmat. Ekkor dördült el a végzetes sortűz, melynek 8 halálos áldozata volt. Az eset országszerte óriási felháborodást váltott ki.

A 30-as években a csendőrség fokozottan figyelte a falukutatókat és a népi írókat. A különféle szekták se érezhették magukat biztonságban. Antimilitarista propagandájuk és vagyoni egyenlőséget hirdető eszméik miatt különösen gyanúsnak minősültek a Jehova Tanúi. 1942 őszén különféle rendvédelmi szervezetek által szervezett összehangolt akcióban 1200 szektatagot tartóztattak le.

A 30-as években sokat fejlődött a testület. Ekkor épült ki a csendőrség rádióhálózata. A Belügyminisztérium illetékes osztályait, a csendőr-felügyelőséget, a kerületi és osztályparancsnokságokat adóvevővel, a szárnyparancsnokságokat és az őrsöket pedig vevőkészülékkel látták el. 1929-ben jött létre a közlekedési csendőrség, amely 1943-ban már 750 fővel ás 300 gépjárművel végezte a vidéki országutak ellenőrzését. A vasút stratégiai jelentősége miatt hozták létre 1940-ben a vasúti csendőrséget, amelynek feladata a vasút zavartalanságának biztosítása volt. 1942-ben a Balaton mentén felállították a vízi csendőrséget is. 1943-ban már 3 kishajón járőröztek a Balatonon, hajónként 6-6 fővel. Az orvhalászok elleni fellépés mellett a járőrök nyilvántartásba vették a tó vízi járműveit, vihar esetén pedig a bajbajutottaknak kellett segíteniük. Sokat jelentett a családos csendőrök számára, hogy 1936-ban felállították a Csendőrlegénységi Ellátásban Részesülők Betegsegélyező Alapját (CSERBA), amely egyfajta csendőr betegbiztosítóként működött és különböző egyszeri segélyeket folyósított.

A békés területszerzések időszakában a testület kiterjesztette fennhatóságát: 1938-ban felállították a kassai VIII., 1940-ben pedig a kolozsvári IX. és a marosvásárhelyi X: csendőrkerületet. Ezzel együtt nőtt a testület létszáma is: 1944-ben már 22.000 fős lett a létszám.

 

A csendőrök mindennapi élete:

 

Az állomány élete a laktanyában zajlott. Zárt világukban szigorú napirend szerint teltek mindennapjaik. Nyáron 6, télen 7 órakor kellett felkelniük. Egy óra alatt kellett elintézniük a tisztálkodást, az öltözködést, a fegyver tisztítását, a reggelizést és a szobák takarítását. Ezután jött az őrparancsnoki szemle és az eligazítás. Ezután a szolgálatban levők 12-36 órás portyákra indultak el. Nekik mindig előre megszabott útvonalon kellett haladni, de rendkívüli esetben eltérhettek tőle. Egy csendőrnek havonta 180 órát kellett járőröznie. Járőrözés közben tilos volt az alkoholfogyasztás, lakott területen a dohányzás, emellett az együtt járőröző csendőrök nem beszélhettek mindennapi dolgokról. A járőrvezető feladata volt a járőrtárs szolgálat közbeni oktatása.

Az őrsön maradt csendőrök számára az eligazítás után kezdődött a félórás gyakorlati oktatás, amikor főleg a lövészetet és a kardvívást gyakorolták. Ezután háromórás elméleti képzés. A fiatalabb csendőröket öregebb társaik oktatták, amely kéthetes turnusokban zajlott. A végén az őrsparancsnok előtt vizsgáztak. Délben megebédelt az őrs, és 3 órás szabadidő következett. 15 órakor kezdődött a második elméleti foglalkozás, amely jórészt önképzés volt: írás, olvasás, számolás és rajzolás közül választhattak. A vacsorát télen 18 órakor, nyáron 19 órakor fogyasztották el, majd télen 21, nyáron 22 órakor került sor a takarodóra.

Hétvégenként kicsit más volt a napirend. Szombaton elmaradt a délutáni foglalkozás, vasárnap és ünnepnapokon pedig az eligazítás után a szolgálatmentesen felekezetenkénti istentiszteletre mentek, majd a nap többi részére kimenőt kaptak.

Minden hálóhelyiségnek volt szobaparancsnoka, aki a szoba rendjéért és tisztaságáért felelt. Mindenhol szigorú rend uralkodott, a szobáknak ragyogniuk kellett a tisztaságtól.

Szabadidejük alig maradt a csendőröknek. A felsőbb vezetés ezt is próbálta beszabályozni, támogattak minden olyan tevékenységet, amelyek hasznosak voltak a szolgálat szempontjából. Ilyen volt az olvasás és a sport. Az olvasmányok közül voltak természetesen tiltottak és ajánlottak is. Tiltották a zsidónak, liberálisnak, baloldalinak vagy szabadkőművesnek minősített sajtó olvasását, ellenben a keresztény-nemzeti lapok forgatása kötelező volt. Minden őrsre járt a Csendőrségi Lapok, amely a testületet érintő kérdésekkel foglalkozott, de egyéb hasznos és szórakoztató olvasmányokat is találhattak benne a lap böngészői. A könyvek közül a magyar irodalom nagyjait (Arany, Gárdonyi, Jókai, Mikszáth, Petőfi) kifejezetten ajánlották, a túl politikus kortársaktól (József Attila, Radnóti, Móricz, Ady) viszont tiltották az állományt. Az előmenetel szempontjából fontos volt a tudományos irodalom böngészése, főleg a földrajz, történelem és a matematika témakörében.

A sport külön támogatást kapott. Az őrsökön anyagi eszközök híján főleg a futást, a futballt és ahol volt rá lehetőség, az úszást a kerékpározást és a lovaglást ajánlották. Elvárás volt, hogy a csendőr szabadidejében tanuljon meg szépen és helyesen írni, érthetően fogalmazni. Emellett még javasolták a rajztanulást és az írógép használatának elsajátítását is. Jó dolognak tartották, ha a csendőr jóban volt a falu intelligenciájával és a módosabb gazdákkal. Azonban a tegezést druszázást kerülni kellett. A csendőr nem vállalhatott közszereplést, viszont köteles volt minden hazafias rendezvényen megjelenni.

Megtűrt szórakozásnak számítottak azok, amelyek nem voltak hasznára a szolgálatnak, de nem tiltották. Ilyen volt a horgászat, a sakkozás, a dámázás, a hangszeres zenélés, az írogatás, a verselés, a festegetés és a moziba illetve színházba vagy múzeumba járás.

A csendőr számára tilos volt kocsmába járni, a kártyázás, a hölgykapcsolatok ápolása és a társadalmi helyzete alatt álló személyekkel való barátkozás. Az alkohol fogyasztását igen szigorúan büntették, hiszen az alkoholista csendőr nemcsak magára, hanem a testületre is szégyent hozhat.

 

Egy deviáns csendőr esete – A hentes gyilkos Léderer-házaspár:

 

A 20-as évek történéseiben volt egy csendőr, aki nem éppen jó cselekedetével került be a Horthy-korszak történetébe. Feleségével együtt a 20-as évek egyik legbrutálisabb bűntettét hajtotta végre.

A főszereplő Léderer Gusztáv az ellenforradalmi rendszer kiszolgálója volt. 42 hónapos frontszolgálattal tisztként szerelt le a világháború után, majd 1918 őszétől hűségesen az ellenforradalom ügyét szolgálta. 1919-ben az Antibolsevista Comité bécsi irodájában teljesített szolgálatot, majd belépett a Nemzeti Hadseregbe. Később Prónay Pál tiszti különítményének lett a tagja, ahol gazdászati tiszti beosztást töltött be. Ő maga nem vett részt a különítmény által végrehajtott atrocitásokban. Miután a különítményt feloszlatták, 1921 augusztusától csendőrtisztként szolgált tovább. Felesége, született Stein vagy Schwartz Mária, becenevén Mici, alacsony sorból származott. Állítólagos földbirtokos felmenőire és a rá váró komoly örökségre hivatkozva makulátlan úriasszonyként fogadtatta el magát Budapesten, és sűrűn látogatott olyan helyeket, ahová tiszti családok jártak. Mivel férje különítményesként jól keresett, hozzászoktak a költekező életmódhoz. A csendőri fizetés azonban meg sem közelítette férje előző keresetének a szintjét, amelyet a feleség nem tudott elfogadni és ördögi tervet eszelt ki a pénzszerzésre.

Az áldozat egy tehetős hentes, Kodelka Ferenc volt. Kodelka és Léderer korábban üzlettársak voltak, Léderer nála vásárolta a húst a különítmény számára. Miután Kodelka összeismerkedett Léderernével, az első perctől kezdve csapta neki a szelet. A feleség viszonyt kezdett a hentessel, amire a férj rájött. Feleségével együtt kitervelték, hogy meggyilkolják a hentest és elveszik a pénzét.

1924. december végén próbálkoztak először a gyilkossággal. Korábban megkérték a hentest, hogy szerezzen nekik 100 millió korona kölcsönt. Este vendégül látták Kodelkát a lakásukban, az italába kábítószert kevertek, majd vágást ejtettek a csuklóján. A gyilkosságot azonban elhalasztották, a nem túl mély sebet pedig sikeresen kimagyarázták Kodelkának, amit az elhitt nekik. A gyilkosságot januárban követték el. Kodelka megint náluk vacsorázott, majd lefeküdtek aludni. Az elkábított Kodelkát ekkor Léderer közvetlen közelről fejbe lőtte. A holttestet bevonszolták az éléskamrába, ahol feldarabolták.

A hentes levágott fejét Léderer egy táskába rakta és a Margit-hídról a Dunába dobta. A holttest többi részét három nagy bőröndbe tuszkolták, amelyet a csepeli Weisz Manfréd lőszergyár területén a Dunába akartak üríteni. Azonban cselekedetükben megzavarta őket a gyár két éjjeliőre, így csak két koffer tartalma került a Dunába. A harmadik tartalma a Soroksári-Dunában kötött ki.

Az éjjeliőrök jelentették az esetet, majd a rokonok is elkezdték keresni a hentest. Közben Csepelen a Duna-parton ruhadarabokat, a Gubacsi-híd alatt pedig emberi testrészeket találtak. A tetteseket hamar elfogták. Léderer Gusztávot hadbíróság elé állították és 1925 májusában kötél általi halálra ítélték. A feleséget először halálra, később életfogytiglani fogházbüntetésre ítélték. Az asszony 15 év után jó magaviselet miatt szabadult.

Az eset mély nyomot hagyott a 20-as évek embereiben. Még egy dal is született, amely így hangzott: „Lédererné mi van a kosárban? Kodelkának keze, feje, lába!”

 

A csendőrség hattyúdala a második világháborúban:

 

A világháború alatt a magyar csendőrök célpontjai főleg a kommunisták és a zsidók voltak. 1939 őszén Kárpátalján tartottak razziát, ahonnan mintegy 10.000 személyt toloncoltak ki Galíciába. A trianoni határokon belül pedig mintegy 820 baloldali politikust tartóztattak le. 1940 őszétől a kommunisták bázisa Észak-Erdély lett, őket kiemelten tartották megfigyelés alatt. A legveszélyesebbnek tartott baloldaliak közül mintegy 1200 főt tartóztattak le 1941-ben. 1941.04.11-e után a dél-bácskai területeken is megtalálhatóak voltak a csendőrök.

1942-ben felállították az Államvédelmi Központot, amelynek az volt a feladata, hogy összehangolja a belbiztonsági szervek és a Honvéd Vezérkar főnöke 2. osztálya (hírszerzés és kémelhárítás) működését. Ez a szervezet rendelte el az egész országra kiterjedő nyílt nyomozásokat. Ez főleg a baloldali ellenzék ellen irányult. Ellenük kíméletlen nyomozások folytak, a foglyok megtörése sokszor brutális kegyetlenséggel folyt.

A kényszerűségből engedélyezett 1942-es és 1943-as SS-toborzásokat csendőrökkel biztosították. Magyarország német megszállása után a német nemzetiségűeket egységesen az SS-be sorozták be. A csendőrök feladata ekkor a be nem vonulók elővezetése lett.

1941 nyarától erősödő partizánmozgalom bontakozott ki a bácskai területeken. Ellenük szerveződött a szegedi V. hadtest által szervezett tisztogató akció, amelyben az újvidéki csendőrök is részt vettek. A megtisztítandó területet teljesen elzárták a külvilágtól, statáriumot hirdettek, majd a katonaság és a csendőrség elkezdte az ellenőrzést. 01.23-án Szombathelyi vezérezredes beszüntette az akciót. A ellenzék követelte, hogy hozzák nyilvánosságra az áldozatok számát. A hivatalos vizsgálat szerint összesen 3309 személy esett áldozatul a vérengzős ellenőrzésnek.

A német megszállást követően az ország egész területére kiterjesztették a csendőrség rendkívüli fegyverhasználati jogát. A megszállás után megkezdődött a zsidók deportálása. A piszkos munkát teljes egészében a magyar közigazgatási és karhatalmi erőkkel végeztették. A deportáláshoz a Sztójay-kormány a németek rendelkezésére bocsátotta 10 kerület csendőrségét, a rendőrséget, a vármegyei közigazgatást és a MÁV apparátusát. A városokban a rendőrség, a falvakban pedig a csendőrség feladata lett a gettózás és a deportálások végrehajtása. Szükség esetén utóbbit be lehetett vetni a rendőrség támogatására is. Mivel a csendőrök voltak nagyobb számban, ők végezték a gettók őrzését is.

A deportálás magyar felelősei Baky László és Endre László államtitkárok és Ferenczy László csendőr alezredes voltak. Az összegyűjtött emberek elszállítását a csendőrség biztosította. A kegyetlen feladatot a testület a tőle megszokott alapossággal és kegyetlenséggel hajtotta végre. Emellett az elhurcoltak vagyonának sorsát is a csendőröknek kellett biztosítani. Ezen vagyonok sorsa az állami kincstárba való bekerülés volt. A zsidó vagyon feletti marakodásba bekapcsolódtak a csendőrség egyes tagjai is. Baky igyekezett elérni, hogy a testület tagjainak lakásigénylései elsőbbséget élvezzenek az elhurcoltak tulajdonában levő ingatlanok elosztásakor.

A nemzetközi tiltakozások hatására Horthy június végén leállította a deportálásokat. Ennek ellenére 07.09-ig az összegyűjtött zsidókat kiszállították. Baky és Endre megpróbálta Budapestet is megtisztítani. A rendőrség alkalmatlansága miatt csendőröket rendelt a fővárosba is. Azonban a kormányzó közbeszólt és elmaradt a deportálás.

Amint elérte az országot az igazi háború, növekedett a csendőrök dolga is. Az angol-amerikai bombatámadások beindulása és a Vörös Hadsereg közeledése rontotta a közbiztonságot és a termelés biztonságát is. A testület tagjai részt vettek a bombázás utáni kárelhárításban, de az őrshálózat egyben légtérfigyelési feladatokat is ellátott.

Folytatódott a kommunisták üldözése is. Ságvári Endrét hónapokig figyelték, mielőtt lecsaptak rá. A Budakeszi úti Nagy cukrászdában (napjainkban: Remiz étterem) társával együtt akarták őrizetbe venni. Társa feladta magát, míg Ságvári hamis igazolványt mutatott fel és pisztolyt rántott, majd három csendőrt megsebesített. Menekülés közben ölték meg. A legenda szerint a haldokló Ságvárihoz lépő csendőrök a személyazonossága felől érdeklődtek, mire ő csak ennyit mondott: „Harminckét nevem volt, találjátok ki melyik az igazi”. Az akció miatt a későbbiekben Ságváriból mártírt csináltak és számos közterületet, épületet neveztek el róla.

1944.09.28-án Horthy Faragho Gábort, a csendőrség és a rendőrség akkor felügyelőjét küldte Moszkvába a fegyverszüneti tárgyalásra.

1944.10.15-én a csendőrség és a honvédség is egyaránt tétlen maradt. Az egyetlen határozott csendőr vitéz Király Gyula volt, aki miután megtudta, hogy elrabolták ifjabb Horthy Miklóst, parancsot adott a határ menti őrsöknek és a repülőtéri csendőrkülönítményeknek a határátkelők lezárására. Király ezredest ezek után a Gestapo lefogta és Mauthausenbe szállította. Mellette még számos ellenálló csendőr is a németek fogságába került.

A nyilasok is felállították a maguk rendészeti szervét, amelyet Nemzeti Számonkérés szervezetének neveztek el. Parancsnoka Orendy Norbert csendőr alezredes lett, aki maga választotta meg beosztottjait, javarészt csendőrtiszteket. Az NSZK brutális terrort idézett elő, nagyon sokan kerültek hadbíróság elé.

A romló hadi helyzetben való menekülésben is részt vett a testület. Az előretörő szovjetek ellen az elégtelen felszereléssel rendelkező csendőrséget is bevetették. Mondani sem kell, esélyük sem volt ellenük. A harcokban mintegy 11.000 csendőr vesztette életét. A megmaradt állomány nagy része 1945 márciusának utolsó napjaiban osztrák területre vonult vissza.

1945.05.10-én az Ideiglenes Nemzeti Kormány az 1690/1945. M.E. számú rendeletével feloszlatta a csendőrséget, és feladatainak ellátását a rendőrségre ruházta. A csendőrséget kollektíven ítélték el. Teljes állományát leszerelték, a volt csendőrök nyugdíját megvonták. A volt csendőrsök sorsa ezután az üldöztetés vagy az emigráció lett. Az itthon maradtak egyfajta társadalmi számkivetettekké váltak, sorsuk csak az 50-es évek közepétől kezdett rendeződni, amikor a kommunista rendszer legalább a szakmunkás pályákon való elhelyezkedést lehetővé tette számukra. Azonban akik már koruknál fogva nem tudtak dolgozni, nyomorúságos körülmények között élték le életüket. A Nyugatra került csendőrök többsége pedig megállta helyét új hazájában.

 

Írta: Sásdi Tamás

 

Felhasznált irodalom:

Gyáni Gábor: Darabolós gyilkosok és arzénes asszonyok – Bűn és erőszak a Horthy-korban, In: Rubicon 2008/7-8

Jankovics Éva: Lédererné, mi van a kosarában? Egy hátborzongató gyilkosság igaz története. Athenaeum Kiadó, Bp., 2008.

Kaiser Ferenc: A csendőrség a Horthy-korban 1919-1945, In: Rubicon 2010/1

Kaiser Ferenc: A Magyar Királyi Csendőrség. Az alapítástól a felbomlásig 1881-1919, In: Rubicon 2010/1

Kaiser Ferenc: Élet a csendőrőrsön, In: Rubicon 2010/1

http://hu.wikipedia.org/wiki/S%C3%A1gv%C3%A1ri_Endre (2011.12.18)