A hét történelmi személye (2016. március 7 - 13.)

A hét történelmi személye (2016. március 7 - 13.)

541 éve, 1475. március 6-án született a művészettörténet egyik legnagyobb géniusza, MICHELANGELO Buonarotti. 13 évesen állt Ghirlandaio festőhöz tanulónak, majd Bertoldónál a szobrászattal ismerkedett. Itt figyelt fel rá LORENZO DE MEDICI, házába fogadta, ahol családtagként bántak vele. Lorenzo halála és SAVONAROLA fellépése után elhagyta Firenzét, de pár év múlva visszatért kedves városába, ahol akkor a művészettörténet két másik óriása, LEONARDO da VINCI és RAFFAELLO is tar...tózkodott. Michelangelo egyiküket sem kedvelte, nem bízott laza jókedvükben, úgy vélte, a siralom völgyéhez ez méltatlan. II. Gyula pápa Rómába hívta, hogy elkészítse számára minden idők legnagyobb síremlékét, ám a terv megváltozott, sőt a művész addigi munkáját sem fizették ki, aki haragtól feldúltan távozott; a pápa csak hosszas kérleléssel tudta visszacsalogatni a sértődött alkotót, rábízva IV. SIXTUS házi kápolnájának freskóit, amit végül elvállalt azzal a feltétellel, hogy azt fest, amit akar. A feladat igen nagy volt, de mivel egyetlen freskófestő segítségével sem volt elégedett, egyedül dolgozott négy éven át. A csodálatos mű 1512-es leleplezése óta csodájára jár a világ, miként a szintén általa alkotott UTOLSÓ ÍTÉLETNEK, a világ legnagyobb oltárképének is.
   Homoszexualitása nyílt titok volt környezetében, de ő maga titkolni igyekezett, próbálta testi vágyát szellemi - plátói - síkra terelni, ezzel is állandó szenvedést okozva önmagának. Élete szerelme a nála 41 évvel fiatalabb római nemes, Tomasso de Cavalieri , akihez 300-nál is több szonettet írt, s aki a nagy korkülönbség ellenére mindvégig kitartott mellette.
   1551-től kezdte el faragni a saját síremlékének szánt PIÉTÁT, amit késő öregkorában összetört, de helyreállították és 1722-ben a firenzei dómban helyezték el. Nehéz természetű embernek tartották. "Mindenki fél tőled, még a pápa is" - írta neki egy barátja. Kórosan pesszimista, önmarcangoló, örökké sértett, üldözési mániával küszködő, boldogtalan ember volt. Rendkívüli tehetsége ellenére sosem volt elégedett önmagával, ma súlyosan depressziósnak mondanánk.
  1564. február 18-án halt meg az olasz reneszánsz talán legnagyobb képzőművésze.
   Márk Éva