Topor István: A debreceni zsidó tanulók szegregációja 1921 – 1942 között

Munkám alapjául Karády Viktornak a magyar iskolarendszer és felekezeti egyenlőtlenségeket vizsgáló tanulmánykötetét vettem (Karády 1997, 15-55). A szerző tanulmányában a zsidókkal szembeni szegregáció gyökereit kutatva megállapítja, hogy a zsidóság alulképviselete a katolikus és - kisebb mértékben - a református intézetekben „már az első világháború előestéjén világossá vált, és a világháborúk között csak tovább mélyült” (Karády 1997, 42).  Az 1920-as évektől kezdődően a zsidó érettségizőknek már csak tizedrésze látogatta a katolikus intézményeket, szemben a 19. század végi 50%-kal. Megállapítja, hogy ez a jelentős változás a katolikus intézményrendszer általános bezárkózásával magyarázható, amelynek célja, hogy a gyengébb felekezetet képviselő zsidóság katolikus egyházba váló betérési kísérletét lezárja. Egy másik tanulmányában a szegregáció tényét igazoló általános mutatók megalkotásának nehézségéről írva megállapítja, hogy a „legmegfelelőbb mutató ebben a kérdésben az lenne, ha néhány olyan várost vizsgálnánk meg, ahol az azonos szintű iskolák mindegyik típusa megtalálható volna (például állami, katolikus, protestáns.” (Karády 1997, 275)

Kutatásom célja az volt, hogy összegyűjtsem, és egybe vessem a debreceni adatokat a globális mutatók eredményeivel. Forrásul a Hajdú-Bihar Megyei Levéltárban őrzött főnévkönyvek és évkönyvek szolgáltak. Debrecen szabad királyi városban 1930 és 1942 között egyaránt működött állami, református, katolikus és zsidó gimnázium. Így vizsgálódásaim a következő intézményekre terjedtek ki:

1. Debreceni Magyar Királyi Állami Fazekas Mihály Gimnázium
2. Debreceni Magyar Királyi Középiskolai Tanárképző Intézet Gyakorló Gimnáziuma
3. Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma
4. Debreceni Dóczi Leánynevelő Intézet Leánygimnáziuma
5. Debreceni Kegyestanítórendi Calasanzi Szent József Gimnázium
6. A Magyarok Nagyasszonyáról Nevezett Debreceni Római Katholikus Leánygimnázium
7. Debreceni Zsidó Gimnázium

A vizsgált időszakban a gimnáziumi tanulók számának alakulását az 1. számú táblázat mutatja.

1. táblázat A zsidó tanulók szám szerinti megoszlása Debrecen gimnáziumaiban (1930-1942)

*A főnévkönyv hiányos volta miatt nem teljes adat.

A számadatok képet adnak arról a debreceni sajátosságról, hogy az iskolapiac nagy szektorai közül itt – az államival szemben – nagyobb súllyal szerepelnek a felekezeti iskolák. A „kálvinista Róma” állami gimnáziumaira nem jellemző a zsidó tanulók felülprezentáltsága. Sőt, ha az érettségizők számát mutató 2. táblázatot vizsgáljuk, akkor kiderül, hogy az 1930-31-es, az 1939-40-es és az 1941-42-es tanévekben nem volt egyetlen zsidó vallású érettségizője sem a Fazekas Mihály Gimnáziumnak, sem a Tanárképző Gyakorló Gimnáziumának. Igaz, ez utóbbi intézménynek hiányosak az adatai. Hiányzik az 1938-39-es tanévből a IV, V és VIII. osztály; az 1939-40-es tanévből az V. és VI. osztály; az 1940-41-es tanévből a VI. és VIII. osztály; az 1941-42-es tanévből pedig a VIII. osztály főnévkönyve. Az adattal rendelkező osztályokban nem volt zsidó diák. Ez azt valószínűsíti, hogy a hiányzó adatokkal rendelkező osztályokban sem találnánk zsidó vallású tanulókat.

2. táblázat A zsidó érettségizők szám szerinti megoszlása Debrecen gimnáziumaiban (1930-42)

*Ebben a tanévben még nem volt érettségiző osztály, hisz az intézmény 1926 szeptember 1-jével nyílt meg a VMK 56-644/1926.V.ü.sz. alatt kelt engedélyével

Szembetűnő vonás az is, hogy a katolikus iskolák, amelyek a globális mutatók szerint a zsidó tanulóknak csak jelentéktelen hányadát fogadták be, 1937-38-tól Debrecenben a befogadás terén megelőzik a református intézményeket. Az 1930-31-es tanévben a református gimnáziumokban a teljes tanulói létszám 17,9%-a, az 1934-35-ös tanévben már csak 12,9%-a zsidó vallású diák, ezzel szemben a katolikus gimnáziumokban ugyanebben az időszakban a százalékos megoszlás 4,5% illetve 8,8%.

Az 1937-38-as tanévtől fordulat következik be. A katolikus iskolákban a zsidó vallásúak arány nő (Az 1937-38-as évben16,2%, 1939-40-ben 11,9%, sőt még 1941-42-ben is 8,4% az arányuk, szemben a református iskolák csökkenő tendenciájával: 7,0%, 3,7%, 1,3%). Az 1938-39 tanévtől mindkét felekezeti intézménynél fokozatosan csökken a zsidó tanulók aránya. Ennek oka, hogy 1938. május 29-én a magyar országgyűlés elfogadta és életbe léptette az első zsidótörvényt. A debreceni katolikus iskolákba így is több diák tanulhatott, mint a református tanintézményekben. A bekövetkezett változásokat a 3. táblázat szemlélteti.

3. táblázat A zsidó tanulók százalékos megoszlása Debrecen gimnáziumaiban (1930-42)

Az adatok egyértelműen bizonyítják, hogy a katolikus egyház, amelynek hatalma Debrecenben a református egyház mögé szorult, nyitottabbá és toleránsabbá vált a zsidó tanulókkal szemben.

A református gimnáziumokban tapasztalható szegregáció több okra vezethető vissza. Az egyik, hogy a református egyházi hatalom arra törekedett, mind jobban megfeleljen az uralkodó politikai irányvonalnak, és kiszorítsa iskoláinak falai közül a szidó vallású tanulókat, tovább erősítve ezzel helyi pozícióját. A másik ok a református egyházi vezetésben bekövetkezett változás. 1936-ban elhunyt Balthazár Dezső református püspök, aki az 1930-as években éledő és erősödő antiszemita megnyilvánulásokat élesen elítélte. Halála után az egyházkerület élére Ravasz László püspök került, aki többször hangot adott antiszemitizmusának. „A zsidó közösségekben óriási volt a felháborodás Ravasz László református püspök durva támadása miatt. A püspök a Debrecen – Nyíregyháza vonalon zsidókkal utazott és utána így beszélt róluk: «A nyíregyházi vonat harmadosztályú kocsijában hernyósapkás, kaftános zsidók ülnek, akiknek szájukon habzik a jiddis – ez hát Árpád népe?»”. (Gonda 1971, 201)

A Gonda által Ravasz püspöknek tulajdonított mondat inkább anekdotikus elemet sugall. Karády Viktor is egyetértett velem abban,[1] miszerint nehezen elképzelhető, hogy református püspök harmad osztályon utazott volna.

Adatok igazolják, hogy az ő püspökségétől kezdve a nagyhírű református kollégium kapui bezárultak a zsidó diákok előtt. Fontos tény az is, hogy a Református Kollégium Gimnáziumának igazgatói székében az a vitéz Bessenyei Lajos dr. ült, aki 1920-21-ben az Ébredő Magyarok vezére volt a városban, majd 1944 márciusának végén Debrecen főispánjaként főszerepet játszott a város több mint tízezer zsidójának deportálásában. Az 1937-38-as tanévtől egyetlen zsidót sem vettek fel a tanintézetbe.

Ugyan ettől a tanévtől kezdődően a Dóczi Református Leánygimnáziumban is folyamatosan csökken a zsidó tanulók száma. 1937-38-ban 6, 1939-40-ben 3, 1941-42-ben már csak 1 zsidó vallású lánytanulója volt a gimnáziumnak.

Karády Viktor a fehérterrortól kezdődő antiszemita megkülönböztetések terjedésével hozza összefüggésbe a debreceni zsidó gimnázium felállítását (Karády 1997, 44). Haas Imrének, az iskola tanárának a gimnázium 1930-31 évi értesítőjében megjelent cikke is az antiszemita hangulat erősödésével magyarázza az intézmény létrejöttét.[2] Gonda szerint az 1920-21-es tanév végén a gimnáziumot a helyi hitközség minden előzmény nélkül hozta létre, miután egy szemtanú megállapítása szerint mintegy százharminc zsidó diákot „helyszűke” ürügyén nem vettek fel a helyi középiskolákba. Dr. Gutfreund Sándor[3] ügyvéd mozgalmat indított önálló zsidó gimnázium létrehozására. A debreceni hitközség is magáévá tette az ügyet, és kérelemmel fordult az akkori közoktatásügyi miniszterhez, Haller Istvánhoz. A fajvédő hírében álló miniszter azonban határidő túllépésre hivatkozva nem adta meg az engedélyt. A zsidó gimnázium felállítására tett kísérlet az asszimiláns debreceni zsidó körökben is elutasításra talált. A gimnáziumban veszedelmet, a gettóhoz való visszatérést látták. Az ellenzők élén Lefkovits Arthur ékszerész és dr. Freund Jenő ügyvéd állt. A miniszterhez írt levelükben azzal érveltek, hogy a zsidó gimnázium „elkülönülésre fog vezetni és a zsidó ifjaknak a magyarságba való asszimilációját gátolni fogja”. (Gonda 1971, 121-122) Több keresztény társadalmi szervezet is ellenezte a zsidó gimnáziumot. Egyenesen a kormányhoz fordultak a zsidó iskolaügy fejlesztése ellen. Ekkor Sándor Pál zsidó országgyűlési képviselő karolta fel a gimnázium ügyét, és az ő segítségével sikerült engedélyt szerezni az iskola megnyitására. Igaz, már nem Haller volt a közoktatási miniszter, hanem Vass József. A miniszter azzal győzte meg az antiszemita hangoskodókat, hogy megígérte: az új zsidó gimnázium állami felügyelet alatt fog működni. Az ő 7101-1921. sz. engedélyével 1921. szeptember 1-jén nyitotta meg kapuit a gimnázium, és 1944 márciusáig, szinte a deportálások megkezdéséig működött (Gonda 1971, 121-122). A rendelet értelmében évenként egy-egy osztállyal növekedett. Első érettségiző osztálya az 1928-29-es tanévben tett vizsgát. A gimnázium a debreceni zsidó diákok nagy részének biztosított tanulási lehetőséget, de az ország különböző pontjairól is fogadott tanulókat. Az intézmény összes tanulói létszámának negyven százalékát ők adták. Az 1930-31-es tanévtők kezdve azonban fokozatosan csökkent a tanulók száma. Ez részben demográfiai okokra vezethető vissza, hiszen a zsidó családokban is a 2-3 gyermekes családmodell vált népszerűvé. A zsidótörvények életbe lépésétől kezdődően a létszámcsökkenés felgyorsult. Ezt igazolják a létszámadatok. 1937-38-ban 357 fő, 1939-40-ben 288 fő, míg 1941-42-ben már csak 278 diák tanult az intézményben.

A gimnázium keresztény tanulókat is fogadott, bár az összlétszámhoz viszonyítva számuk viszonylag alacsony. 1937-38-ban 18 keresztény (11 református és 7 katolikus) diák járt ide, és még az 1939-40-es tanévben is volt 6 keresztény tanulója. Az 1941-42-es tanévtől viszont mind a 278 tanuló zsidó vallású volt.

Összegzésként megállapítható: míg a globális mutatók szerint a zsidó érettségizők aránya az állami gimnáziumokban túlprezentált volt a katolikus, protestáns és más felekezeti iskolákkal szemben, addig Debrecen állami gimnáziumaiban jelenlétük alulprezentált. Ugyancsak ellenkező előjelű folyamat figyelhető meg a felekezeti iskolák tekintetében. Országos szinten a vizsgált időszakban a katolikus gimnáziumokban folyó szegregáció erősebb volt a protestánsnál, ám Debrecenben ez a folyamat is fordított. Itt a református iskolákban tanulni szándékozó zsidó diákokkal szemben jobban érvényesül a kirekesztés, mint a katolikus gimnáziumok esetében. Végül az is sajátos vonás – a globális mutatókkal szemben –, hogy a zsidó tanulók nagyobbik részének a középfokú oktatást a városban működő zsidó gimnázium biztosította.

A tanulmány a Debreceni Szemle 2011/3. számában is olvasható.

Források, bibliográfia

A Magyarok Nagyasszonyáról Nevezett Debreceni Római Katholikus Leánygimnázium főnévkönyvei és értesítői

Debreceni Dóczi Leánynevelő Intézet Leánygimnáziuma főnévkönyvei és értesítői

Debreceni Kegyestanítórendi Calasanzi Szent József Gimnázium főnévkönyvei és értesítői

Debreceni Magyar Királyi Középiskolai Tanárképző Intézet Gyakorló Gimnáziuma főnévkönyvei és értesítői

Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma főnévkönyvei és értesítői

Debreceni Zsidó Gimnázium főnévkönyvei és értesítői

Gonda, Moshe Elijahu

1971  A debreceni zsidók száz éve. Tel Aviv

Karády Viktor

1997  Felekezeti státus és iskolázási egyenlőtlenségek. In Karády Viktor Iskolarendszer és felekezeti egyenlőtlenségek Magyarországon (1867-1945). Budapest, Replika Kör, 15-57

1997  Zsidótörvények és életfeltételek a szociális jelzők tükrében. In Karády Viktor Zsidóság, modernizáció, polgárosodás. Budapest, Cserépfalvi Kiadó, 275–322

Magyar Királyi  Állami Fazekas Mihály Gimnázium főnévkönyvei és értesítői

Írta: Topor István