Tóth Eszter Zsófia: Kádár leányai - Nők a szocialista időszakban

2012.12.30 14:54

A mű három forrásból táplálkozva mutatja a be a Kádár-korszakban élő nők életét. A szerző elsősorban a Nők lapja cikkeit használta forrásként, de alkalmazta az oral history módszerét is, az interjúzást, ezen felül néhány a korszakban játszódó filmeket is elemezve mutatta be az adott történelmi helyzetet. Olvashatunk a nők 1956-os szerepvállalásáról, a magukra maradt leányanyákról, munkásnőkről, akik a munka mellett országgyűlési képviselői munkát is elvállalták és a 80-as években élt gyesen levő anyukák mindennapjairól.

A szokatlan módszer ellenére mindez olvasmányos és érdekes is. A szerző olykor a humort sem nélkülözi, megtudhatjuk, hogy az egyik munkásnő miért mondta az egyik nagykutyának a "Sétálunk, sétálunk egy kis dombra lecsücsülünk" című mondókát. A könyv egyetlen negatívuma a terjedelem, mindössze 169 oldal, ettől függetlenül nagyon profin szerkesztett munka. Ajánlom mindenki számára, akit érdekel a korszak.

Összefoglalva: Egy rövid, de érdekes és olvasmányos művet vehet a kezébe az olvasó.

Kiadó: Nyitott Könyvműhely, 2010

 

Sásdi Tamás