Hahn István: Naptári rendszerek és időszámítás

2013.05.03 16:47

 

Az idő számításának szükségessége egyidős az emberiséggel.  Az életfeltételeit fáradságosan, a mindennapi természeti adottságok szerint megteremtő, majd élelmet rendszeresen és előre megtervezett munkával előállító ember számára” elemi szükséglet volt az egymást szabályosan követő változás megfigyelése, a törvényszerűségek felfedezése, meghatározása és egymáshoz való viszonyítása. Ennek a szükségletnek a kielégítésére jöttek létre az első időszámítási rendszerek. Hahn István, a 20. század neves ókortörténésze könyvében végigvezeti az olvasót a különböző naptári rendszerek történetén. A négy fejezetre osztott mű első fejezetében megismertet bennünket a három naptári alaptényezővel. Így a lunaszoláris naptárat használó babiloni, görög, zsidó és kínai naptárral. A tisztán lunáris alapú mohamedán naptárral, valamint a szoláris alapú egyiptomi naptár kialakulásával. Megismerhetjük a római naptár sajátosságait, Caesar naptári reformját és a Gergely-féle naptár reformját. Érdekessége a fejezetnek a közép-amerikai népek naptárairól szóló rész. Könyvének második fejezete kiemelt napokkal és ünnepekkel foglalkozik. A harmadik fejezet a kronológia történetébe enged betekintést. Külön kitér az olimpiai évszámításra, a világérákra: így a keresztény, zsidó, a mohamedán és a francia forradalom évszámítására.  Könyvének utolsó fejezete az ókori események meghatározásának titkaiba avatja be az olvasót.

Ajánlom Hahn István könyvét mindazoknak, akiket érdekel és foglalkoztat az idő problémája.

 

Kiadó: Filius, 1998.

 

Topor István