Évfordulók szeptember 4-én

2014.09.03 16:33

1805. augusztus 4-én született gróf hídvégi Mikó Imre erdélyi magyar államférfi, művelődés- és gazdaságpolitikus, történész. Két ízben volt Erdély főkormányzója, egyszer Magyarország közmunka- és közlekedésügyi minisztere. Erdély Széchenyijeként emlegették, legnagyobb műve az Erdélyi Múzeum létrehozása. Történészként főleg forráskutatással foglalkozott, az ő szerkesztésében jelent meg az "Erdélyi történelmi adatok" c. forrásgyűjtemény első három kötete.

1830. szeptember 4-én indult útjára az első gőzhajó Bécs és Pest-Buda között. Az angol vállalkozók alapította Első Dunagőzhajózási Társaság első hajója I. Ferenc nevét viselte. Ekkortól a lovak által vontatott hajókkal szemben már alig több, mint fél napra rövidült az utazás a két főváros között. Ugyanennek a hajónak az Al-Dunáigtartó útja 4-5 hét helyett 8 napot vett igénybe.

1965. szeptember 4-én halt meg Albert Schweitzer, a XX. sz. talán legzseniálisabb polihisztora, teológus, orvos, muzsikus, filozófus, tanár, az 1953-as Nobel-békedíj kitüntetettje. Világhírnevet a gaboni Lambarénében alapított őserdei kórháza hozott neki, ahol ingyen gyógyította a helyieket, akik ezért az Onanga - Nagy Fehér Varázsló nevet adták neki. Az I. világháború után 1924-ben mehetett vissza Lambarénébe, ahol kemény küzdelmet folytatott az éhínség és a vérhasjárvány ellen. A II. vh. után világszerte népszerű lett, felszólalt a fegyverkezés ellen, hatására az emberi élet tiszteletének elve bekerült a Hippokratész eskű módosított szövegébe.

Márk Éva