Évfordulók szeptember 2-án

2014.09.02 05:13

Kr. e. 31. szeptember 2-án vívták Octavianus és Marcus Antonius hadai az actiumi tengeri csatát, amelyben Octavianus hadvezére, Agrippa döntő győzelmet aratott a Kleopátra egyiptomi uralkodó által segített Antonius felett.

Az enyhe létszámbeli fölénye ellenére Antonius gyorsan hátrányba kerültek. Ennek okai között szerepelt, hogy hajósait drámai módon megtizedelte a nyár során pusztító malária; a fém hajóorral ellátott gályák evezői mellé nem jutott elég ember. Agrippa könnyedén mozgó hajói a hajítószerkezetek és nyílzápor segítségével rövid idő alatt megbénították Antonius lomhán mozgó gályáit, és sokat el is foglaltak közülük. A fejleményeket látva Kleopátra cserbenhagyta férjét, és a csata tetőpontján váratlanul elmenekült az öbölből. A királynővel együtt körülbelül 60 hajó is távozott, így aztán a hadvezér nagyon nehéz helyzetbe került; a megfutamodókat látva a harcoló katonák lelkesedése is elveszett, így Agrippa hajói hamarosan felülkerekedtek, és megsemmisítették Antonius flottáját.

Az összecsapása a római polgárháború utolsó ütközete volt, a győzelemmel pedig Octavianus megkezdhette egyeduralma kiépítését.

 

1686. szeptember 2-án a Lotaringiai Károly és Miksa Emánuel vezette keresztény seregek két és fél hónapi ostrom után elfoglalták az Abdurrahman, az utolsó budai pasa által hősiesen védett Budát. Ezzel véget ért az ország egykori központjának 145 éves török megszállása. Az ostromban kiemelkedő vitézségről tett tanúbizonyságot Bottyán János, a későbbi kuruc generális.

 

 

1811. szeptember 2-án született Heckenast Gusztáv könyvkereskedő és nyomdatulajdonos. 1826-tól sógorának pesti könyvkereskedésében dolgozott, amelyet aztán 1833-ban megörökölt. Amikor üzletét az 1838-as nagy árvíz elpusztította, magyar írók siettek a segítségére a Budapesti árvízkönyv című kiadvány jövedelmével, míg külföldi kollégái elengedték tartozásait. 1840-ben társult Landerer Lajos nyomdásszal. Legfontosabb kiadványuk a Kossuth szerkesztette Pesti Hírlap volt. 1848. március 15-én nyomdájukban készült el a szabad magyar sajtó első terméke a Tizenkét pont és a Nemzeti dal.

Topor István