Évfordulók október 20-án

2014.10.19 17:37

1740. október 20-án halt meg VI. Károly német-római császár (III. Károly néven magyar király), akinek a Pragmatica Sanctiot (gyakorlati rendelkezések, királyi rendelet), itt konkrétan a leányági örökösödést úgy birodalma országaival, mint Európa hatalmaival - Bajorország kivételével - sikerült elfogadtatnia. Ennek ellenére halálával szinte egyidőben kitört az osztrák örökösödési háború, melynek során a Habsburg Birodalom gyakran közel állt hozzá, hogy a nagyhatalmak felosztják maguk között területeit. Az uralkodásra fel nem készített 23 éves Mária Terézia elaggott tanácsadói és tehetségtelen hadvezérei között szinte egyedül maradt a súlyos gondokkal. A háborús veszteségek közepette a magyar királynővé koronázott Mária Terézia összehívta a magyar országgyűlést, ahol olyan szívhez szóló beszédet tartott, hogy a meghatott nemesek "életüket és vérüket" ajánlották. A magyar hadsereg felléptével a katonai feszültség ugyan enyhült, de Mária Terézia nem tudta megakadályozni a bajor király császárrá választását, így a cím három évszázad után először került nem Habsburg uralkodó birtokába. Az örökösödési háborúnak az 1748. októberi aacheni békeszerződés vetett véget, melyben Ausztria elvesztette Sziléziát, de visszaszerezte Dél-Németalföldet és megőrizte a birodalom egységét.

1809. október 20-án született Horváth Mihály történész tizenhét gyermekes orvos-családban. Bölcsészdoktori diplomája után pappá szentelték. A bécsi Theresianum magyar nyelv és irodalom tanára volt, szabadidejét levéltári kutatásokkal töltötte. Az 1849-es Függetlenségi Nyilatkozat után vallás- és közoktatásügyi miniszter lett. A vereség után bujdosott, távollétében felakasztották, de sikerült Belgiumba menekülnie. 1867-ben Erzsébet királyné segítségével hazatért. Korának egyik legnépszerűbb történetírója volt, liberális gondolkodását paptársai rosszul viselték. Fő művei: A magyarok története I.-IV.; Huszonöt év Magyarország történetéből; Zrínyi Ilona; Fráter György.

Márk Éva