Évfordulók november 27-én

2014.11.26 19:06

1308. november 27-én a pesti domonkos kolostornál tartott gyűlés királlyá választotta I. Károlyt (Károly Róbertet). A választáson jelen volt a pápai legátus, Gentilis bíboros, a szlavón bán, Kőszegi Henrik, a három nádor közül Aba Amadé és Borsa Kopasz, míg Csák Máté, a harmadik nádor csak képviseltette magát, miként Kán László erdélyi vajda is.

1619. november 27-én Bethlen Gábor erdélyi fejedelem csapatai elfoglalták Bécs elővárosát, Ebersdorfot. Ezzel megkezdődött Bécs körülzárása. Három nappal később azonban a fejedelem Homonnai támadása miatt támadt itthoni nehézségekre hivatkozva a magyar hadakkal elvonult Bécs alól. Bethlen Gáborról Márk Éva tanulmányát ajánljuk olvasásra. korok.webnode.hu/products/bethlen-gabor/
1677. november 27-én Apafi Mihály erdélyi fejedelem engedélyével az erdélyi önkéntes hadsereg gróf Thököly Imre parancsnoksága alatt Derecskénél csatlakozott a Wesselényi Pál vezette bujdosók seregéhez.
1705. november 27-én II. Rákóczi Ferenc kiáltványt intézett a horvátokhoz, hogy fogjanak fegyvert mellette. A kiáltvány azonban visszhangtalan maradt. Csapatait megindította Horvátországba a "haza ellenségei" ellen. A
hadjárat célja az volt, hogy az Adrián keresztül közvetlen érintkezésbe kerüljön a franciákkal. Ez azonban nem valósult meg.

Topor István