Évfordulók november 24-én

2014.11.23 16:45

1494. november 24-én halt meg I. Mátyás legendás hadvezére Kinizsi Pál, aki élete során sosem vaszített csatát. Mátyás halála után megtagadta királyának tett esküjét, és Corvin János ellen fordult, de ő semmisítette meg a fizetetlen rablókká lett Fekete Sereget is, majd élete végéig a törökök ellen harcolt. Szendrő ostrománál vesztette életét.

1530. november 24-én égett le a lőcsei papírmalom. Ez az első adat arra, hogy Magyarországon is zallott papírgyártás. Bár hosszú ideig ragaszkodtak a tartós pergamenhez, drágasága miatt lassan kiszorult a forgalomból. Kossuth kezdeményezésére a XIX. sz. elején kezdték a papírgyárak felváltani a papírmalmokat.

1966. november 24-én halt meg Steinberger Sarolta, az első magyar orvosnő, aki Magyarországon szerzett diplomát (18 évvel Hugonnay Vilma svájci diplomája után). 1875-ben született jómodú családban, a kolozsvári református kollégiumban érettségizett. Épp attól az évtől kezdtek nőket is felvenni az orvosi szakra, ahol 1900-ban végzett. Ezután még külföldön is tanult, majd hazatérve az Országos Társadalombizt. Intézet (OTI) osztályvezető főorvosa lett.

Márk Éva