Évfordulók július 28-án

2012.07.27 19:51

1794-ben ezen a napon végezték ki a francia jakobinusok fő vezetőit, köztük Robespierre-t és Saint-Just-öt. Az előzmények: július 27-én a puccsal megbuktatott jakobinus vezetőket a párizsi börtönbe vitték, de Coffinhal tábornok még aznap délután kiszabadította őket. Robespierre-ék a városházára menekültek, ám a Konvent ekkor már döntött sorsukról: törvényen kívül helyezte őket, és elrendelte elfogatásukat. Az összeesküvők pártján álló katonaság ostromgyűrűje miatt estére a jakobinusok reménytelen helyzetbe kerültek, ezért sokan kétségbeesett tettekre szánták el magukat. A „Megvesztegethetetlen” öccse, Augustin és a jakobinus puccsban egykor kulcsszerepet játszó Hanriot az ablakon át próbáltak távozni, de lábukat törték; Le Bas öngyilkos lett, és feltételezhetően hasonló tettre szánta el magát Robespierre is, akinek egy golyó szétroncsolta az állkapcsát (az is lehetséges, hogy egy kósza lövedék találta el). Többen próbáltak elrejtőzni a városházán, de az éjjel kettő óra után rohamozó katonaság mindenkit kézre kerített. A Konvent ítélete nyomán Robespierre-t és húsz társát július 28-án délután lefejezték a Place de la Révolution-on – a Forradalom terén –, a következő napokban pedig még körülbelül 80 ember jutott hasonló sorsra. Időközben a thermidori puccsot szervezők vezetésével új Konvent alakult, mely véget vetett a terrornak, leromboltatta a guillotine-okat, és egy, a nagypolgárság számára kedvező rendszert épített ki.

1849. július 28-án a Szegeden ülésező országgyűlés elfogadta a zsidók egyenjogúsítását (így a zsidók izraelita vallású magyar állampolgárok lettek), valamint a nemzetiségi törvényt, amely községi és megyei szinten is biztosította volna a nyelvhasználatot (a törvényeket a király nem szentesítette). A 17 pontból álló, irányelveknek, útmutatásnak szánt szabály „minden népiségek nemzeti szabad fejlődésének” biztosítására egyrészt a hivatali nyelvhasználatot szabályozta, másrészt az egyházi, iskolai ügyekre tért ki.

A nemzetiségi többségű megyékben a belső adminisztrációt is átengedte a helyi főnyelvnek, s ott is, ahol a nem magyarok csak kisebbséget alkottak, minden hivatalos gyűlésen szólhattak anyanyelvükön. A helyi nemzetőrség nyelve szabadon választható, az oktatás nyelvéül „mindig a községi vagy illetőleg az egyházi nyelv fog használtatni”. Anyanyelvén mindenki fordulhat a hivatalos fórumokhoz. Az egyházak teljes szervezeti ügyintézési és nyelvi szabadsága mellett, a „görög szertartásúak számára” a budapesti egyetemen hittudományi kart terveztek létesíteni.

1914. július 28-án az Osztrák-Magyar Monarchia miután a július 25-én küldött ultimátumára adott szerb választ nem találták kielégítőnek, hadat üzent Szerbiának. Ezzel megkezdődött a hadüzenetek küldözgetésének időszaka, és megindultak a hadigépezetek. A központi hatalmak, mely kezdetben a Német Császárság és az Osztrák-Magyar Monarchia volt, bár rövidesen csatlakozott Törökország, új frontokat nyitva, terve az volt, hogy a Monarchia feltartóztatja az orosz erőket, míg a németek csapást mérnek a franciákra. Mindenáron el akarták kerülni a kétfrontos háborút. Azonban, az orosz mozgósítás a vártnál gyorsabban zajlott le, így azelőtt tudták megkezdeni hadműveleteiket, mielőtt az Osztrák-Magyar Monarchia hadsereg végezhetett volna Szerbiával. E meglepetés komoly veszteségeket okozott. Ugyanakkor nyugaton sem jött be a németek számítása, a jelentős előrenyomulás ellenére a brit-francia erők megállították őket. A történések, mint arról már volt szó, igazából mindenkit megleptek. Egyszer az Osztrák-Magyar Monarchiáról mondta vagy írta valaki, hogy mindig az előző háborúra készült fel. Az első világháború esetében elmondható, hogy mindenki egy másik háborúra készült.