Évfordulók január 3-án

2015.01.02 16:36

1521. január 3-án X. Leó pápa Decet Romanum Pontificem bullájával kiközösítette, egyházi átokkal sújtotta és eretneknek nyilvánította Luthert, egyúttal levélben kérte fel a császárt, hogy tegyen határozott lépéseket a lutheri eretnek tanok visszaszorítására. Ezt megelőzte 1520. június 15-én kiadott Exsurge Domine kezdetű bullája, amellyel a kiközösítés megtörtént. Az ekkor még Luther ellen író VIII. Henrik angol királyt a Defensor fidei, azaz a hit védelmezője címmel tisztelte meg Leó pápa.

A katolikus egyház intézkedéseit azoknak az új tanoknak a gyors terjedése magyarázza, melyek kétségbe vonják a pápa hatalmát és a pápának a keresztény világon belüli elsőségét. Luther hittételei komoly visszhangot keltenek a polgárság és a parasztság körében. Követői a keresztények szabadságáról vallott nézeteit egyfajta társadalmi megújulásra való ösztönzésként is értelmezik. V. Károly, aki szerette volna megőrizni a hit és az egyház egységét, nem tudta az új tant hatalmi szóval elnémítani. A Luther pártján álló fejedelmek és birodalmi városok kikényszerítették a császártól Luther Wormsba hívását, de azt is kikötötték, hogy a reformátornak szabad elvonulást kell biztosítani. Április 17-18-án a birodalmi gyűlésen Luther vállalt minden általa addig leírt szót, és tanait védelmezve visszautasította azt a követelést, hogy vonja vissza azokat. Ekkor a császár kihirdeti a wormsi ediktumot, de ennek végrehajtását az evangélikus rendek ellenállása meghiúsította. III. Frigyes, szász választófejedelem hogy megvédhesse Luthert Wartburgba vitetette.

1704. január 3-án megérkezett Tokajba az erdélyi nemesek küldöttsége azzal a céllal, hogy felajánlják II. Rákóczi Ferencnek a fejedelmi trónt.

1710. január 3-án Érsekújváron kivégezték Ocskay László kuruc brigadérost, császári és királyi ezredest.


Ocskay 1703 júniusában Magyarországon volt, ahol egy gyorsan összeszedett lovascsapattal csatlakozott II. Rákóczi Ferenc akkoriban kezdődő felkeléséhez. Csakhamar - bátorságával és ügyességével - olyan érdemeket szerzett, hogy ezredes lett. Szépen gyarapodó huszárjaival gyors egymásutánban meghódította Lévát, Korponát, Selmecet. Már ekkor elkezdte Ausztriába és Morvaországba pusztító, hosszú évekig tartó betöréseit, melyek félelmetessé tették nevét (Európa-szerte mint "a tűz fejedelmét" és "Rákóczi villámát" ismerték). 1704-ben már több mint hatezer ember volt parancsnoksága alatt. Az év végén a nagyszombati csatában (1704. december 25.) Rákóczi állítása szerint "csodákat mívelt".

Számos győzelmének jutalmául II. Rákóczi Ferenc 1705. augusztus 15-én brigadérossá léptette elő. Azonban nem maradt sokáig hű a fejedelemhez. A trencséni csata (1708. augusztus 3.) után Pálffy János császári tábornagy megbízásából Pyber László püspök megnyerte I. József pártjának Ocskayt, akit már régebben ismer. Ocskay gyanús veszteglésével felkeltette a fejedelemnek és vezérkarának figyelmét, de árulása csak akkor lett nyilvánvaló, amikor 1708. augusztus 28-án Pereszlénynél - katonáit I. József iránti hűségesküre kényszerítve - nyíltan egyesült Pálffy hadával. Ez a tette Rákóczi felvidéki hívei között roppant megdöbbenést és zavart keltett. Ocskay ezután már császári ezredesként szerepelt. Német tiszttársai azonban nyíltan kimutatták megvetésüket a többszörös árulóval szemben, katonái pedig lassanként otthagyták a rájuk kényszerített zászlót, és visszaszöktek a kurucokhoz.

Elfogása Jávorka Ádám érsekújvári főhadnagy nevéhez fűződik, aki 1703. január 1-jén véghez is vitte tervét, a foglyul ejtett Ocskayt Érsekújvárra vitte. Itt a Csajághy János brigadéros elnökletével összeült haditörvényszék Ocskayt előbb karóba húzatásra, végül - Ocskay Sándor közbenjárására - kegyelemből pallos általi halálra ítélte. Hiába tagadta most meg I. Józsefet, Rákóczihoz való visszatérését ígérve, 1710. január 3-án lefejezték, és fejét a vár bástyáján karóra tűzték.

Alakját az irodalomban Jókai Mór regénye, a Szeretve mind a vérpadig, valamint Herczeg Ferenc legsikeresebb színműve, az Ocskay brigadéros örökítette meg.

1849. január 3-án Bem tábornok vezetésével a VI. hadtest Doboka megyében, Tihucánál megütközött Karl Urban alezredes határőrcsapataival. A győzedelmes ütközetet követően Erdély északi része felszabadult a császári megszállás alól. Ugyanezen a napon a Fejér megyei Bicskénél Windischgrätz tábornagy magánszemélyként fogadta az országgyűlés december 31-i békeküldöttségének tagjait, akiktől feltétel nélküli megadást követelt.

Topor István