Évfordulók február 4-én

2015.02.03 17:59

   FEBRUÁR 4. RÁKELLENES VILÁGNAP. 2000-ben, az első rákellenes világkongresszuson Párizsban ezen a napon dokumentumot írtak alá, amely világméretű összefogást sürget a gyilkos kór ellen.

   SZENT VERONIKA ünnepe. Legendája szerint ott volt az asszonyok között, akik Jézust a Golgotára kísérték és kendőjével letörölte a vért, verejtéket Jézus arcáról, melynek lenyomata ott maradt a kendőn. A varróleányok és betegápolók védőszentje. A moldvai csángók Vironként ismerik.

 922. február 4-én érkeztek kalandozó magyarok az akkor bizánci uralom alatt lévő APULIÁBA. Előzőleg I. Berengár király hívására indultak Itáliába. Berengár egy trónkövetelő elleni harcához kért segítséget, mely háborút DURSAK és BOGÁT magyar vezérek támogatásával meg is nyert. Ezután mentek tovább és jutottak el az olasz csizma sarkáig a magyarok.

1746. február 4-én született TADEUSZ KOSCIUSZKO lengyel nemzeti hős. Apja szigora elől Franciaországba menekült, majd beállt katonának az amerikai függetlenségi háborúba, ahol dandártábornokká nevezték ki. Katonai vezetője lett az 1794-ben kitört lengyel felkelésnek, a kezdeti sikerek után azonban vereséget szenvedett, megsebesült és orosz fogságba esett. Lengyelország 1795-ös felosztásával az ország sokáig nem szerepelt térképeken. I. Pál cár bocsátotta szabadon, ezután Amerikába ment. Rokkant volt ugyan, mégis alkalmazta volna őt Thomas Jefferson alelnök - később elnök - és Bonaparte Napóleon. Egyik ajánlatot sem fogadta el. Svájcban halt meg 1817-ben. Holttestét Sándor cár a krakkói Wawelbe vitette, a lengyel királyok temetkezési helyére.

Márk Éva