Évfordulók február 12-én

2015.02.11 16:17

  Február 12. EULÁLIA napja, melyről a földművesek - főleg Szlavóniában, de másfelé is - évszázados tapasztalataik alapján úgy tartják, hogy az ekkor vetett mag jó termést hoz. Barcelonai SZENT EULÁLIA a tengerjárók, főleg a spanyol tengerészek védőszentje.

1211. február 12-én tagadta meg jóváhagyását III. INCE pápa az esztergomi és a kalocsai érsekek egyezségéhez, mely szerint mindketten jogosultak lennének királykoronázásra. Ez a lehetőség ugyanis növelte volna a trónörökösök közötti versengést, veszélyeztetve az ország békéjét.

1676. február 12-én váltotta ki közadakozásból összegyüjtött pénzen HOLLANDIA a magyarországi ellenreformáció idején koncepciós perbe fogott 300 pap és tanító közül a hitük mellet a kegyetlen kínzások ellenére is kitartó 42 embert, akiket Nápolyba hurcoltak és gályarabnak eladtak. Addigra már csak harmincketten éltek közülük. A szintén a katolikus vérbíróság által gályarabságra ítélt túlélő, KOCSI CSERGŐ BÁLINT tanár művéből, ill. az azt latinból magyarra fordító BOD PÉTER munkájának köszönhetően ismerhetjük a szörnyű szenvedések történetének részleteit. Ezeket és a pozsonyi gyalázatos perről készült jegyzőkönyveket felhasználva írta meg NEGYVEN PRÉDIKÁTOR c. kitűnő könyvét MOLDOVA GYÖRGY.

1991 február 12-én halt meg KRASSÓ GYÖRGY a Kádár-korszak ismert ellenzéki alakja. 1985-ben kiengedték Londonba haldokló testvére látogatására, akkor menedékjogot kért és kapott. Dolgozott a Szabad Európa Rádiónak és a BBC-nek. 1989-ben Nagy Imre újratemetésére tért haza, majd megalapította a Magyar Október Pártot; nyilatkozatban adták ki, hogy ' 56 eszméi "nem érvényesülnek a meglévő politikai szervezetek programjában és gyakorlatában". Radikális akcióik miatt marginális szerepre kényszerült, az ellenzéki pártok szóba sem álltak vele, minthogy az Ellenzéki Kerekasztal résztvevőit antidemokratikusnak nevezte. Számos keserű csalódást követően a fenti napon 58 éves korában szívinfarktus vitte el.

Márk Éva