Évfordulók augusztus 20-án

A NAP IDÉZETE:

"A vendégek s a jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén. Hiszen kezdetben úgy növekedett a római birodalom, úgy magasztaltattak fel és lettek dicsőségessé a római királyok, hogy sok nemes és bölcs áradt hozzájuk különb-különb tájakról. Róma bizony még ma is szolga volna, ha Aeneas sarjai nem teszik szabaddá. Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak. Ha pedig le akarnád rombolni, amit építettem, vagy szét szórni, amit összegyűjtöttem, kétségkívül igen nagy kárt szenvedne országod." (Szent István király intelmei Imre herceghez)

Augusztus 20-a ISTVÁN napja. A név görög-latin eredetű. A görög Sztephanosz és a latin Stephanus névből származik. Jelentése: koszorú.

1083. augusztus 20-án Magyarország államalapító és egyházszervező első királyát, I. Istvánt szentté avatták a székesfehérvári Bazilikában.

István szentté avatásáról egyedül Hartvik püspök legendája őrzött meg tudósítást. Eszerint László király háromnapi böjtöt hirdetett. "Három napon át bajlódtak [István] szent testének kiemelésével, azt a helyéről elmozdítani semmi módon nem volt lehetséges. Az idő tájt ugyanis a bűnök odáig vezettek, hogy az említett László király és fivére, Salamon között súlyos nézeteltérés támadt, amely miatt Salamont elfogták és börtönbe zárták. Amint tehát a holttest kiemelésével hasztalan próbálkoztak, egy Karitas nevezetű asszonyszemély, aki a bökénysomlyói Szent Üdvözítő-templom melletti zárda lakója volt, s akinek életét az akkori közvélemény igen jelesnek tartotta, égi kinyilatkoztatásban részesülvén tudtára adta a királynak, hogy fáradozásuk hiábavaló; a szent király földi maradványait át nem szállíthatják addig, amíg Salamont a börtön rabságából ki nem eresztik, s a szabadság kegyelmét meg nem kapja. Kiengedték azért amazt a börtönből, és ismételten háromnapos böjtöt tartottak. Amikor a harmadik napon odaléptek, hogy a szent maradványokat elvigyék, a sír fölé helyezett hatalmas sziklát oly játszi könnyedséggel tudták eltávolítani onnét, mintha nem is lett volna súlya azelőtt. A harmadnapi vecsernye végeztével azután valamennyien várva várták az isteni irgalom jótéteményeit a szent férfiú érdemeiért, és Krisztus nyomban meg is látogatta népét: a szent hajlékot teljes terjedelmében elárasztották a mennyből küldött csodajelek."

A betegek gyógyulásán kívül az is az égi jelek közé tartozott, hogy amikor "eltávolították a padlózatból kiemelkedő márványtáblát, és miután lejutottak a sírboltba, felnyitásakor olyan édes illatáradat borított el minden körötte állót, hogy úgy érezték, az Úr paradicsoma gyönyörűségeinek kellős közepébe csöppentek".

Az 1083. augusztus 20-án történt ünnepi aktuson a csontokat "patyolat tiszta lenvászonba szedegették", de a király jobbján viselt gyűrűt nem találták. Ezt követően Merkur, a székesfehérvári egyház kincstárának őre egy fehér ruhába öltözött ifjútól összehajtogatott kendőt kapott megőrzésre, amely István kezét tartalmazta teljes épségben a gyűrűvel együtt. Egy XII. századi oklevél szerint viszont Merkur már 1083 előtt ellopta a karereklyét, amelyet a mai közvélekedés a Budapesten őrzött Szent Jobbal tart azonosnak.

A Szent Jobb testtől való különválásának valós története sohasem lesz egyértelműen tisztázható, mint ahogy semmi remény nincs arra sem, hogy István földi maradványait az utóbb feldúlt székesfehérvári királysírok egymásra hányt csontjaiból valaha is biztonsággal el lehessen különíteni.

1245. augusztus 20-án királlyá koronázták V. Istvánt, IV. Béla magyar király és Laszkarisz Mária gyermekét. 1246-tól rövid ideig Szlavónia hercege volt, majd nagykorúvá nyilvánítása után, 1257-ben Erdély hercegeként a keleti országrészeket kormányozta. 1262-ben felvette az "ifjabb király" és a "kunok ura" címeket is. A hatalommegosztás kérdése miatt apjával egyre inkább megromlott a viszonya. 1264-ben nyílt belháborúra került sor közöttük. A feketehalmi csatában V. István még alulmaradt apja seregeivel szemben, de az 1265. évi isaszegi csatában megszerezte a végső győzelmet. 1266-ban a Nyulak szigeti (margitszigeti) egyezség zárta le a viszálykodást. Apja halála után, 1270 májusában lépett a trónra, és ismét királlyá koronázták. 1272 júniusában a bárók egy csoportja fellázadt ellene, és elrabolták fiát, László herceget, a későbbi IV. (Kun) Lászlót. A király hadai megostromolták Kőkapronca várát, de bevenni nem tudták. V. István betegen tért haza, néhány hét múlva meghalt. A Nyulak szigetén - a mai Margitszigeten - lévő domonkos apácakolostorban temették el.

1563. augusztus 20-án kezdődött az I. Ferdinánd által összehívott pozsonyi országgyűlés. A rendek által törvénybe iktatott törvényeket az uralkodó november 13-án szentesítette. A legfontosabb törvények: legalább kétévenként legyen országgyűlés; a végvárak parancsnokságát ne bízzák idegen kapitányokra; a városokba menekült nemesek viseljék polgárok módjára a városi terheket; tilos a töröknek fegyvert eladni.

1608. augusztus 20-án Mátyás főherceg nevében báró Illésházy István, Báthori Gábor erdélyi fejedelem nevében pedig Imrefi János szövetséget kötött Kassán. Ebben a fejedelem kötelezte magát, hogy Erdélyt nem idegeníti el a koronától, és ha kell, haddal segíti a királyságot mindenki ellen, kivéve a törököt. A Bocskai István életére átengedett felső-magyarországi területekre nem tartott igényt, viszont megkapta Nagybányát. A szerződés azt is rögzítette, hogy a hajdúk Kálló vára helyett az ugyancsak Szabolcs megyei Nádudvart, illetve Csegét kapják meg azonos jogokkal.