Évfordulók augusztus 11-én

2014.08.10 17:05

Kr. e. 3113. augusztus 11. Egyes feltételezések ezzel a nappal vette kezdetét a maja időszámítás. A maja
civilizáció az idő mérésére többféle naptárat is használt. Az egyik a rítusokkal és a jóslásokkal volt kapcsolatban, ezt colkinnak, azaz szent körnek nevezték, és 260 napból állt. A másik naptáruk a haab, a Nap mozgásán alapult, és 365 napra tagolta az évet. Ezt tizennyolc 20 napos és egy 5 napos hónapra osztották.
Ez az öt nap az év végére esett, és szerencsétlen, gyászos napok hírében állt. A "hosszú időszámítás" lehetővé tette, hogy egy eseményt azoknak a napoknak a számával jelöljenek, amely elválasztotta azt a maja kor kezdetétől.

1456. augusztus 11-én Zimony várában elhunyt Hunyadi János.

1407 körül született. Származása vitatott. Az egyik elmélet szerint anyja Morsinai Erzsébet magyar nemes, apja a román földről menekült, magyar nemességet szerzett Vajk. A másik elmélet szerint apja Zsigmond király volt. Fiatalon több főnemest is szolgált, de 1431-től Zsigmond seregében hadakozott Itáliában és Csehországban. Több sikeres harcot vívott a török ellen. Legjelentősebb ezek közül az 1443-44. évi téli hadjárata. HunyadiJánost a magyar országgyűlés 1446-ban kormányzóvá választotta. Győzelmei mellett 1448-ban a (második) rigómezei csatában vereséget szenvedett a törököktől. 1456-ban a Nándorfehérvárt (ma Belgrád) ostromló II. Mehmed szultán seregét győzte le, amellyel megállította a törökök további előrenyomulását Európába. Ez a győzelem a keresztény Európa győzelme is volt. Nem sokkal a nándorfehérvári diadal után halt meg pestisjárványban. A gyulafehérvári székesegyházban temették el.

1798-ban ezen a napon mutatkozott be Debrecenben a Nemzeti Játékszín Társaság. A  Fehér ló szálló udvarán álló szekérszínből kialakított színpadon augusztus 11. és 19. között nyolc  előadást tartottak. Az augusztus 11-i első előadáson Kotzebue A szerelem gyermeke című érzékenyjátékát adták elő. Érdekesség, hogy a nyolc előadásból ötnek a szerzője a kor legünnepeltebb szerzője Kotzebue volt, de Kazinczy fordításában augusztus 14-én színre vitték Shakespeare Hamlet című drámáját is.

1849. augusztus 11-én a temesvári vereség hatására Kossuth Lajos lemondott kormányzóelnöki tisztségről. A hatalmat Görgey Artúr tábornokra ruházta.

1972. augusztus 11-én az utolsó amerikai szárazföldi egység is elhagyta Dél-Vietnamot. A 21. gyalogezred harmadik zászlóalja volt ez az alegység, akik a Da Nang-i légibázis védelmét látták el addig. A zászlóalj parancsnoka ekkor Rocco Negris alezredes volt. Továbbra is maradtak Dél-Vietnámban amerikaiak. 43,500 tanácsadó, illetve a légierő és a támogató csapatok katonái.

Topor István