Évfordulók április 7-én

2015.04.06 13:35

   331. április 7-én született Flavius Claudius Iulianus, ismertebb nevén JULIANUS APOSTATA római császár, aki keresztény neveltetése ellenére visszatért az ősi vallási hagyományokhoz, ezért kapta az apostata = hitehagyott melléknevet.

   924. április 7-én halt meg I. BERENGÁR itáliai király, római császár, akinek uralkodása 36 éve alatt hét trónkövetelővel kellett megküzdenie. Harcaihoz MAGYAROKAT is segítségül hívott, így történt, hogy ez év tavaszán SZALÁRD vezetésével elődeink elfoglalták és felgyújtották Páviát, ahol az egyik ellenkirályt megkoronázták, azt azonban nem tudták megakadályozni, hogy Berengárt saját bizalmasa meggyilkolja. Ezután Szalárd és serege folytatva "kalandozásait" az Atlanti-óceánig jutott.

   SZALÁRD: az Árpád-kori 108 nemzetség ( Zoárd v. Szoárd v. Zovárd) egyikének tagja, akiket Anonymus Álmos vezér sógorától, Kézai Simon Lél (Lehel) vezértől származtatott.

  1850. április 7-én halt meg ÁBRÁNYI EMIL 48-as politikus, költő, író-szerkesztő, földbirtokos. Pesten jogot tanult, a Szabadelvű Párt híve lett. Szemere Bertalan titkárává nevezte ki, két ízben kormánybiztos is volt. Írt Kossuth Pesti Hírlapjába, szerkesztette a Jövő c. radikális napilapot. A kormány debreceni tartózkodását ő készítette elő és Szegedre is velük akart menni, de egyre súlyosbodó betegsége ebben megakadályozta. HEGEDŰS GÉZA szerint olyan költő és újságíró volt, aki "a legforradalmibb szellemek közé tartozott". 29 évesen halt meg tüdőbajban.

  1901. április 7-én született MEDNYÁNSZKY MÁRIA tizennyolcszoros világbajnok asztaliteniszező, mindmáig a sportág legsikeresebb női versenyzője, a magyar sport legnagyobbja. Fia, Klucsik László megírta édesanyja és édesapja, Klucsik Jenő élettörténetét "Hosszú az út a halhatatlanok csarnokáig" címmel.

  1947. április 7-én halt meg HENRY FORD, az autó tömeggyártás úttörője. Legismertebb és legnagyobb számú szériájának, a T - Modellnek tervezője a magyar GALAMB JÓZSEF volt.

Márk Éva