Évfordulók április 12-én

2015.04.11 13:53

  ÁPRILIS 12. GYULA napja. A név bolgár- török- magyar eredetű méltóságnévből származik; a kazároknál a tényleges uralkodó címe, honfoglalóink korában a második méltóság neve.

A népi megfigyelés szerint amilyen az idő Gyula napján, annak az ellenkezője lesz 40 napig,  

   1204.április 12-én foglalta el a IV. keresztes hadjárat során Monteferratói Bonifác serege Konstantinápolyt, megalapítva az 1261-ig fennálló latin császárságot. A keresztesek szörnyű vérengzések során kirabolták a várost, majd a vezérek felosztották maguk közt a keleti császárság területét. Bár VIII. Palailogosz Mihály visszafoglalta a várost, Bizánc többé nem nyerte vissza korábbi hatalmát.

  1815. április 12-én született RÓMER FLÓRIS  archeológus, művészettörténész, nagyváradi apátkanonok, német anyanyelvű családban. A szabadságharcban kezdetben utászközlegényként vett észt, de bátorságával és tehetségével a századosi rangig vitte, amiért 8 évi börtönre ítélték. Közkegyelemmel való szabadulása után főleg csak régészettel foglalkozott.

  1961. április 12-én  halt meg SARKADI IMRE író, óriási veszteségére a magyar irodalomnak. Önpusztító életet élt, gyakran játszott a halállal: ittasan tetőkre mászva egyensúlyozott, ablak párkányába kapaszkodva lógatta ki magát, majd nevetve beugrott a szobába - az utolsó ilyen játék nem nevetéssel végződött. Máig nem tisztázott, baleset volt-e, vagy öngyilkos akart lenni. Rövid életében két József Attila-díjat, Kossuth-díjat, és jelentős népszerűséget szerzett. Fő művei: "A gyáva", az "Oszlopos Simeon", és a legszebb, az "Elveszett paradicsom".

  2003. április 12-én zajlott a népszavazás Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozásáról. A kérdés így szólt: EGYETÉRT-E AZZAL, hogy a Magyar Köztársaság az Európai Únió tagjává váljon? A "NEM" válaszért a MIÉP (Csurka István, szélsőjobbos) és Thürmer Gyula  (szélsőbalos) pártja kampányolt. Végeredményként a szavazók  83, 76 %- a  döntött az IGEN mellett.